Mielőtt elmentél.. (befejezett)

11.rész

Nikki lassan előhúzta a fegyvert a táskájából, és elrejtette a tenyere alatt, a másikat is előhúzta és mikor Damonnak akarta adni, Damon eltoltta a lány kezét.

-Remélem Ana olyan jól tud lőnni, mint eljátszani a vadmacskát.

-Remélem olyan jól vezetsz, mint amekkora seggfej vagy!-kaptam ki Nikki kezéből a fegyvert, és rá sem néztem Damonra.

-Mire jó ez gyerekek?-fordult hátra Nikki, de még inkább elfordítottama  fejem.

Damon vállat vont, és ugyanabbana  tempóban haladtunk tovább. Oldalra fordulva néztem ki az ablakon, hogy egyik szememmel figyelhessem a sötétkék autót mögöttünk.

-Fordulj élesen balra!-szóltam hirtelen Damonnek, mire élesen jobbra rántotta a kormányt. A másik autó szintúgy élesen jobbra kanyarodott, bár lelassított.

-Na jó, te nem ismered az irányokat?-fordultam előre. Nikki a visszapillantó tükörből figyelte a Fordot.

-Tegyétek későbbre a civakodós éneteket. Most nagyon nincs ennek itt az ideje-motyogta Nikki, és intett Damonnek, hogy gyorsíthat. Visszadőltem az ülésre, és hátrapillantottam. Damon rágyorsított, a családi házak eltűntek mellettünk. A másik autó kissé lemaradt, de még mindig szorosan követett minket. Egyre gyorsabban hajtottunk. Pár lassan araszoló autót elhagytunk magunk mögött, míg végül a kihalt utcán csak mi és az a másik autós voltunk. Egyre közeledett. Hátrafordultam, valaki kihajolt a másik autóbol, kezében egy fegyverrel.

-Lőnek, basszus! Ana hajolj le!-kiáltott rám Nikki, és hatalmas robajjal betörött a hátsó szélvédőnk. Nikki hátrafordult, és egyenesen rájuk célzott, fékcsikorgást hallottam, aztán Damon elrántotta a kormányt. Egy buckás földúton hajtottunk végig, az autó rázkódott, Nikki újra célzott, majd rájuk lőtt. Félelmemben annyira remegtem, hogy majdnem kiejtettem a kezemből a fegyvert.

-Maradj ott-sziszegte Nikki, miközben visszahúzódott az ülésében. Felpillantottam, valamiféle raktárépület felé hajtottunk. Felmásztam, és kinéztem az ablakon, illetve az ablak helyén, ugyanist azt kilőtték. Lassan hajtottak utánunk.

-Lemaradtak-szóltam hátra, miközben feltérdeltem, hogy jobban megtudjam magam támasztani ha esteleg Damonnak eszébe jutna kanyarogni.

-Látom-bólintott Nikki, és félresöpörte a szemébe hulló vörös tincseit.

Damon bekanyarodott egy raktárszerűségbe, és szinte befaralt egy konténer mellé. A másik autó pont akkor kanyarodott be a kijáraton.

-Francba-morogta Damon. A Ford egy jó tíz méterre megállt tőlünk, az autó kinyílódott. Nikki kezéből kiesett a fegyver.

-Mivan Nikki?-kapta oda a fejét Damon, de Nikki csak a kiszálló srácot bámulta. Odafordítottam a tekintetemet.

-Ez Jesse-nyőgtem fel döbbenten.

Ő volt ott az egyetemen aznap, ő volt aki követett, ő volt ott az ablakban is ma éjszaka. De azt nem tudtam Nikki honnan ismeri őt.

-Ez az én hibám-motyogta Nikki, majd kinyitotta az ajtót.-Miattam van most itt Jesse.

-Ez hülyeség Nikki, mégis mi közöd van hozzá?-kérdeztem zavartan. Nem is válaszolt.

-Nem marad itt senki hősködni, azonnal elhúzunk innen mindhárman-kapta ki a kezemből a pisztolyt Damon.

És mi lesz veled Mr. Tökéletesvagyok?-gondoltam, de nem szólaltam meg, Damontól mást úgy sem várhatok. Kijelenti, hogy senki nem hősködik, és ő próbál meg mindenkit megmenteni. Micsoda hülye egy szokás. Mint mikor azthiszi valaki magáról, hogy ő különleges aztán ugyanolyan egy senki mint mindenki más. Damon egyenesen elindult a másik autónak, gondoltam elakarja ütni, vagy nemtudom, de gondolni se mertem arra ami ezután történt.