Mielőtt elmentél.. (befejezett)

3.rész

A nappali bőrfoteljében ültem, idegesen rágtam a szám szélét, és a falon lógó órát figyeltem, mikor Damon berontott az ajtón.

-Ana!-intett nekem, én pedig azonnal felugrottam, az ajtóhoz léptem.

-Allan elvisz, majd utánad megyek-intett az apja felé a fejével, én pedig döbbenten pislogtam rá.

-Miért nem jössz teis? Mi ez az egész? Úgy érzem magam mint egy állat, akire díjat tűztek ki, hogy ha valaki lelövi!

-Közel jár hozzá-motyogta Allan, én pedig rábámultam.

-Mivan???-visítottam, de Damon egyből befogta a számat.

-Ana-súgta kicsit halkabban-Kuss.

Szinte lebénított a döbbenet, így nem volt nehéz karon ragadni és betuszkolni a sötétkék Chevroletbe. Döbbenten bámultam magam elé. Damon, egy seggfej. Allan beindította a motort, aztán Damon az ablakomhoz hajolt, hogy még mondjon valamit az apjának, mikor én elnéztem róla, és Allanhoz fordultam.

-Allan, tudtad, hogy  a fiad egy  seggarc?

Allan felröhögött, Damonra pedig rá se néztem, csak ellépett a kocsitól.

-Inkább majd hívlak!-legyintett, Allan pedig biccentett és rátaposott a gázra. A visszapillantó tükörből még eltudtam csipni Damon félmosolyát.

                                                                                         *

-Mégis mit jelentenek ezek a tetoválások?-mutattam Allan karjára, ahol éppen egy koponya díszelgett.

-Ha elmondanám, megkéne, hogy öljelek.

-Nektek Hartelléknek nem valami jó a humorérzéketek..

-Azért kellesz nekünk, kislány. Ezért nem hagyjuk, hogy megmurdálj-válaszolta, miközben áthajtott egy piroson.

-Egy újabb magasan szárnyaló poént hallhattunk Allan Hartelltől-mosolyogtam rá idétlenül.

Allan egy vigyorral lereagálta a beszólásomat. Hallgattunk, Allan az út további részében számtalan közlekedési szabályt szegett meg, de láthatólag ez nem zavarta, főleg miután átdobott egy piros lámpánál egy cigicsikket egy álló autóba.

-Te nem vagy normális!-meretdem rá, mire ő élesen befordult egy utcába, én pedig bevágtam a fejemet az ablaküvegbe.

-Életben vagy Ana?-kacsintott rám, aztán kiugrott az autóbol. Megkerülte a kocsit, én pedig kiszálltam mellé. Egy lepukkadt ház előtt áltunk, nem messze csövesek ténferegtek.

-Nyomás befelé, mert végén meglátnak és rámhívja valaki a rendőröket, hogy futtatok egy kiskorút. Sok balfasz van a környéken-tárta ki előttem az ajtót Allan, én pedig beléptem a dohos lépcsőházba.

-Mégis hol vagyunk?-kérdeztem a füsttől könnyezve, ami az egyik lakásból jött-Nem ég itt valami?

-Dehogy, csak füveznek. De ha mégis seggbe rúgom Fergusonékat, hogy gyújtogatnak-válaszolta, és belépett egy ajtón, felkapcsolta a lámpát, és egy meredék lépcső volt előttünk.

Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy nem kéne bíznom Allanba. Vagy Damonba, így igaz kelletlenül de lebotorkáltam  a lépcsőn, féluton járhattam, mikor az ajtó bevágódott mögöttem. Ijedten hátrafordultam, de Allan jött utánam, tehát nem zárt be. Sóhajtva leugrottam az utolsó lépcsőfokról. Allan mellém állt, és elővette a mobilját. Valaki hívta.