Mielőtt elmentél.. (befejezett)

9.rész

A wc-n gubbasztva bámultam a félig leszakadtadt naptárat, ami az ajtóra volt ragasztva. Damon órák óta elment, és fogalmam sincs hol van. Nikki elkísérte valahová Dakotát, én meg itt rohadok a hideg csempének dőlve. Állítólag bujkálnunk kéne. De mindenki leszarja. Egyedül én vagyok itthon, bezárkózva egy összesen talán 3 lépésnyi helységben. Mintha a falak összeakarnának nyomni. Hátradöntöttem a fejem, és a plafont bámultam. Mit keresek én itt? Egyszerűbb lenne meghalni. Mindenkinek eggyel kevesebb gondja lenne. Damon biztos örülne ha eltűnnék az életéből. Szerinte úgyis csak felfordulást tudok okozni. De a francba is! Minek játszuk ezt az egészet? Nem lenne egyszerűbb ha egymás szemébe vágnánk végre az igazságot? Idegesít ez az egész. Tudni akarom mi a baja velem. Tudni akarom mit hisz rólam és Sethről. Mikor a parton voltunk egy pillanatra azthittem féltékeny. De ez valami más. Teljesen más. Olyan mértékben tombol benne irántam a gyűlölet lángja, hogy egyszerűen nem bírom felfogni. Mi válthatta ki belőle ezt? Tudni akarom. Megőrjít a várakozás. Semmit nem tudok. Kirúgtam az ajtót, és bevágtattam a fürdőszobában. Az ajtót nyitva hagytam, nem foglalkoztam vele, feltúrtam az összes szekrényt mire találtam egy borotvát, a kád széléhez csaptam, mire az darabjaira hulott. Ott volt előttem a földön, lehajoltam és az ujjaim között forgattam a pengét. Nem akarok foglalkozni az érzéseimmel. Leültem a földre. Nem tudom megtenni. Lehunytam a szememet, hogy ne kelljen látnom. A bőrömhöz érintettem az élét. Csak egy pillanat, és elmúlik. Rányomtam a csuklómra, és végigszántottam a bőrömet a pengével. Egy hangtalan könnycsepp gördült végig az arcomon. A pengét arréb dobtam. Megtettem, pedig nem akartam. Éreztem ahogy a pólóm ujját eláztatja a vér, és lecsöpög a földre.

-Ana!-rántott fel valaki a földről.-Mi a francot művelsz?

Fájt kinyitni a szememet. Damonra pillantottam, a szemei korom feketék voltak. Megszorította az arcomat, és kényszerített, hogy ránézzek.

-Nézz rám!

-Nem!

Damon belökött a zuhany alá, és egy pillanat alatt hideg víz zúdult  a nyakamba. Meglepetésemben felsikoltottam.

-Eressz el!-próbáltam mellette kiférkőzni, de nekinyomott a falnak. A vízsugár pont a nyakába zuhogott.

-Miért tetted ezt magaddal?-fordította felém a bal karomat.

-Nem akartam rád gondolni!-vágtam a szemébe, és elhúztam a kezem tőle, lecsúsztam a zuhanytálcára. A hajam vízesen tapadt a nyakamra, a tenyerembe temettem az arcomat.

-Tönkretettem mindent! Nem akarok gondolkodni.

-Nem is gondolkodtál túl sokat, mikor megvágtad magad-kiabált rám dühösen.

Nem akartam hallani a hangját, a víz csobogására figyeltem. Ahogy Damon nyakába zúdul, aztán a lábaim elé, majd lefolyik a csőbe. Damon elállította a vízet, és leült mellém.

-Elég ebből Ana. Nemtudom mi a fene ütött beléd. De nem normális, hogy bántod magad..

-Bántsalak téged?-hördültem fel.-Vagy bántsak mást? Nem kösz, elég volt. Nem akarok már mást bántani.

-Ez hülyeség!-csattant fel dühösen, és megragadta az arcomat, a szemébe néztem. Már nem volt olyan ilyesztő fekete színű.

-Mondani akartam neked valamit az autóban.

Eltompultam, alig hallottam amit mond, csak a szemeit bámultam.

-Azt láttam, hogy csak előlem menekülsz. Hogy miattam mész el, behunytad a szemed, hogy ne kelljen látnod amit leromboltál magad körül. Pedig az ott volt. A romok megmaradtak, csak te tűntél el. Önző voltál. Csak magaddal foglalkoztál..velem nem.