Mielőtt elmentél.. (befejezett)

10.rész

Úgy ültem ott mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Tehetetlen voltam mint egy hátára fordult teknős, de hát Damon megcsókolt! A pillanat varázsa teljesen magával ragadott. Damon már rég eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, mire én felocsúdtam a kábulatból. Visongani szerettem volna de a sokk még mindig lenyomott a fotelbe. Ott ragadtam, de belülről tancot jártam. Aztán az egész mint egy gyorsan múló édes álomkép elillant. Damon nem szeret engem. Csak játszik velem. Csak megcsókolt. Csak egy csók. Ez semmi. Mást szeret, és bizony nem én vagyok az aki neki kell. Valami arizonai csodaszépség. Biztos, hogy fel sem érek hozá. A közelében nem lehetek annak a lánynak..Mégis a sajgó, égő seb emléke elillant pár pillanatra. Felhúztam a pulcsim ujját. Örökre emlékeztetni fog erre a napra. Amióta visszajöttem ez volt a legvegyesebb napom. Fájdalom, sebek, öröm, aztán rádöbbenés, hogy ez semmit sem jelent valójában. Neki, legalábbis biztosan nem. Visszahúztam a pulcsimat. Mégis mire volt ez jó, ha nem szeret? Lehet nem is akarok választ a kérdésemre. felhúztam a térdeimet, az államat peidg ráfektettem. Ott gubasztottam a kanapén, hallgattam az eső kopogását az ablakon, a kiszűrődő hangokat a konyhából, amint Nikki és Dakota szorgoskodnak, a víz csobogását a fürdőszobából. Nyugodtság vett körbe. olyan szép volt minden. Eszembe se jutott, hogy a falakon kívűl mi vár rám. Nem akartam rá gondolni. Sem Allanra, a pillanatra mikor az autó elütött engemet, és úgy éreztem mindjárt meghalok, sem az égető érzésre a lábamban miután Seth elől futottam. Semmire, egyszerűen csak aludni akartam. Behunytam a szememet, és kizártam mindent. Az álmomban Damon szerepelt. Egy hosszú, végeláthatatlan úton állt. Ő előttem, én pedig kinyújtott karral mentem feléje. Minnél többet haladtam annál messzebb került tőlem. Aztán egy lány, akinek ugyan olyan hátközépig érő szőke haja volt mint nekem, és akinek ugyan olyan nevetése volt megfogta a karját, megfordította és eltűntek a szemem elől.

Mikor felriadtam, még csak hajnali 3 óra volt, a tv melletti rozoga kis asztalon legalábbis ezt mutatta a digitális óra. A függöny nem volt elhúzva rendesen. Az ablakra pillantottam, nem emeltem fel a fejemet, csak kinéztem az útra. Egy sötét foltot pillantottam meg. Riadtan megfeszültem. Bámultam ki az ablakon. Az alak nem mozdult. Felemeltem a fejemet, mire az árnyék azonnal eltűnt. Felugrottam a kanapéról, és azonnal Damon ajtajához futottam. Dörömbölni kezdtem rajta.

-Kérlek Damon azonnal nyisd ki!

Damon szinte azonnal felszabta az ajtót, egy régi melegítő alsó volt rajta összesen. Megragadta a kezemet, és behúzott a szobába.

-Mi történt?-kérdezte idegesen, és az ujjaival letörölte a könycseppet az arcomról. Teljesen bevoltam pánikolva. Kitört belőlem a sírás. Nem bírtam összefüggő mondatokat kinyőgni, csak hüppögtem. Damon ákarolt, leült az ágyra és az ölébe húzott. A vállára döntöttem a homlokom, és a nyakába fojtottam a sírásomat.

-Mit láttál?-kérdezte halkan, és egy tincset a fülem mögé söpört. Felültem az ölébe, és a szemébe néztem.

-Azthiszem látam valakit..valaki..engem..-a gombóc ott ült ismét a torkomban, fájt beszélnem. Damon ujjai végigsimították az arcomat.

-Valaki az ablakban engem bámult-fejeztem be a mondatot. damon komolyan nézett rám.

-Ez biztos? Nem csak álmodtad?

Ennél sokkal rosszabbat álmodtam..

-Biztos. Biztos vagyok benne, hogy láttam valakit.

-Elkell innen tűnnünk. Lehetséges, hogy Diego emberét láttad. Tudják hol vagyunk. Most már Dakota sincs biztonságban..hisz elbújtatott minket.Hogy lehettem ekkora idióta, hogy bajba sodorjam a húgómat?

-Damon! Nem vagy idióta. Azt tetted amit mindenki más is tett volna..-csitítottam.

-Nem, Ana!-rázta mega fejét, és felállt, engem pedig az ágyra ültetett.