Mielőtt elmentél.. (befejezett)

15.rész

-Mmmmmmmmm-hümmögtem álmosan.

Két napja jött visza Damon, azóta egy szava nem volt hozzám. A hátsó teraszon ültem (aminek a létezéséről eddig nem is tudtam) egy karosszékben, és egy szál cigit szívtam el éppen. A szememet becsukva fújtam ki a füstöt, és közben monoton hangon hümmögtem. Mintha ezzel próbáltam volna magamat szórakoztatni. Dan ült le mellém egy fehér kis székre, és elővett egy szál cigit, meggyújtotta majd lustán elkezdett velem együtt füstölni. Egyikünk sem szólalt meg, a szemem sarkából néha vetettem rá egy pillantást. Fogtam a csikket, és belenyomtam a hamutálba, majd hátradőltem, és átkaroltam a térdemet.

-Mi a baja?-kérdeztem halkan, hogy véletlenül se hallatszódjon be a házba.

-Begolyózott-motyogta Dan, és egy pillanatra se nézett rám.-Az a kurva macska megint idetolta a képét.

-Mi?-kaptam fel zavartan a fejemet, majd körbepillantottam az apró kertben. Egy fekete macska bóklászott a kert közepén, majd levetette magát a megmaradt fű és gaz csomók közé, és napozni kezdett. Egyszer kétszer megnyalta a bundáját, majd teljes nyugalomban elnyúlt a reggeli napsugarak keresztjében. Kellemes idő volt. Se nem túl hideg se nem túl meleg. Mint New Yorkban egy kellemes őszi nap.

Az ajtó kinyílodott, és legnagyobb meglepetésemre Heather vágódott le mellénk.

-Téged mi szél fújt erre?-nyújtotta a lánynak az önygújtóját Dan, miközben gúnyosan rámosolygott.

-Leginkább az, hogy látni akartam Damon elkínzott arcát. Úgy néz ki mint akit megrágott, aztán kiköpött volna valami állat. Na meg persze, hogy élvezhessem a látványod Daniel-kapta ki a fiú kezéből Heather az öngyújtót.

Roppant kellemessé tette a reggelemet, hogy Heather felbukkant és rákezdett a cinikus dumájára. Visszataszító stílusa volt. És egyébként sem szimpatizáltam vele, ugyanis lekurvázott. Épp elég ok, hogy ne akarjak együtt cigizni vele egy reggelen. Szó nélkül visszamentem a házba a teraszon magukra hagyva a két embert akik az egész városban a legellenszenvesebb alakok voltak számomra. Reméltem, hogy a konyhában Gavinnel találkozok de helyette Damon állt a konyhapultnál. Észre se vette, hogy beléptem az ajtón. Leültem a székre, ő pedig hátrafordult. Tényleg szarul nézett ki.

-Nem is tudtam, hogy cigizel.

Ez volt az első mondata hozzám két nap hallgatás után. "Nem is tudtam, hogy cigizel." Nem ám valami, " Hogy vagy? Sajnálom, hogy itt hagytalak. Mi történt veled?". Nem ő egyszerűen csak megjegyzi, hogy nem tudta, hogy cigizek. És egyébként nem is szoktam.

-Nem szoktam.

-Csak?

-Csak? Csak mi?-vontam fel a szemöldökömet.

Mindketten tudtuk, hogy itt nem arról van szó, hogy mióta cigarettázok. Itt arról volt szó, hogy hova  a büdös francba ment el.

-Mégis hol voltál?-kérdeztem, és próbáltam nem követelőző hangon beszélni.

-Gondolkodtam.

Olyat is szoktál? Akartam mondani, de visszanmyeltem.

-És? Mire jutottál?-kérdeztem higgadtan.

-Sajnálom, hogy nem mondtam el.

Meglepetten pislogtam a hátára. Valamit a pultnál szöszözött.

-Tessék?-süvítettem. A levegő szinte megfagyott közöttünk. A kérdőjelek a levegőben lebegtek, és egyre csak nőttek.

-El kellett volna mondanom akkor a teljes igazságot mikor megemlítettem-fordult felém.