Mielőtt elmentél.. (befejezett)

14.rész

Egy ujabb korsót vágtam le a pultra, majd mámorosan rávigyorogtam a csaposra.

-Még egy kör jöhet-intett Dan a férfinek, majd rám siklott a tekintete, a lábamat felpakoltam az ölébe, a pulton könyököltem, és oldalra billentett fejjel néztem rá. Már kevésbé irtóztam tőle. Bal keze a térdemen nyugodott, jobb kezével egy cigi csikket morzsolt bele a hamutálba.

-Téged valahogy jobban bírlak, mint azt a másik szöszit-mormogta, és ujjai közelebb tánocoltak a combomhoz.

-Savannáht?-kuncogtam fel. Arra a kis fruskára gondoltam. Hülye Damon. Dan bólintott.

-Olyan kis idegesítő. Folyton csaj jár a szája.

-Nos, az enyém biztosan nem fog..nem?-húztam fel a szemöldökömet, mire Dan egy pillanatra megzavarodva pislogott rám, aztán egyből elmosolyodott. leesett neki a tantusz.

-Mennyi lehet az idő?-néztem körbe a kocsmában, majd a pultos válaszolt dan helyett is.

-Kilenc óra van.

-Ó! Istenem!-motyogtam.-Hány órája vagyunk már itt?-mosolyogtam rá Danra, de igazából nem is vártam, hogy válaszoljon. Ő csak megvonta a vállát, és az elébe rakott poharat gyorsan lehúzta. Kevésbé volt részeg mint én, nálam abban a kocsmában szerintem senki nem volt részegebb. Dan akármit mondott, és idiótán vihogtam rajta.

-Ideje mennetek-húzta el előlem a kiürült poharat a pultos.

-Nemár!-nyafogtam, és belekapaszkodtam a pult szélébe. Hát nagyon nem volt kedvem Damonnal találkozni. Meg látni, ahogy a szerelmével édeleg. Dan könnyű szerrel lekapott a bárszékről, és kihurcolt a kocsma elé. Az utcát sötétség borította, messze voltunk a belvárostól, pár hozzám hasonlóan illuminált állapotban lévő fiatal csavargott a környéken. Dan betuszkolt az autóba, majd behuppant mellém.

-Nem vagy túl részeg, hogy vezess?-kuncogtam, mikor Dan ötödszörre sem talált bele a kulcslyukba.

-Nem!-vigyorgott rám, mikor végre becsusszant a helyére a slusszkulcs. Dan ahelyett, hogy elindította volna az autót, felém fordult. Keze végisiklott a lábamon, csikizett, de mégsem volt kedvem kuncogni. Kitágult szemekkel, visszafojtott lélegzettel figyeltem mit csinál Dan. Megmoccani sem bírtam a meglepettségtől. Aztán hirtelen visszahúzódtt, és beindította az autót.

-Jó kis estém lesz veled, kicsi-motyogta Dan alig hallhatóan, és kifaralt a kocsma elöl.

Mire visszaértünk a házhoz, teljesen kiment a fejemből amit Dan mondott nekem. Igazából nem is emlékeztem akkor már túl sok mindenre, csak megcsináltam mindent amit Dan mondott. Elbotorkáltam az ajtóig, Dan egy pár percig vacakolt a kulccsal, majd mikor kinyilott az ajtó, betaszigált a házba. A dohos szag ismét megcsapta az orrom, korom sötét volt. Dan nem engedte, hogy felkapcsoljam a villányt. Elirányított egy ajtóig. Majd a falnak szorított. Ösztönösen megfeszítettem magamat, de annyi erőm már nem volt, hogy elhúzzam Dan elől az arcomat. Jéghideg szája az enyémhez ért, és kirázott a hideg tőle. Nyálas csókja elől nem tudtam elmenekülni. Büdös pia szaga volt, az orromat csavarta. Amint hozzám ért, egy pillanatra kijózanodtam, hirtelen ötlettől felrántottam a térdemet, és pont a leggyengébb pontján találtam el, úgy csuklott össze mint egy kis kerti szék, én meg arréb ugrottam. Kirontottam a folyosórol, és bevetettem magam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót, és bemásztam a kádba, összekuporodtam, és magam alá húztam a térdemet. Annyira megijedtem, és úgy féltem Dantől, egyszerűen csak elkezdtek csendben folyni a könnyeim. Dideregtem, a fürdő nyirkos volt, és hideg, a hátam a kádtól vízes lett, és ettől csak még jobban remegtem. Aztán felvillant a kép, amint a falnak lök, és kitört belőlem a zokogás. Annyira összehúztam magamagat, amennyire csak lehetett. A fejem szinte zúgott. A torkom kapart, a szemem pedig égett a sok sírástól. Lassan minden könnyeim kiszáradt, nem tudtam tovább sírni, megpróbáltam de csak égett a szemem, és akárhogy dörzsöltem nem jött egy könnycsepp sem. Ott gubbasztottam még mindig a kádban, a sötétben, és küzdöttem a  gondolataimmal. Próbáltam felmérni, hogy mennyire van elkúrva az életem, hogy mennyire basztam el mindent. Dan az ajtón dörömbölt, a szívem a torkomban dübörgött, aztán a dörömbölést abba hagyta, és ismét csönd lett. Szitkozódást hallottam, aztán ajtó csapódást, majd az autó fényszórója bevilágított a reluxa résein, ahogy Dan kikanyarodott a ház elől. Hallottam, ahogy a motor felmordul, majd elhajtott Dan a kocsival, ismét sötét lett. Csend, és nyugalom vett körül. Csak az én egyenetlen zihálásomat lehetett hallani. Próbáltam mindent ismét feleveníteni. Mégis hogy kerültem én ide? Ki a franc lett belőlem? Ez nem én vagyok, nagyon nem..Fogalmam sincs ki vagyok, és hogy merre tartok. Száraz szemekkel bámultam a plafont, úgy éreztem teljesen kiüresedtem. Nem akartam tovább haragudni Damonra. Újra akartam kezdeni. Damonnal vagy nélküle. Többé nem akarom ezt az életet ami eddig volt. Ha anyám tudna mi történik most velem..istenem, anyu. Vajon mi lehet vele. Nem bírná ki, ha engem is elvesztene, mint aput. Már csak anyu miatt is erősnek kell maradnom. Feltápázkodtam, és kivonszoltam magam a fürdősobából, erőtlenül bekopogtam az összes ajtón, és Gavint szólongattam. Ó, istenem, Gavin válaszolj már. Hol vagy. Gavint nem találtam sehol, térdre erseszkedtem, és elfeküdtem a padlón. Valahol a falon egy óra kattogott. Tik-tak. Repültek a másodpercek. Még mindig ott feküdtem a földön, és az óra kattanásai figyeltem. Aztán felvillant egy lámpa.