A hűséges Hugrabugos

3. Dementor

A vakáció utolsó napjain Latisha már annyira türelmetlen volt, hogy elgondolkozott rajta, biztos a Hugrabugban van-e a helye. Már mindenkinek megírta az utolsó levelét és, hogy mennyire várja már az iskolát.

Latisha az indulás napján szokásához hűen jó korán felkelt. Megpróbált visszaaludni de tíz perc álmatlan forgolódás után feladta és odaült az íróasztalához. Próbált csendben maradni, de még így is sikerült felébresztenie a bagját aki bosszúsan huhogni kezdett.
-Bocsánat, véletlen volt!- nyugtatta a bagját majd kinyitotta a kalitkát.

-Matthias te is annyire unatkozol, mint én?- kérdezte Latisha miközben Matthias nyakát cirógatta
A madár okosan nézett rá majd megcsipkedte a lány kezét.
-Rendben, rendben!- nevetett Latisha és elhúzta a kezét -Te inkább éhes vagy mint unott.-

A rendes gazda feltöltötte Matthias etető tálkáját majd az órára nézett.
~Hajnali négy. Hát persze~ sóhajtott majd felöltözött a tallárjába

Az elkövetkező jó néhány órában újra meg újra átnézte a bőröndjét és beleolvasgatott az új könyveibe. Nagyon érdekesnek találta a mugli ismeretet és kicsit sajnálni kezdte, hogy Pam jóslástanra megy. Szívesen megnézte volna a Legendás Lények Gondozása tankönyvét is, de az egyszer majdnem leharapta az ujját és azóta kicsit óvatosabban bánt vele.

Amikor már a nap feljött és a szülei is felkeltek, végre levihette az összes cuccát az előszobába.
Megreggeliztek csendben közösen majd együtt hopponáltak. Latishát elkapta a szokásos kellemetlen érzés, de mire kinyitotta a szemét a peronon találta magát.

-Akkor találkozunk jövőre.- köszönt el a szüleitől de mielőtt elmehetett volna Glenda közbe szólt
-Tisha!- kezdett bele kicsit kelletlenül
Latisha egyenesen meglepődött, hogy az anyja bármit is akar tőle
-Tudod van ez a bűnöző, Sirius Black. Ő... annyira nem kedvelt minket... lehet neked is bölcs dolog lenne elkerülnöd. Ne hozd ránk a bajt!- mondta szigorúan
-Rendben anyám!- helyeselt Latisha kicsit még mindig zavarodottan és elindult megkeresni a barátait a tömegben.

Egy kis idő után meg is pillantotta Pamot.
-PAM!- kiabálta és letámadta a barátnőjét
Egy perc ölelkezés után nekiálltak beszélgetni.
-Hol van Tabi?- kérdezte Latisha és körbenézett hátha ő nem vette csak észre az idősebb lányt
-Ja ő. Gondolom valahol a fiújával smárol.- mondta megvetéssel a hangjában
-Az miért baj?- kérdezte Latisha
-Azért mert a srác egy idióta! Levelezés közben egyszer szakítottak, de újra összejöttek. Egyszer pedig beleolvastam egy levélben és egyáltalán nem szimpatikus az a griffendéles! Aztán még jól ki is kaptam emiatt!- panaszkodott mérgesen Pam

Még egy ideig Latisha hallgatta Pam szitkozódását majd megkeresték Hannaht és Susant. Akkor Pam még egyszer elmondott mindent aztán pedig felszálltak a vonatra.

Még éppen találtak egy üres fülkét, amiben kényelmesen elhelyezkedtek. Utána sorra mindenki elmondta a nyári élményeit. Levélben már Latisha mindenről hallott, de élőben ez sokkal jobb volt. Örült neki, hogy végre visszatérhet arra a helyre ahol igazán otthon érezte magát. Már az is, hogy a barátai körében volt, sokat dobott a hangulatán.

-Lati!- csettintett Pam amitől a lány vissza zökkent a valóságba -Veled történt valami vagy csak a szokásos?-
-Hát a szokásos.- sóhajtott Latisha -Egyszer mondjuk elmentem a közeli faluba és az nem volt rossz. Mindent megnéztem, de még a temetőt is! Mondjuk estefele egy idegen helyen lehet nem ez a legjobb dolog amit csinálhatsz, de nem baj.- nevetett a végén

Egy pillanattal később lefékezett a mozdony és lekapcsolódtak a villanyok. Latisha majdnem ráesett a szemben ülő Pamra, de nem csak ő volt ezzel így. Miután mindenki pár szitokszó után visszatalált a helyére elkezdtek ötletelni, mi történhetett.

-Lehet, hogy már ott is vagyunk?- kérdezte Hannah
-Nem, még legalább egy óra van hátra. Talán elromlott a vonat? Elég réginek tűnik.- gondolkozott hangosan Susan
-Varázslók vagyunk, nem hiszem hogy ez a vonat eddig magától ment volna.- jelentette ki Pam
-Rendben de akkor mi van?- kérdezte utoljára Latisha

Pam válaszra nyitotta a száját, de azonnal becsukta amikor lehűlt a levegő. Az ablak ki kristályosodott és látni lehetett a leheletet.
-Mi a..?- kezdett volna bele Hannah amikor megláttak egy árnyat az ajtójuk előtt

A négy lány teljesen behúzódott a sarokba és tehetetlenül vártak. Az ajtó lassan kinyílt és egy fekete csuklyás alak belebegett.

Latisha számára kezdett elsötétülni a világ. Már csak halványan látta a lényt maga előtt és alig érezte Pamot a jobb oldalán.

Érzések töltötték el, de nem a jó fajták. Érzett bánatot és félelmet... rettegést. Valamitől félt, valamitől szomorú volt, de nem tudta, hogy mitől. Nem látott csak halványan foltokat. A távolban hallotta, hogy egy vékony hang a nevét kiabálja majd sikít. Oda akart futni a valakihez, de megragadták a jobb kézét. Érezte a fájdalmat, de nem tudta miért. Tudta, látta, hogy a földön ül, mégis úgy érezte mintha rángatnák.

A fekete lény megfordult és kilebegett az ajtón. Latishának megszűnt a hallucinációja. Kábán felült majd megnézte a karját. Annak semmi baja sem volt. Felkelt a földről és felsegítette a barátait. Ébren volt és nem ájult el, de az egész megviselte.

-Ez meg mi a jó Merlin volt?!- suttogta Susan
Pam nyelt egyet, majd válaszolt. -Egy dementor.-
Nem sokkal ez után a fények visszatértek és a vonat újra elindult

-Ti is hallottatok valamit?- törte meg a csendet Latisha
-Én nem.- mondta Pam -Csak fáztam, nagyon fáztam.
-Én igen... Nekem nagyon sok rokonom meghalt miközben Tudjukki ellen harcolt és anya minden évben gyertyát gyújt. Mindig olyan szomorú... Olyan volt mintha megint együtt gyászoltunk volna.- mondta halkan Hannah
-Én is csak a hideget éreztem. De az nagyon rossz volt. Mintha sosem lettem volna boldog.- fejezte be Susa
-A dementorok elszívják a boldogságot a levegőből. Ha van valami szörnyű emléked elő hozzák azt és rákényszerítenek, hogy újra meg újra átéld.- mondta Pam -Úgy látszik benned Hannah anyukád gyásza mély nyomott hagyott.- Hannah erre bólogatott

-Nekem nem ilyen volt. Én nem is emléket láttam. Meg olyan halvány volt az egész.- mesélte Latisha
-Nem tudom Lati. Egyszer olvastam róluk akkor se sokat. Ha szerencséd van sose látsz dementorokat. Nekünk most nem volt...- sóhajtott Pam

Az út hátralevő része csendes volt. Mindenki elmélyedt a gondolataiban. Latisha minél jobban próbált összpontosítani annál jobban fájt a feje. Egy idő után feladta és megpróbált másra gondolni, sajnos kevés sikerrel.

~Mi lehetett ez?~ gondolta magában majd elkezdte nézni az ablakon keresztül a zöld tájat
A táj tele volt élettel, de Latisha úgy érezte hogy ő nem.

---

Üdvözlök mindenkit!
Boldog Pride hónapot! Küldöm a szeretetemet mindenkinek, aki az Lgbtq+ közösség tagja! Szeretlek mindegyikőtöket! Ugyanannyira számítotok és fontosak vagytok, mind mindenki más és tőlem megkapjátok az engedélyt, hogy mindenkit megverjetek, aki máshogy gondolja!

-

Más, ne lepődjetek meg, következő fejezet nem egy igazi fejezet, hanem egy kihívás. Csak válaszoltam néhány kérdésre mert engem még sose hívtak ki ilyenre és mert érdekesnek tűnt.

Szó szám: 1075