A hűséges Hugrabugos

A teszlek süveg

Végre eljött a várva várt nap. Szeptember elseje. A nap, amikor főhősünk elindulhat a Roxfortba.
Latisha korán felkelt és felöltözött. Be szeretett volna pakolni, de elfelejtette, hogy már előző nap mindent megcsinált. Már csak a baglyának kellene visszatérnie. Gyorsan átnézte a cuccait és leindult enni. A szülei még nem voltak lennt. Ő belapátolta magába az ételt, elpakolt maga után és újra felment a szobájába. Mathias pont akkor ért vissza a tegnapi vadászatából és hozott ajándékot is.
-Szia Matt! Ezt nekem hoztad?- kérdezte Latisha a döglött egérre mutatva. Erre Mathias elkezdett csapkodni a szárnyával.
-Nyugi, nyugi, nehogy felkeltsd apáékat.- suttogta a kis gazda és megsimogatta a baglyot.
-Már csak pár óra és elindulunk...

---

-Tisha készen vagy?- kérdezte Glenda.
-Hát persze, hogy készen vagyok anyám.- Latisha már felöltözve állt a szoba közepén -Mindenem megvan.
-Rendben te lány, de uralkodj magadon! Ne ugrálj itt nekünk örömödben!- szidta le Werner.
-Bocsánat.- válaszolta kicsit szomorkás hangon Latisha, majd megfogták egymás kezét és eltűntek.

Latisha kezdte élvezni a hopponálást, de még mindig émelygett tőle.
Együtt megjelentek a King's Cross pályaudvaron. Az egész tele volt muglikkal. Ennyi varázstalan embert Latisha még az életében nem látott egy helyen. Ő izgatottan nézte őket, míg szülei inkább undorodva.
-Akkor merre is van a 9¾-ik vágány?- fordult szüleihez a lány.
-A 9-es és a 10-es vágány közötti falba kell belefutni.- válaszolta Werner, mintha mi sem lenne egyértelműbb.
-Végül is, mindent ki kell próbálni ugye?- gondolta a kis diák, majd a szüleivel együtt elindult fejjel a falnak.
Ahelyett, hogy a falnak ütközött volna egyszerűen áthaladt rajta, mintha a fal fátyolból lenne, és megpillantotta 9¾-ik vágányt. Ez is tömött volt, de nem muglikkal, hanem varázslókkal. Repkedtek a madarak és a denevérek, a lába mellett pedig látott elugrálni egy békát. Az egész hely visszhangzott a gyerek nevetéstől és a beszélgetéstől.
-Na akkor itt lennénk.-mondta Werner.
-Ha beosztottak azonnal írj.- egészítette ki Glenda.
-Minden meg lesz.- mondta Latisha és meg akarta őket ölelni, de ők hátra léptek.
-Kérlek Tisha, egy kicsit több tiszteletet!
-Bocsánat anyám.- suttogta szomorúan Latisha.
Miután ez a kínos jelenet véget ért, felszállt a vonatra.

A vonaton több fülkébe is benézett, de vagy tele voltak, vagy fiúk ültek benne, vagy pedig idősek. Amikor már kezdte volna elveszíteni a reményt, meglátott egy olyan helyet, ahol csak két lány volt. Az egyik pár évvel idősebb lehetett, mint ő. Szőke hosszú haja volt és barna szeme. A másik vele egykorúnak nézett ki. Neki világos barna haja két copfba volt fogva és barna szemével mérgesen nézett a másik lányra.
-Sziasztok.- köszönt kicsit félénken. -Szabad ez a hely?
-Persze.- mondta a fiatalabbik -...Most hogy ezt tisztáztuk Tabitha, nem szeretnél mondjuk elmenni?- besszélt immáron a másik lányhoz.
-Dehogynem.- válaszolta a másik a szemét forgatva. Biccentett egyet Latishának és kiment.

A másik lány még utána nézett, aztán odafordult új vendégéhez.
-Az én nevem Pam Cook, ő a nővérem volt Tabitha. Téged, hogy hívnak?
-Az én nevem Latisha Benson.- válaszolta Latisha -Ha szabad kérdeznem, mi történt?
-Semmi, csak azt mondta ha nem leszek Hugrabugos, akkor átkot szór rám.- mondta Pam kicsit mosolyogva.
-És te oda akarsz kerülni?- kérdezte kíváncsian Latisha.
-Persze, nem is értem hogy jut neki eszébe olyan, hogy máshova akarnék menni. És te? Tudod már hova kerülsz.
-Hát igazából nem.- mondta Latisha miközben leült -A szüleim nagyon azt akarják, hogy a Mardekárba menjek, de én nem szeretnék.
-Akkor gyere a Hugrabugba. Úgy hallottam, hogy az egy jó közösség.

Minél többet beszéltek, annál jobban kezdett feloldódni Latisha. Már nem szorongott és tudott nevetni. Beszélgetés közben jó párszor megzavarták őket. Egyszer egy vörös hajú fiú benézett, de aztán azonnal tovább is állt. Egyszer pedig egy barna, kócos hajú lány kopogott be hozzájuk.
-Sziasztok nem láttatok egy békát? Az egyik gyerek elhagyta.
-Én még a peronon láttam egyet, de azóta nem.- válaszolta Latisha. Pam csak megvonta a vállát, mutatva hogy ő sem látott semmi féle békát.
-Rendben, azért köszi.- mondta a lány, majd tovább ment.
Egyszer pedig egy fiú berontott és csak annyit mondott -Hallottátok, hogy itt van Harry Potter?- majd gyorsan el is ment, hogy tovább adja a hírt.
Ezen persze mind meglepődtek
-Harry Potter? Az a Harry Potter?
Beszéltek egy kicsit róla, ki, mit hallott a "kis túlélőről".
Utoljára a büfés néni jött, akitől vettek pár finom csoki békát.