A hűséges Hugrabugos

4. Olivia

Thanaról csak két ember tudott. Pam és Draco. Latishát korábban ez meglehetősen zavarta de most, csak örült, hogy van kinek elmondani a problémáit. A legnagyobb baja a dühe volt. Minden egyes alkalommal amikor Wernerrel vagy éppen Glendával beszélt legalább kétszer a szemükbe akarta mondani, hogy tudja a titkukat. Ez persze öngyilkosság lett volna de ahogy teltek a napok egyre kevésbé érdekelte ez.

Latisha egyre többet gondolkozott a gyász fázisain. A tagadáson túl volt már. Az még az utolsó emléke megszerzése előtt megtörtént.

A második a düh. Latisha biztosan kijelenthette hogy most ő ezt a szakaszt éli át, nem kellett mesternek lenni az önismeretben hogy erre rájöjjön.

A harmadik az alkudozás. Nem tudta ez hogyan fog bekövetkezni, vagy hogy egyáltalán ez lesz e a következő. Megeshet, hogy az ember nem sorban megy végig.

A negyedik a depresszió. Ezzel nem foglalkozott. Tudta, hogy elkerülhetetlen, de próbálja kerülni amíg lehet.

Az ötödik az elfogadás. Ezt egyszerre akarta és kerülte. Először is túl akart már lenni az egész helyzeten, de nem is akarta hogy vége legyen. Nem akarta újra elfelejteni Thanát.

Nem tudott sok ideig elmélkedni, mert Glenda szavai kizökkentettét.
-Tisha figyelsz rám?- csettintett egyet az ujjával a nő
-Persze Gl.. anyám.- javította magát ki még idejében Latisha

Már egy ideje nem tekintett a nőre az anyjaként.

-Akkor ülj rendesen és ne vessz el ennyire a gondolataidban.- mondta bár sokkal inkább parancsolta a minta anya -Szóval a Világkupánál tartottam. Mi is elmegyünk, majd ott találkozunk néhány fontos személlyel.-
-Nekem is muszáj elmennem?- kérdezte Latisha unottan

Glenda vett egy mély levegőt és próbált úgy kinézni aki nem vette észre a tisztelet hiányát a mondatban. Latisha ezen jól szórakozott

-Igen Tisha muszáj. Téged is be szeretnénk mutatni néhány munkatársunknak. Eltekintve attól, hogy kicsit... hibás vagy és tiszteletlen, amit amúgy nem tudom, hol szedték magadra és ezért csalódott is vagyok...-
~És ez ugye engem érdekel~ gondolta a lány
-...Szerintünk hasznos lehetsz számunkra.-
-A Malfoy család is ott lesz?- kérdezte Latisha

Kifejezetten örült volna ha legalább valaki olyan is ott lenne akit ismer és vele egy korú. Kíváncsi volt mit szólna Draco a szüleihez. Hallott róluk egy két cifra dolgot a levelekben, de élőben mint egy család, őket hármójukat még sosem látta.

-Igen Tisha ott lesz.- bólogatott Glenda -Tényleg kérdezni is akartam. Ugye ő az egyetlen akivel beszélgetést nyáron igaz?-
-Persze.- hazudta a lány ~Plusz, mínusz még vagy négy ember~
Gyorsan vissza kellett fognia magát, hogy el ne kezdjen mosolyogni.
-Rendben, rendben. Na és milyen kapcsolatot ápoltok? Mennyit beszéltek?- kérdezte izgatottan Glenda

Latisha kicsit meghökkent. Ennyi érdeklődést még sose mutatott felé az anyja.
-Hát már szokásunkká vált, hogy egymás mellett ülünk gyógynövénytanon. Ott szoktunk főleg beszélgetni. Máshol nem nagyon lehet mert az ő baráti köre valószínűleg nem értékelné, ha velük lógnék, meg engem se érdekelnek ők.-
-Okos egy gyerek. A jó hír az első. De akkor azt mondod, hogy ennek ellenére kedvel?-

Latisha már megint összehúzta a szemöldökét.
-Ez még milyen kérdés?-
-Csak válaszolj!- bosszankodott a nő
-Hát úgy sose lett hangosan kimondva, hogy barátok vagyunk, bár én úgy tekintek rá. De gondolom ha utálnak akkor nem beszélnek velem. Még elég kedves velem. Lehet, hogy kedvesebb mint a többi barátjával.- mondta végig Latisha
Glenda csak hümmögött és hátradőlt a székben.
-Szóbal barátok.- összegezte
-Igen.- bólintott Latisha
-Semmi több.-
-Hogy ért...- kezdett volna bele a lány de aztán leesett neki mire gondol az anyja -Nem, nem! Dehogy is! Csak barátok.- magyarázta mire Glenda csalódottak tűnt
-Végül is még csak tízen négy éves vagy.- vonta meg a vállát