A hűséges Hugrabugos

4. A kviddics világkupa

Latisha unalmas napjai egy csapásra átfordultak szörnyűvé. Miután a verita szérum miatt elmondta az elmúlt hetei, sőt hónapjai eseményeit a sorsa a házban elviselhetetlenné vált.

Először is nem beszélhetett. Nem mintha eddig nagyon akart volna társalogni a barátja gyilkosaival, de most már a lehetősége sem volt meg rá. Majdnem folyamatosan a silencio bűbáj alatt volt. Se beszéd, se kiabálás, se nevetés. Semmi. Leszedni meg nem tudta, hiába ismerte az ellen átkot, nem tudta kimondani.

A második büntetése volt, hogy nem hagyhatta el a házat. Ezt a szülei úgy tartatták be vele, hogy minden alakalommal, amikor elmentek az imperio átkot szórták rá.

A harmadik büntetés, ami neki személy szerint a legjobban fájt, az a levelezés megtiltása volt. Werner és Glenda gyorsan rájöttek, hogyan levelezett Latisha a barátaival és egy kis szobakutatás után meg is találták az elrejtett leveleket. Az összeset a tűzre dobták. Egyedüli túlélők Draco irományai voltak mivel a Benson szülők nem akarták, hogy eljusson a Malfoyékhoz, hogy ők elégették a fiúk leveleit.

Malfoyjal sem hagyták hogy levelezzen. Nem merték megkockáztatni, hogy leveleket csempészik a borítékba.

---

Latisha ült az asztalánál és egy könyvet olvasgatott. A bűbáj könyvében talált egy rövid bekezdést a non-verbális varázslatokról, ami neki pont kapóra jött. Látott már varázslót hang nélkül varázsolni, de mindig csak azt gondolta, hogy suttognak vagy valami ilyesmi. Miután elolvasott mindent amit erről talált, rájött, hogy az eddigi gondolkodása elég bugyuta volt. Tényleg képes lehet a mágus szavak nélkül bályolni. A probléma az volt, hogy ez rettenetesen bonyolult egy része a mágiának. Ő is csak hatodéves korában tanulná.

Persze nem kellett azon sokat gondolkodnia, hogy megpróbálja e vagy ne.

~A feladatom csak annyi hogy rágondolok a varázslatra és magamra fogom a pálcát.~ gondolta és elővette a varázspálcáját
A legtöbb varázsigét úgy találták ki hogy másra szórod nem magadra, szóval rájönni arra, hogy egyáltalán hogyan kellene fogni a pálcát és suhintani vele, úgy hogy ne szúrja ki Latisha a saját szemét, nem volt egyszerű.

Latisha becsukta a szemét és idegesen összeszorította az ajkait.
~Ha ez nem sikerül, csúnya végem lesz~ állapította meg majd rágondolt a varázsigére

Nem érzett semmi változást. Kinyitotta a szemét és megszemlélte magát. Próbált beszélni, de tátogásnál többre nem volt képes.

Ez után megpróbálta újra. Meg újra. Aztán még egyszer.

Egy óra után érezte, hogy már nem elég nyugodt ehhez, ezért szüneteltette. Az ágyon feküdni nem volt kedve ezért kisétált egészen a bejárati ajtóhoz, majd kinyitotta azt. Az Imperio bűbáj megakadályozta, hogy kimenjen, de arra rájött, hogy nem reménytelen a helyzete. Ha valaki, aki az átok alatt áll, erősen koncentrál, akkor szembe lehet menni vele.

Az ő parancsa úgy szólt, hogy nem mehet a küszöbön túl. Próbált kimászni az ablakon, de gyorsan rájött, hogy ez nem így működik. Azóta azzal szórakozott, hogy mennyire tud átmenni a bejárati ajtón. A rekordja az volt, hogy kidugta a kezét néhány másodpercre, majd azonnal visszarántotta.

~Na állítsunk rekordot.~
Latisha vett néhány mély levegőt majd kidugta a kezét. A fejében egy hang azonnal ordítani kezdett vele. Érezte, ahogyan a keze lassan behajlik, majd újra a teste mellé kerül.
~Remek. Néhány másodperc.~

Még egy ideig ült az ajtónál és kifele bámult. Legalább azzal tudta bosszantani a szüleit, hogy felmelegíti a házat.

Hamarosan hallott egy halk puffanást, majd néhány pillanat után Werner hangját.
-Mi van már nem is köszönsz?- Latisha az apja felé fordította a fejét és kérdőn összehúzta a szemöldökét
-Kérdeztem valamit!- mondta az apja mérgesen
~Hát ez hülye.~ gondolta majd a szája felé mutogatott

Wernernek végre leesett mit akar a lánya és felnevetett. Glenda feloldotta az átkot és elindult az utitáskákért.
-Nem holnap indulunk?- Latisha hangja kicsit rekedten csengett, bár ez nem volt meglepő
-Nem Tisha. Változott a tervünk és most indulunk.-

Latisha egyszerűbbnek látta ha nem veszekszik ezért felállt és elindult összepakolni a holmiját, de persze Werner megállította.
-Mit csináltál az előbb az ajtónál?- morogta
-Hát tudod csak pont indulni akartam sétálni.- forgatta a szemeit és megfordult a bejárati ajtó felé

Odament de persze az ajtóban megtorpant.
-Látod? Nagyon jól megy.- mondta unalmasan majd mielőtt Werner reagálhatott volna valamit, bement a szobájába

Gyorsan bedobott néhány ruhadarabot a táskájába, majd kiment a folyosóra.

Még várnia kellett a szüleire, de aztán amikor mind a hárman készen lettek, megkérdezte.
-Hopponálunk vagy zsupszkulccsal megyünk?-
-Kaptam engedélyt nagy távú hopponálásra.- mondta Glenda és megfogta Latisha vállát

---

Néhány hányingerkeltő pillanat múlva mind egy nagy mezőn voltak.

Csak egy varázslót láttak meg néhány sátrat. Latisha minél tovább bámulta a lepukkant sátrakat, annál jobban fájt a szeme. Olyan volt mintha lett volna ott valami, de hiába fókuszál a szeme, nem látja.

A varázsló igazából egy mugli volt. Erre elég gyorsan rá tudott jönni az ember, mivel rendes mugli ruhákban volt és hát mindenki tudja, hogy a felnőtt varázslók nem tudják hogyan öltöznek a muglik.

-Kempingezők? Huszonkettő font huszonöt cent lesz.- mondta unottan
Feltehetőleg nem ők voltak ma az első belépők
Werner kivett a zsebéből pár darab papírpénzt és aprót majd elkezdte számolgatni. Latishának elég gyorsan leesett, hogy az apja nem tudja hogyan működik a mugli pénz.

A lány kivette Werner kezéből a pénzt és gyorsan oda adott huszonöt fontot a férfinak.
-Van aprója?- kérdezte a mugli -Egyszerűbb lenne visszaadni.-
Latisha bólintott és egy kis számolgatás után a férfi kezébe pottyantott huszonöt centet.
-Legyen szép napjuk.- köszönt a mugli
-Magának is!- válaszolt Latisha míg a szülei csendben maradtak

Amikor előreléptek néhány métert, Latisha úgy érezte megszűnt a köd a szeme elől. Látta a végtelen mennyiségű színes sátrat, a varázslókat és még egy tüzijáték is eldurrant. Abban a pillanatban megjelent egy rendező és leszidta a srácot aki fellőtte.

-Milyen megalázó, hogy nekünk kell csendben lenni a muglik miatt.- morgott Werner
-De miért? Az a fal nagyon jó volt. Biztos vagyok benne, hogy ez sem hallatszott ki.- mutatott hátra a lány
-Ilyen védő bűbájt nehéz létrehozni Tisha. Persze sok mugli riasztót szórtak ki a területre, de ilyen fal csak itt van amiatt az egy férfi miatt. Máshol hallatszott volna.- magyarázta Glenda

Egy csapat gyerek átszaladt előttük az úton ami miatt meg kellett torpanniuk.
-Mi miért nem jöttünk előbb? Ők már biztos egy jó ideje itt vannak.-
-Ne fárassz minket a kérdéseiddel te lány!- figyelmeztette Werner de Glenda leintette
-Amíg a kérdései értelmesek addig nincs baj. Csak azok jöttek korán akiknek nincs lefoglalt sátor helyük. Nekünk van.-

Latisha biccentett de nem szólt semmit. Igazán nem akart megint kényszerből csendbe maradni, szóval csak az embereket nézte.

Fél óra után lecsendesedett a terület. Megérkeztek az előkelő kerületbe. A sátrukat egy mozdulattal felállították. A sátor kívülről néhány méter átmérőjű lehetett, de belülről három szobát tartalmazott, egy konyhát és egy mosdót.
Szép volt, de rideg és egyáltalán nem otthonos.

~Csak néhány nap.~ gondolta és lerakta a cuccait a saját szobájába

---

Nem is vettem észre, de több, mint egy hete volt az évfordulója az első fejezetnek! (November 16) Még ugyanennyit!

Szó szám: 1123