15.rész

706 49 3
                                    

Jungkook

Próbálok úgy felkelni az ágyból, hogy lehetőleg ne ébresszem fel Taehyungot de minden egyes megmozdulásomat követően közelebb húzódik hozzám. Jobb ötlet híján nyomkodni kezdem az arcát, mire fintorogva nyitja ki az egyik szemét és hümmög valamit, amit ha akarnék se értenék meg.

-Furcsán szuszogsz. - állapítom meg már századszorra.

-Hagyj aludni. - dünnyögi, majd lemászva rólam alszik tovább.

Mivel már nem tudok vissza aludni és unatkozok is, így elkezdem lefoglalni magamat. Pólója alá nyúlva kezdem el simogatni a hátát, minek hatására felsóhajt. Közelebb hajolva hozzá nyomok az arcára egy puszit, kinyitja újra a szemét és gyanakvóan méregetni kezd.

-Mit művelsz? - emeli fel a fejét.

-Unatkozok. - vallom be. - Foglalkozz velem. - vezetem lejjebb a kezemet, amire rácsap.

-Jungkook, ha dughatnékod van, használd a kezed. Álmos vagyok, hagyj.

-Miért használnám a kezem, ha mellettem fekszik az a valaki, akivel dugni szoktam?

-Mert, ha ezt a valakit nem hagyod aludni legalább még egy órát, egy párnával fog megfojtani téged minden bűntudat nélkül.

Nos, túl komolyan mondja ahhoz, hogy ezt el is higgyem neki, ezért lassan húzódom vissza és duzzogva nézem a plafont, számításaim szerint még egy órát legalább.

-De a hátamat azt birizgálhatod. Az jó volt.

Mikor nem csinálok semmit, mert hát miért is tennék bármit is, amikor az előbb gyilkossággal fenyegetett, Tae közelebb húzódik és az egyik lábát átveti a derekamon. Érdeklődve nézem a kezét, amit mellkasomon csúsztat feljebb és a sunyi mosolyát, mi szája sarkában keletkezett.

-Kérlek. - ad egy puszit a nyakamra. - Az olyan jó volt. - még a pólóját is leszenvedi magáról.

Bár semmi kedvel de elindítom kezem a hátán, amit Taehyung egy elégedett mosollyal fogad. Sóhajtva nézem a plafont és azon gondolkodom, hogy talán túlságosan is kezdek megváltozni Taehyunggal szemben és az eszem azt diktálja, hogy pateroljam ki innen, mert ebből baj lesz de annyira nem akarom megtenni és az ezzel kapcsolatos következményekre sem akarok gondolni. Egyszerűen csak élvezem, hogy éppen van valaki mellettem, legalább addig akarom ezt érezni, amíg Jiwoon haza nem ér. Ez az egész úgyse tart Taevel örökké pedig egyre jobban kezdem élvezni.

-Tae, alszol?

-Igen. - válaszolja álmos hangon. - Mit szeretnél?

Habozok a kérdésen, nem is tudom miért, mert ebben semmi olyan nincs mégis kicsit talán félek.

-Itt alszol ma is?

A keze, amivel eddig a hajamat simogatta hirtelen áll meg tincseim közt. Csípőmre tornázza magát, kezeit a fejem mellé támasztja meg és hirtelen egészen más dolgokon kezd el járni az eszem. Akaratlanul is lejjebb vezetem a tekintetem nyakára és mellkasára.

-Te ide akarsz költöztetni? - szakít ki a gondolataimból.

-Egyelőre még nem, a nyár végére meg majd kiderül. - viccelődöm, amibe talán egy kis igazság is megbújik.

Nem válaszolva csókol meg, ezzel elérve, hogy addig el is felejtsem a kérdésemet. Kezét is lejjebb vezeti mellkasomon, majd rátér nyakam kényeztetésére.

Game Over - TAEKOOK(BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now