12.rész

756 57 3
                                    

Jungkook

Pont nem sikerült elfelejtenem azt, akit szerettem volna. Az egész szar helyzetemre, egy újabb lapáttal rátesz az, hogy újabb üzeneteket kapok, sőt egyre felháborodott stílusban, mintha én lennék a hibás, amiért nem válaszolok neki. Nem várhatja el azt, hogy kicsattanó örömmel fogadom majd. Eleve az egész kapcsolatom vele talán már rég halálra van ítélve, magamat meg nem akarom hitegetni, hogy valaha is jobb lesz már. A másik ok, amiért nem írok neki, bűntudatom van, amiért egy hülye felindulásból bele rángattam Taehyungot egy szexkapcsolatba. Viszont ezt az egészet nem akarom megszüntetni vele. Bűn lenne egyszerre kettő férfival is lennem úgy, hogy nem tudnak egymásról? Nyöszörögve forgolódok az ágyban, fejemet a párnámba temetve. Reggeltől fogva ezt csinálom és próbálok rájönni, hogy mit tegyek. Az egyiket azért nem akarom elengedni, mert ismerem és szeretem, a másikat azért nem, mert meg akarom ismerni, még akkor is, ha néha nagy szája van és a plafonra kerget vele. Sóhajtva kapok a telefonom után, amikor az újra rezeg. Minimális remény élt bennem, hogy az egyik barátom az vagy esetleg mind a kettő, akik tökéletesen elfejeljtették a létezésem de nem. Sokáig nézem a kijelzőt, amíg rájövök, hogy Taehyung zaklat hangüzenetekkel, amiben azt ecseteli, mennyire unja magát. Bárcsak az ő helyében lehetnék most.

-Na fáj a segged? - köszönt engem, miután felvette. Kevésbé érzem jó ötletnek azt, hogy felhívtam.

-Ugyanezt kérdezhetném én is.

-Én meg vagyok. Jobban féltem attól, hogy Hobi seggbe rak, ha rájön, hogy itt jártál tegnap este. - hallom a hangján, hogy jól szórakozik.

-Tényleg.. Muszáj volt lerúgni az ágyról? Nem lett volna egyszerűbb megvárni, amíg eltűnők?

-Nem. - vágja rá. Fogadok, hogy mosolyog. Pont az a pimasz mosoly van az arcán. - Ne csak nekem fájjon a hátsóm. Legközelebb úgyis én jutok be a te barlangodba.

-Úgy hiszed? - szalad fel a szemöldököm.

-Vétek lenne kihagyni. - sóhajtja úgy, mintha fáradtság lenne ezt kimondani. - Elölről és hátulról is tetszel.

-Tetszem neked? - húzódik mosolyra a szám. - Ez úgy hangzik, mintha vesztésre állnál.

-Ne reménykedj. - neveti. - Annyira nem nézel ki jól, hogy beléd is szeressek, kivéve ha milliomos vagy titokban, akkor már most feladom a játékot. - erre most én nevetek fel, ha milliomos lennék nem is itt élnék. - De amúgy, ha nem tetszenél valamilyen szinten, bele sem mentem volna ebbe.

-Ebbe igazad van.

-Jungkook. - nyújtja el a nevemet. - unatkozok. Te is unalmas vagy.

-Délután ráérsz? - kérdezem hirtelen. Lehet megbánom.

-Már délután van.

-Ráérsz akkor, amikor nincs olyan meleg, hogy még a golyóim is elolvadnak?

-Ja, hogy neked olvadnak? - megforgatom a szemem. Megragadta a lényeget. - De amúgy igen, miért?

-Mert akkor csinálunk valamit. Én is unatkozok. Telefonon keresztül te is nagyon unalmas vagy.

-Nézd meg mit küldtem. - mondja és azzal ki is nyomja a telefont.

Game Over - TAEKOOK(BEFEJEZETT)حيث تعيش القصص. اكتشف الآن