Eloise Blanche
Március 30. péntek
- Remek idő van –néztem körül a rózsakertben, és a következő pillanatban az ujjaim összefonódtak a mellém lépő szőke srácéval. Mosolyogva felpillantottam rá, majd újra a rózsákra tereltem a tekintetem.
- Tépnék le neked virágot, de félek, hogy lecsuknának –nézett körül, hogy van-e a közelben biztonságiőr, én pedig elnevettem magam.
- Nem szeretném, hogy lecsukjanak –mondtam szórakozottan.
- Akkor inkább majd máskorra hagyjuk a virágcsokrot –mosolygott és jobbra fordultunk, ahol a rózsákat tulipánok váltották fel.
- Igazad volt, tényleg megnyugtató hely –mondtam az illat özön között.
- Akkor lehetne ez a törzshelyünk –dobta fel az ötletet Arthur, én pedig mosolyogva bólintottam és ahogy tovább sétáltam volna, ő visszarántott és a közöttünk lévő távolságot megszüntette. Amióta abban a kávézóban találkoztunk, az életem a bonyolultból inkább felszabadultabbá vált. Colint és Charlest is ignoráltam. Utóbbit leginkább azért, mert túl sokat járt a fejemben és a megfelelési kényszert éreztem, ha rá gondoltam. Jól tudtam, hogy ő mindenre emlékszik amire én nem, és nem lettem volna képes az-az Eloise lenni, akibe ő bele szeretett, legalábbis én így gondoltam. De Arthur szerencsére elterelte a figyelmemet, és imádtam vele lenni. Igazából fogalmam sem volt mikor randiztunk, vagy mikor találkoztunk csak úgy, mert mindig volt programunk és jól érzetünk magunkat egymás társaságában. Ha mellette voltam akkor elfelejtkeztem Colin hátba szúrásáról és arról nem is beszélve, hogy Julia terhessége megint egy pont volt, aminek a hátterét nem ismertem és volt egy olyan érzésem, hogy jobb is, ha nem tudom. Nem is akartam igazából. Lezártnak tekintettem a múltat és Arthurt akartam a jövőmben látni.
- Jövőhétvégén versenyem lesz... –kezdte, miközben a fülem mögé tűrt egy hajtincsemet. Meglepett amiért ő is autóversenyző, de igazából nem tulajdonítottam nagy ügynek.
- Gondoltam eljöhetnél velem, úgysem fog senki elkísérni most –simogatta az arcomat.
- Igazából ráérek, szóval benne vagyok –bólintottam azonnal, mivel szerettem volna a pályán látni őt.
- Ennek örülök, de majd egy két dolgot még előtte tisztázni akarok –köhintett zavartan, és le is hajtotta a fejét.
- Most is mondhatod –böktem az oldalába incselkedve.
- Nem, még ráér –erőltetett magára mosolyt, majd az ölelésébe vont, ami elképesztően jól esett.
- Szeretnének egy közös képet? –jött mögülünk egy ismeretlen hangtól való kérdés. Elhúzódtunk majd a szakállas, francia sapkás férfire néztünk. Egy kék fényképező volt nála, ami azonnal nyomtatta a lefotózott képet.
- Megköszönnénk –mondta helyettem Arthur, majd átölelt a karjával és a férfi elkészítette a képet. Megvártuk míg a gép kiadta a fotót, és a kezünkbe nyomta.
- További szép napot nektek! –intett, mi pedig viszonoztunk a kedves szavait. Miután elment a férfi, megnéztem a képet.
- Elég jól sikerült –mondta Arthur, de nekem nem annyira tetszett.
- Szerintem túl széles vagyok rajta –húztam el az ajkam, és visszaadtam a kezébe a fotót.
- Nem is igaz! Nagy tévedésben élsz –ingatta a fejét hevesen.
- Persze, persze –legyintettem le.
- Jó, akkor megtartom én a képet –sértődött meg, de csak pár pillanatra. Eltette a zsebébe a képet, majd tovább indultunk és újra összekulcsoltuk az ujjainkat. Kisétáltunk a kertből és éppen ekkor megcsörrent a mobilom. Előhúztam a készüléket és anya képét pillantottam meg.
- Szia –vettem fel, mire idegesen fújtatott.
- Apád hol van? –támadott le, mire összeráncoltam a homlokom.
- Nem tudom, miért? –értetlenkedtem.
- Mert elküldtem a tortáért egy órája, és sehol sincs még –morogta.
- Lehet leállt csevegni valami ismerőssel –mondtam, mivel apa hajlamos volt erre.
- Lehet, te mikor jössz haza? –kérdezte, én pedig felnéztem Arthurra, aki viszont a földet vizslatta.
- Hamarosan, Nelli néni szülinapjára hazaérek –feleltem.
- Hát remélem is –majd hirtelen átkozódni kezdett és kinyomott.
- Ki az a Nelli néni? –kérdezte Arthur ahogy eltettem a mobilomat.
- Anya testvére –feleltem, és nem is akartam tovább folytatni.
- A hangnemedből ítélve annyira nem rajonghatsz érte –nevetett szórakozottan.
- Kicsit kattos a nő, de nem olyan borzalmas –horkantam fel. Igazából tényleg ez volt az igazság, de ha választásom lett volna, inkább maradtam volna Arthurral, mint hogy a szülinapra haza menjek és hallgassam az újabb pasijának sztorijait. Általában olyanokkal áll össze, akik harminc évvel idősebbek nála és tele vannak pénzzel. Szerintem ezzel mindent elmondtam.
- Ha nagyon rossz lesz a buli, majd írj és szórakoztatlak üzenetben –álltunk meg a terepjáró mellett.
- Rendben –mosolyogtam, és mielőtt még elengedte volna a kezemet, a homlokomra nyomott egy puszit, amibe azonnal elpirultam. Ezután elhúzódtunk, majd beültünk az autóba és elindultunk vissza hozzánk.
Instagram: dkamilla_iroioldal
