Eloise Blanche
Ahogy befordultunk a kikötőbe úgy éreztem, hogy egy hatalmas lépést tettem előre. Kivételesen nem volt bennem kétely és esélyt akartam adni magunknak. Megakartam most már tudni miért szerettünk egymásba, és miket éltünk át együtt. Ezt pedig úgy nem fogom megtudni, ha inkább félős kislányként elmenekülök a múlt elől amire nem emlékszem.
- Gyere --nyitotta ki nekem az ajtót, én pedig kiszálltam és megálltam mellette.
- Nem hittem volna, hogy ennek a napnak lesz bármilyen értelme is --fordult felém és közben bezárta a fekete Ferrarit.
- Ezek szerint lett? --mosolyodtam el, mire ő is és bólintott. Nem akartam elhinni, hogy rám utalt, pedig egyértelmű volt.
- Menjünk --biccentett a hajók felé. Nem fogta meg a kezemet, csak egymás mellett sétáltunk a mólon, majd megérkeztünk egy fehér színű hajóhoz. Charles rögtön átlépett, átsegített engem is és ismét nem hagyta ki, hogy ne érjen a csupasz hátamhoz. A libabőr ismét végig szaladt a testemen és hirtelen megcsapott a hideg levegő, amikor Charles-al eltávolodtunk. Leültem a hajó egyik széléhez, Charles pedig csatlakozott mellém.
- Meglep ez az egész helyzet –mondta, és nem is csodálkoztam.
- Azt hiszem az idő, ami kellett meghozta az eredményét --sóhajtottam.
- Mármint? --Charles újra úgy nézett rám, mint amikor a szobámban voltunk. A reménye és a szeretete egyszerre látszott rajta, ami annyira megdobogtatta a szívemet, hogy nem tudtam megállni és megsimogattam az arcát.
- Szeretném, ha megmutatnád miket csináltunk régen vagy amiket szerettünk --húztam el a kezemet, de ő azonnal elkapta a mozdulatot. Összekulcsolta az ujjainkat.
- Ez most azt jelenti, hogy nem taszítasz el többé? –kérdezte, és a bűntudat végig áramlott a mellkasomon. Gonosznak éreztem magam minden miatt. Józanul kellett volna már két hónappal ezelőtt cselekednem, de szükségem volt időre, hogy végre így lássak mindent. Esélyt kell adnom Charlesnak, mert sosem tett semmit, hogy ne bízzak meg benne. Bár fogalmam sem volt arról, hogy Julia terhességéhez mennyi köze van, de mivel nem akartam egyelőre elrontani ezt a pillanatot, eszemben sem volt rá kérdezni. Ha pedig az övé a gyerek és mégsem akar Juliával lenni, azért sem lehet hibáztatni. Mert Julia sosem volt jó hozzá.
- Nem foglak eltaszítani –válaszoltam, Charles pedig szinte azonnal hozzám hajolt és megcsókolt. Olyan erővel, hogy azonnal ledöntött, mire gyorsan el is húzódott.
- Sajnálom --szabadkozott azonnal, de én csak elnevettem magam és a tarkójára csúsztattam a kezemet, majd lehúztam magamhoz. Befurakodott a lábaim közé, és a testünk össze simult miközben csókcsatát vívtunk. Imádtam ahogy csókolt és az érzést is, amit keltett bennem. Charles a heves pillanatunkban egy csípőmozdulattal felrobbantotta a bennem gyűlő feszültséget, de ez szinte azonnal el szállt, mivel leborultunk az ülésről és a hajópadlójára érkeztünk.
- Ezt... Nem szándékosan csináltam --mondta ahogy helyet cseréltünk és most rajta feküdtem, ő pedig karjaival körbe zárt. Nem reagáltam, csak lejjebb csúsztam és a mellkasára hajtottam a fejem.
Április 18. vasárnap
Végre úgy éreztem magam ébredés után, hogy nem volt saját magamtól hányingerem. Örültem amiért végre józanul cselekedtem és a tegnapi nap után már bántam, hogy nem hamarabb adtam esélyt Charlesnak és magamnak. Miután tegnap este elköszöntünk megbeszéltük, hogy a mai napot ismét együtt töltjük, így viszonylag hamar felébredtem és összeszedtem magam. Egy fekete nadrágot vettem fel és lila felsőt, majd a szintén fekete sportcipőmet. A hajamat kivasaltam és amikor beléptem a konyhába anya és apa egyszerre néztek rám.
- Hova mész ilyen korán? --nézett apa az órára.
- Öhm... Találkozok egy barátommal –feleltem titokzatosan, mivel még nem akartam Charlesról beszámolni.
- Kivel? --faggatott azonnal anya.
- Nem ismeritek --legyintettem és megittam a kávémat.
- Jól van --méregetett anyu gyanúsan, én pedig elköszöntem tőlük és kimentem a konyhából. Elindultam az ajtó felé és pont ahogy átléptem a küszöböt, Charles megállt a fekete Ferrarival a házunk előtt. Elmosolyodtam majd elindultam felé.
- Szia --ültem be mellé, ő pedig hozzám hajolva megcsókolt.
- Szia --mondta miután elhúzódott.
- Hova megyünk? --érdeklődtem.
- Reggeli? Aztán lesz egy meglepetésem --nézett rám, én pedig elhúztam az ajkam.
- A reggeli jöhet, de a meglepetéstől tartok --kötöttem be magam.
- Nyugi, tetszeni fog –ígérte, én pedig elhúztam az ajkam. Charles kikanyarodott a házunk elől, majd elindultunk az utcánkban.
Az idő gyönyörű volt és a nap csak úgy ragyogott az égen. A hangulatunkhoz pont illet. Figyeltem a suhanó fákat, majd az épületeket. Hosszú idő óta először nézelődtem az autóból, és most olyan megnyugtató volt. Az ablakról csak akkor kaptam el a tekintetem, amikor Charles a combomra csúsztatta a kezét.
- Jól vagy? –kérdezte, mire azonnal bólintottam.
- Minden a legnagyon rendben --biccentettem mosolyogva.
- Reméltem, hogy nem fogod megbánni a tegnapiakat –mondta, mire összevontam a szemöldököm.
- Még is miért bántam volna meg? --kérdeztem vissza.
- Nem tudom, talán mert az öcsémmel még nem tisztáztad le a kapcsolatodat... Mellesleg annyira tartottál a múltunktól, hogy nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondoltad a hajón történteket –hadarta, én pedig elhúztam az ajkam Arthur hallatán. Tényleg beszélnem kell vele, de nem ma. Ezt a napot Charles-al gondtalanul akarom tölteni.
- Most ne beszéljünk Arthuról, jó? Majd holnap beszélek vele --mondtam és a combomon pihentetett kezét megcirógattam az ujjaimmal.
