Charles Leclerc
Május 5. péntek
Juliának csak megkell szólalnia és mindent tönkre tud tenni. Egy pár napig végre azt hihettem, hogy minden rendben marad, erre Julia felbukkan. Bár nekem teljesen jelentéktelen volt a találkozásunk és a hablatyolása, még is Eloise fent akadt rajta. Megtudtam érteni, de túlzásnak éreztem azt, hogy nem válaszolt tegnap este óta az üzeneteimre. Étteremnél úgy levált tőlem, hogy bárhol kerestem nem találtam meg. Azóta írogattam neki, de semmi választ nem kaptam. Már hatkor a telefonomat ellenőriztem, de a rengeteg Instagram értesítésen kívül mást nem kaptam.
Összeszedtem magam, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek Starbucks kávéért és beállítok Eloisehoz. Talán most már tudunk értelmesen beszélni. Tegnap mindketten fáradtak voltunk, és Julia meg pont mindkettőnk agyára tud menni szinte azonnal. Felkaptam egy fekete melegítőt, és hozzá egy sárga pólót. Fogat mostam, és a hajamról el is felejtkeztem így szanaszét álló hajjal léptem ki a lakásomból. A legközelebbi kávézóhoz mentem, majd kértem két szokásos eszpresszót. Esőre állt az idő, ezért nem lepődtem meg amikor a Ferrarival hajtva a főúton szakadni kezdett. Az ég is megdörrent és villámok cikáztak végig az égen. Éppen akkor álltam meg a Blanche háznál, amikor Eloise apukája az autójához sietett esernyővel. Leállítottam a motort, majd a kávékkal a kezemben kiszálltam.
- Jó reggelt, Mr. Blanche --intettem az őszülő férfinek.
- Szép autó –biccentett, és megvárt az esernyő alatt.
- Köszönöm --állt meg mellette, de a fél oldalam elázott.
- Eloise itthon van, ugye? –kérdeztem, mire bólintott.
- De még alszik, nyugodtan bemehetsz, mert már a feleségem is elment dolgozni –mondta, én pedig jó jelnek vettem, ha csak így szabadon a kezembe nyomta a ház kulcsot.
- Köszönöm, szép napot –mondtam, és felsiettem a verandájukra.
Behelyeztem a kulcsot a zárba, majd beléptem az otthonos előszobába. Levettem a vizes cipőmet, a hajamba túrtam, amiből szintén csorgott a víz. Elindultam a nappalin keresztül El szobájába és Mr. Blanchenak tényleg igaza volt. Még aludt amikor benyitottam. Letettem a két kávét az íróasztalra, majd leültem a fotelba. Nem akartam felébreszteni, de eszemben sem volt elmenni, ezért inkább vártam. Persze nem sokat kellett, mert mint valami megérzés szerűen felébredt, és úgy megijedt tőlem, hogy muszáj volt elnevetnem magam.
- Mi a fenét keresel itt? --ült fel morcosan.
- Hoztam neked kávét --mutattam az asztalra majd folytattam.
- És szerettem volna tudni, hogy minden rendben-e --dőltem előre a fotelban.
- Eddig minden rendben volt –közölte, mire az én kedvem is alábbhagyott.
- Ne csinálj több ilyet, hogy csak úgy eltűnsz --mondtam haragos hangnemben.
- Mit hittél, hogy a szeretőmhöz mentem vagy mi? --forgatta a szemét.
- Ez pont nem jutott eszembe, de kösz, hogy adtál egy plusz gondolatot --morogtam az orrom alatt.
- Én nem vagyok te --nézett rám gyilkos tekintettel.
- Jézusom, Eloise! Kurvára nincs semmi közöm Juliához! --álltam fel teljesen kiakadva.
- Akkor miért írogat neked? --vont kérdőre az ágyán ülve még mindig.
- Mert egy pszichopata! --csattantam fel.
- Nem akarom, hogy bármi közöd legyen hozzá --durcázott tovább, de közben rákellett jönnöm, hogy azért csinálja ezt mert szeret.
- Szeretlek, Eloise --léptem hozzá és feltérdeltem az ágyára majd leültem mellé.
- Vizes vagy --hagyta figyelmen kívül ismét, amit mondtam.
- Most már nem --vettem le a sárga pólómat. Eloise arca két oldalt pici foltba elpirult, én pedig hozzá hajolva megcsókoltam, majd ledöntöttem az ágyon.
- Haragszom --fordította el a fejét a csókunkból.
- El --sóhajtottam fel.
- Nem érdekel –közölte, miközben egyértelműen nem ez volt a helyzet.
- Jól van --dőltem le mellé.
- Ma itt fogok dekkolni --jelentettem be a terveimet.
- Remek --kelt fel mellőlem Eloise majd a fürdőjébe ment.
Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
