Eloise Blanche
Április 19. hétfő
Jól tudtam, hogy lekellett volna üzenetben rendeznem Arthurt. De én mégsem ilyen ember voltam és mellesleg, ha a bátyával fogok járni vele is kikell jönnöm, és nem bánthatom meg túlzottan. Charlesnak nem szóltam tegnap Arthur üzenetéről és hogy találkozni fogunk. Nem akartam elrontani a hangulatunkat főleg, hogy a fotósok így is belerontottak a randinkba. Nem hiányzott volna még, hogy a két testvért újra egymás ellen hangoljam. Arthur tegnapi üzenete lényegre törő volt.
,, arthur_leclerc: Szóval így kell megtudnom, hogy vissza mentél a tesómhoz? Nem gondolod, hogy beszélnünk kellene? Találkozzunk kérlek. "
Belementem a találkozóba, mert lekellett normálisan zárnom ezt és nem tehettem meg vele, hogy a sok kedvessége után, csak így faképnél hagyjam. Bár a hazugsága versengett a kedvességével.
- Szia --lépett elém Arthur, fekete rövidujjú pólóban és kék farmerben. Haja rendezetten állt, mint mindig és ahogy rá néztem, rögtön Charlest véltem felfedezni benne. Hogy a fenébe nem jöttem rá magamtól? Reménytelenül hülye vagyok!
- Szia –biccentettem, és a virágokra kaptam a tekintetem. Örültem, hogy a rózsakertben találkoztunk, mert így nem kellett attól tartanom, hogy Charles előtt lebukunk. Nem mintha bármi jelentősége is lenne ennek a találkozónak, csak mivel nem mondtam el, így lehet rosszul esne neki.
- Örülök, hogy eljöttél –sóhajtotta, és megsimogatta az arcomat mire elhúzódtam.
- Ezt ne, Arthur –mondtam, mire csalódottan leengedte a kezét.
- Szóval hivatalosan is együtt vagytok? –kérdezte, mire hezitálva, de aprót bólintottam.
- Felejtsük el a történteket és lépjünk tovább –mondtam, mire Arthur lehajtott fejjel megingatta a fejét.
- De én veled akarok tovább lépni, Eloise! --fogta meg a kezem, nekem pedig szívem szakadt meg.
- Arthur, kérlek --elakartam húzni a kezem, de ő csak közelebb lépett hozzám.
- Még két héttel ezelőtt úgy néztél rám ahogy még senki! Most miért nem? --simogatta meg az arcomat, és elképesztő fájdalmat éreztem a mellkasomban amikor felnéztem rá és vörösek voltak a szemei. Nem törhetem őt ennyire össze... Hiszen nem is régóta randiztunk.
- Mert szeretem Charlest –válaszoltam, mire megrázta a fejét.
- Talán a múltbéli éned igen, de a mostani nem –képtelennek éreztem magam arra, hogy tovább hallgassam, mert a szememet könnyek égették.
- A múltbéli énem és a mostani ugyanaz --válaszoltam magabiztosan.
- Ha talán veled találkoztam volna elsőnek... --kezdtem, de Arthur belevágott a szavamba.
- Velem beszéltél azon a bulin elsőnek, ahol a bátyámmal kezdődött minden! Csak nem maradtam ott veled, de most már nagyon bánom --nem akartam neki hinni és el is akartam húzódni, de nem engedte.
- Elég volt, Arthur --a hang hallattán összerezzentem és szerencsére Arthur elengedett. Letöröltem egy kigördülő könnycseppet, és Charlesra néztem.
- Nem érzed, hogy rohadt szánalmas vagy amiért a csajom után koslatsz? --kérdezte egyáltalán nem Charles féle módon.
- Ne kezd --léptem hozzá, és egyáltalán nem tetszett, hogy megjelent és az sem ahogy a testvéréhez szólt.
- Még is miért nem szóltál erről a találkáról? --vont kérdőre.
- Mert egyedül akartam lerendezni a dolgot, mivel csak rám tartozik --válaszoltam.
- Látom jól ment --jegyezte meg gúnyosan, majd a testvére felé fordult.
- Ki szórakoztad magad? Elég volt a gyerekes viselkedésedből --nem akartam hallani, hogy megalázza Arthurt. De szerencsére nem is kellett, mivel Charles egyértelműen nem olyan volt.
- Életemet is oda adnám érted, Arthur szóval leszarom hogyan szúrtál hátba eddig, de most már kérlek tartsd tiszteletben a kapcsolatomat --kulcsolta össze a kezünket, majd magával húzott a parkoló felé. Nem akartam hátra nézni, képtelennek éreztem magamat rá.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? –kérdeztem, miközben a parkoló felé haladtunk.
- Snapchat --nézett rám mindentudóan.
- Remek --sóhajtottam szakadozottan.
- Miért? Megzavartam valamit? --állt meg, mire megráztam a fejem.
- Nem! Egyszerűen csak szerettem volna lezárni vele a dolgot nélküled --magyaráztam.
- Hát amit én láttam az rohadtul nem lezárás volt --morogta.
- Charles, veled akarok lenni nem mással --rángattam meg a kezét.
- Akkor legyél velem őszinte --reagált azonnal.
- Az vagyok!
- Nem, most sem mondtad el ezt a találkozást --mutatott arra az irányba amerről jöttünk. Szerencsére Arthur az ellenkező irányba eltűnt.
- Te meg megnézted hol vagyok a Snap térképen! --támadtam vissza.
- Véletlen volt --vont vállat.
- Persze, véletlen --forgattam a szemem.
- Szerintem menjünk --mondta inkább és tovább haladt a kezemet fogva.
- Nem akarom, hogy még egyszer bárki elvegyen tőlem --motyogta az orra alatt, nekem pedig akaratlanul is megdobbant a szívem.
Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
