Eloise Blanche
Április 17. szombat
A kerek asztal körüli feszültség tapintható volt. Legalább is Arthur és Charles között csak úgy dúlt a harag. Én pedig köztük álltam és közben majdnem megfulladtam a nyomástól. Egyébként az asztal társaságunk Arthur, Charles, Lorenzo, Carlos Sainz és Isaból állt. Többen nem ültünk itt, ami azért is zavart mert így Charles és Arthur egyszerre szuggerálhatott, sőt utóbbi többször is beszélgetést próbált kezdeményezni, de én képtelen voltam vele úgy csevegni mintha mi sem történt volna.
- Na végre történik valami --szólalt meg Carlos Sainz ahogy a színpadra fellépett egy ősz férfi. A pasas bemutatkozott, majd köszöntött mindenkit. Örültem amiért sokat beszélt, mivel így mindenki rá figyelt, én pedig addig is kifújhattam a levegőt.
- Kimegyek mosdóba --szólalt meg halkan Isa, mire rá néztem. Kényszert éreztem, hogy vele tartsak, így ahogy szintén ő is rám nézett közöltem vele, hogy én is megyek. Felálltam Arthur mellől és elindultam Isa után a többi asztal között. Majd az oszlopok mellett elhaladva, átléptünk az üres térbe és a mosdó felé mentünk. Amint beléptünk az üres barackszínű helységbe, a világoshajú lány megszólalt.
- Csajszi, rohadt jó a ruhád –dicsért meg, mire elmosolyodtam.
- Köszönöm, a tiéd is csoda szép --néztem végig a sötétzöld csipke ruháján.
- Cuki vagy --fordult a tükör felé, én pedig egy mély levegőt vettem e-közben.
- Amúgy kérdezhetek valamit? Bár nem rám tartozik --nézett rám a tükörből.
- Nyugodtan --bólintottam.
- Charles-al érkeztél, de Arthur mellé ültél le... Én azt hittem Charles barátnője vagy –mondta, mire felsóhajtottam. Még hallani is fura volt, amit félórával ezelőtt produkáltam.
- Charles barátnője voltam, csak volt egy balesetem és nem emlékszem a köztünk lévő kapcsolatra --kezdtem el magyarázni.
- Miután felébredtem a kómából, megromlott a kapcsolatunk majd Arthurral kezdtem találkozgatni, aki nem mondta el, hogy valójában kicsoda --hadartam el a történetet.
- De gondolom akkor most már mindent tudsz --nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Igen, de igazából nagyon jó volt Arthurral, míg nem tudtam meg az igazságot és persze miután újra találkoztunk Charles-al, előjöttek azok a nyomott érzések, amiket éreztem iránta a felébredésem óta.
- Akkor tudat alatt szereted, csak félsz mindentől --állapította meg és igazából jobban megsem fogalmazhatta volna a helyzetemet.
- Meg összevagyok zavarodva --tettem hozzá.
- Akkor azt hiszem most nagy segítségedre leszek --fordult felém mosolyogva.
- Imént mondtad el, hogy Charles iránt táplálsz érzéseket, de Arthurral kapcsolatban egyszer nem említetted az "érzés" szót. Ez pedig sokat számít, még ha hülyeségnek is hangzik –felelte, mire elgondolkodtam.
- Szerettem Arthur társaságát, de miután Charles újra elém került már eltörpült minden, ami Arthurral kapcsolatos --mondtam ki az igazságot.
- Szerintem egyértelmű melyik srácot szereted, csak még nem állsz készen, de szerintem tisztáznod kellene velük –tanácsolta, én pedig egyetértően bólintottam. Isa-t a sors küldte, hogy végre rájöjjek mi is a helyzet.
- Na most pedig megyek pisilni mert megőrülök --jelentett ki és bement az egyik fülkébe.
Charles Leclerc
- Én is elmegyek mosdóba –köhintettem, és felálltam miután már negyedórája a lányok elmentek. Arthurral egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, de én ismét csak átnéztem rajta. Csalódtam benne és ezt egy hamar nem is fogom megemészteni. Elindultam az üres tér felé és pont akkor értem a mosdóba, amikor Eloise és Isa kiléptek. Megigazítottam a nyakkendőmet majd folytattam az utamat feléjük. Nevetve csukták be az ajtót, én pedig a félig sötét térben is kiszúrtam Eloise gyönyörű mosolyát. Köhintettem egyet amikor oda értem hozzájuk, mire Eloise mosolya eltűnt, Isa pedig csak szórakozottan nézett ránk.
- Sietek vissza --hazudta egyértelműen, majd gyorsan elkopogott az asztalok felé. Nem értettem miért hagy minket egyedül, de nem bántam.
- Minden rendben? --kérdeztem Eloisera nézve.
- Persze --bólintott.
- Én megyek akkor --mutattam a férfi mosdóra, ő pedig némán bólintott ismét. Beléptem a barackszínű helységbe. Pár perccel később pedig kiléptem vissza és meglepett amikor Eloise-t még mindig ott találtam.
- Megvártál? --néztem rá kérdőn.
- Talán –felelte, mire elmosolyodtam.
- És megtudhatom miért? --léptem közelebb hozzá, és szerettem volna ismét a hátára simítani a kezemet majd a ruhája alá szemtelenkedni magam. De rohadtul visszakellett fognom magam.
- Csak úgy --pirult el.
- Lelépjünk? --kérdeztem hirtelen, pedig most pont nem kellett volna ilyen ötlettel elő állnom, de ha a hercegnőm ezt akarja, akkor már is mehetünk.
- Te leszeretnél? --nézett fel rám a ragyogó kék tekintetével.
- Ha így nézel rám, akkor igen –bólintottam, és elmosolyodtam amikor zavartan lehajtotta a fejét.
- Szeretném –bólintott, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat és a hátsó kijárat felé indultam vele. Közben figyeltem, hogy észrevettek-e minket, de mindenki a színpad felé volt fordulva. Kiléptünk az ajtón, ahol egy árva lélek sem volt, én pedig ezt megnyugodva tudakoltam. Eloise szó nélkül követett a parkolóig és csak akkor szólalt már meg, amikor beszálltunk a fekete Ferrariba.
- Sajnálok mindent –mondta, mire rá néztem.
- Nem hibáztatlak Arthur miatt --ingattam a fejem.
- De akkor is megbántottalak, pedig nem akartalak... Nem ezt érdemelted volna –sóhajtotta, mire hátra dőltem az ülésben.
- Mindenki hibázik --vontam vállat és ezen az elven kell megbocsájtanom, majd a testvéremnek is.
- Menjünk a kikötőbe --tereltem a témát rögtön.
- Rendben --bólintott és közben észrevettem, hogy a piros anyag a bal combján szét csúszott és teljesen bezavarta az elmémet.
- Indulunk? –kérdezte, mire rá kaptam a fejem és feleszméltem.
- Igen, igen –bólintottam, és kifordultam a parkolóból a fotósok hada mellett elsuhanva.
Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal
