Eloise Blanche
Március 30. péntek
Miután Arthur kitett a házunk előtt, bementem anyához, aki sürgött forgott a konyhában, és észre sem vette, hogy haza jöttem.
- Szia –köszöntem, mire ijedten felém fordult a hűtőajtóból.
- Végre –fújta ki a levegőt.
- Megterítenél, kérlek? –intett a pultra kikészített tányérok felé.
- Persze –bólintottam, majd felvettem a hófehér készlelet. Már éppen kiindultam volna az ebédlőbe, amikor anya megállított.
- Kivel voltál? –érdeklődött kíváncsian. Nem mondtam el neki, hogy találkozgatok Arthurral. Igazából nem is akartam egyelőre, mivel Charlest nagyon kedvelték és nem akartam bonyodalmat.
- Csak találkoztam egy baráttal –mondtam, de nem fordultam hátra csak egyenesen kimentem az ajtón. Rendezetten terítettem meg és úgy, hogy anya ne találjon benne hibát. A vendégek hatra érkeztek és elképesztően unalmasra sikeredett a buli. Legalábbis nekem az volt, anyáék legalább jól érezték magukat.
Április 9. péntek
Utoljára Juliával jöttem versenyre, vagy is arra emlékeztem csak. De most egyedül érkeztem meg a Spielbergi pályára. A kapunál felmutattam a kártyát, amit adott Arthur, de valamiért mégis megkérdezték kihez tartozom.
- Arthur Bianchi –feleltem, mire a biztonsági őr összeráncolta a homlokát. Nem igazán értettem ezt a reakciót, de mielőtt magyarázatot adhatott volna, már fel is bukkant a kapun túl Arthur. Kék farmerben és piros pólóban lépett hozzánk.
- Velem van –mondta, mire a biztonsági őr biccentett és némán tovább engedett.
- Szia –mosolyogtam rá, ő pedig félig átölelt és úgy indultunk el a paddockban. Napos idő volt, de egy farmerkabát kellett a hátamra. Igaz a szettem nem volt valami összeillő, mivel egy szürke kockás nadrág volt rajtam és egy sárga felső.
- Figyelj csak, majd valamit megkell beszélnünk –mondta, miközben elhúzta a karját a vállamról és kis távolság lett közöttünk.
- Hallgatlak –mondtam, de ahogy a Ferrari konténerhez értünk, Arthurt azonnal letámadták és két oldalról kezdtek beszélni neki.
Charles Leclerc
- Ezerszer jobban nézel ki –közölte a trénerem ahogy felálltam a hátizomerősítő géptől.
- Kösz –mosolyodtam el, mivel az utóbbi egy hónapban tényleg összeszedtem magam. Lelkileg még nem voltam a toppon főleg, hogy Eloiseal megszakadt a kapcsolatom. Állandóan lekellett állítanom magam, hogy ne hívjam vagy írjak neki.
- Eloisenak gyúrtad ki magad? –kérdezte, mire szórakozottan rá néztem.
-Csak úgy, visszahoztam a normális formámat –vontam vállat, kikerülve a válaszadást.
- Persze –legyintett le a harmincas éveiben járó pasas, majd kezet fogott velem és magamra hagyott az edzőteremben. Szemben ültem a tükörrel így jól láttam, hogy tényleg sokat sikerült változnom. Ezután már csak Eloiseal kellene felvennem újra a kapcsolatot. Miközben elfilóztam a barátnőmön, a telefonom rezegni kezdett a padlón. Felkaptam majd Lorenzo nevét pillantottam meg.
- Szia –köszöntem a készülékbe.
- Szia, mész Arthur futamára? –érdeklődött, mire az időre néztem.
- Aha, már Ausztriába vagyok a tréneremmel, meg Andreaval –feleltem.
- Külön mentetek?
- Igen, mert én már egy pár napja itt vagyok egy fotózás miatt –magyaráztam és letöröltem a homlokomról pár izzadság cseppet.
- Ja értem, bocs, hogy elvesztem és nem figyeltem rátok –sóhajtotta és valóban nagyon eltűnt mostanság.
- Minden rendben? –kérdeztem, mire elhallgatott egy pillanatra.
- Igen, csak tudod vannak ilyen csendes időszakaim –mondta és láttam magam előtt ahogy vállat vont.
- Tudom, de ne aggódj megyek Arthur versenyére –ígértem.
- Oké, de tud róla?
- Szerintem igen –vontam vállat most én.
- Oké, akkor majd beszélünk, Charles –köszönt el a bátyám és letette mielőtt reagálni tudtam volna. Zsebre tettem a mobilomat, majd felálltam a padról és kiindultam az edzőteremből. A szálloda alagsorából lifttel mentem fel a másodikra, majd ahogy beléptem a napok óta lakott szobámba, ledobtam az edzős táskámat és beálltam a zuhany alá. Hosszan álltam a víz alatt, majd amikor kiléptem a fülkéből, egy törülközőt csavartam a derekamra. A tükör pont a csap felett volt, így letöröltem a kezemmel a gőzt és most először láttam azt, hogy visszakaptam az arcképemet. Nem voltam már csontvékony és a borostám is normálisan állt. Hosszú idő óta most éreztem magam élőnek, nem csak egy szellemnek, aki jár kell az emberek között.
Legyen ma még folytatás? :)
Instagram: dkamilla_iroioldal
