Eloise Blanche
Charlesal egy kávézóba ültünk be reggelizni. Majd amint végeztünk Charles titokzatossá vált, és nem árulta el hova is megyünk. Sosem szerettem a meglepetéseket, így tartottam tőle, de bíztam Charlesban ezért nem adtam hangot a félelmemnek. Végül persze beigazolódott a meglepetésektől való félelmem. Egy üres területnél álltunk meg ahonnan nem messze egy helikopter állt.
- Nem --mondtam azonnal.
- Nyugi, hidd el tetszeni fog --bíztatott és kicsatolta a biztonságiövemet.
- Régen csináltunk ilyet? –kérdeztem, mire elhúzta az ajkát és úgy válaszolta.
- Nem, de ez most egy új közös élményünk lesz –mosolygott, mire felsóhajtottam.
- Nem szeretek magasban lenni –motyogtam, mire megsimogatta a combom.
- Nyugi, velem vagy és minden rendben lesz --annyira őszintén mondta, hogy csak ez vitt rá arra, hogy kiszálljak a Ferrariból. Charles az autó orra előtt várt, hogy mellé lépjek és elinduljunk a gép felé, de én elképesztően rettegtem az egésztől.
- Gyere, bébi --nyúlt a kezemért, majd összekulcsoltuk az ujjainkat és elindultunk a fűben. Ahogy közeledtünk a fekete helikopter felé, előbukkant két férfi.
- Sziasztok! --köszöntek nekünk, Charles pedig kezet fogott mindkettőjükkel.
- Ő lesz a pilótátok --mutatott a szemüveges srác, a mellett álló harmincas pasasra.
- De mielőtt elindulnátok, készíthetünk egy képet? --érdeklődött a szemüveges, mire Charles bólintott. A helikopter elé kellett beállnunk a pasival és a pilóta meglefotózott minket, majd helyet is cseréltek a szemüveges sráccal.
- Köszönjük --biccentett.
- Szálljatok be --mutatott a helikopter belsejébe, én pedig remegő térddel felléptem majd a belső ülésre leültem. Charles pedig mellettem telepedett le. A pilóta is beült, Charles pedig becsukta az ajtónkat.
- Ezeket vegyétek fel --nyomott a kezünkbe két fejhallgató szerűséget. Mindketten felvettük, majd a pilóta beindította a helikoptert, aminek a hatalmas propellerjei forogni kezdtek. Amint elemelkedtünk a betonról, Charles keze után kaptam, aki csak mosolyogva figyelt. Elején nem értettem, hogy miért gondolja ezt jó programnak. Aztán Monaco felé szálltunk és valami elképesztő volt a város és a tenger. Elővettem a mobilomat, majd Instagram sztoriba kitettem egy videót a kilátásról.
- Na tetszik? –kérdezte, miközben én megjelöltem a videón.
- Csodálatos –mondtam, majd lezártam a képernyőt.
- Köszönöm --szorítottam meg a kezét.
Megtettünk egy kört a város felett, majd hamarosan visszamentünk a leszállási pályára. Meglepő módon teljesen elfelejtkeztem a félelmemről, bár szinte egész úton Charles kezét fogtam így is. A pilóta nekünk is kinyitotta az ajtót, mi pedig az ülésekre helyeztük a fejhallgatókat. Charles szállt ki elsőnek, majd lesegített és ahogy földet értem, magához húzott és belecsókolt a hajamba.
- Na jó volt? --jelent meg újra a szemüveges, szőke pasi.
- Igen --bólintottunk egyszerre Charles-al.
- Remek, várunk titeket legközelebb is --biccentett vigyorogva.
- Köszönjük --fogott velük kezet ismét Charles, majd visszaindultunk a Ferrarihoz.
- Szóval? Akkor tetszett? --érdeklődött mosolyogva.
- Szuper volt --mosolyogtam felpörögve.
- Pedig láttam a rettegést rajtad --nevetett ki, mire megálltam előtte.
- Nem rettegtem, csak féltem egy icipicit --javítottam ki, de a következő pillanatban a tarkómra csúsztatta a jobb kezét, majd magához húzott és hosszasan megcsókolt. Egész testem beleremegett a csók váltásunkba.
- Egy icipicit szeretnélek az ágyamba vinni --csúszott ki belőle, legalább is a szavait követő reakciója ezt árulta el.
- Jézusom, nem akartam ezt mondani --védekezett azonnal, de most én nevettem ki.
- Jó tudni, hogy ilyen terveid vannak --nevettem ki, és az arcán pírt véltem felfedezni, aminek a látványától én is elpirultam. A pillanatunknak az vetett végett, hogy Charles oldalra nézett majd felszisszent.
- Már itt is vannak fotósok –sóhajtotta, majd megkerült és a kezemet megfogta ahogy én is megfordultam.
- Honnan tudhatják, hogy itt vagyunk? --kérdeztem ahogy a Ferrari felé haladtunk.
- Instagram –felelte, mire meghökkentem. A fenébe. Én tettem tönkre ezt az egészet.
- Sajnálom --mondtam ahogy beszálltunk a Ferrariba.
- Nem a te hibád --fordult ki azonnal az útra.
- De igen, nem kellett volna kitennem azt a videót --ingattam a fejem szomorúan.
- Azt csinálunk, amit akarunk és kész --zárta le a témát.
A bűntudatot akkor is éreztem, mivel Charles kedve teljes mértékben alábbhagyott. És ha nem tettem volna ki semmit, akkor most Charles kedve még mindig olyan jó lenne, mint amikor leszálltunk a gépről. Miközben teljesen a gondolataimba merültem, észresem vettem, hogy már a városban vagyunk újra. Charles megállt egy benzinkútnál és miközben ő fizetni ment, én felnyitottam a telefonom képernyőjét. Amint a mobilnetemet bekapcsoltam, az Instagramon egy új értesítés jött Arthur Leclerctől.
Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
