Eloise Blanche
Romy-t este felé vitték el, én pedig utána haza is mentem és ismét lezuhanyoztam. Éppen akkor léptem be a szobámba, amikor Charles üzenetet küldött. Este kilenc volt, így meglepett amikor azt írta, hogy öltözzek fel és tízperc múlva vár kint. Én pedig sehogy sem álltam, ezért kapkodni kezdtem és felkaptam az egyik barna vászon nadrágomat, hozzá pedig egy fehér pólót majd megfésülködtem és minimális sminket raktam fel. Fáradt voltam, de Charlesal tölteni az időt jobb volt, mint aludni. Akkor mentem keresztül a nappalin, amikor az ablakokon beszűrődött Charles autójának a fényszórói.
- Anya –kiáltottam, mire előjött a gardróbjából.
- Igen? --nézett rám pizsiben.
- Elmegyek Charlesal –mondtam, mire összeráncolta a homlokát.
- Lassan összeköltöztök? --kérdezte kicsit furcsa hangnemben.
- Baj, hogy megyek vele?
- Nem, csak fura, hogy ilyen keveset vagy itthon --vallotta be.
- Sajnálom, én csak... --kezdtem és tényleg rosszul éreztem magam amiért elhanyagoltam anyuékat.
- Semmi baj, én csak szeretném, ha itt is lennétek --mondta őszintén, én pedig bólintottam.
- Rendben --öleltem meg, és szerencsére mosolygott amikor elhúzódtam.
- Menj csak --biccentett.
- Majd jövök --intettem és a bejárathoz mentem majd kiléptem a verandára. A fekete Ferrari már a ház előtt állt, én pedig sietős léptekkel indultam el felé.
- Szia --ültem be és puszit nyomtam az arcára.
- Szia --mosolygott rám.
- Komolyan ezután a két nap után mit terveztél? --néztem rá szórakozottan.
- Elviszlek vacsorázni --vont vállat.
- Kicsit későn –mondtam, miközben kihajtott a házunk elől.
- Nem baj --legyintett.
Húsz perccel később megérkeztünk egy elképesztően szép étterembe és már egy kicsit sem bántam, hogy nem az alvást választottam. Charles leparkolt a Ferrarival, majd kézen fogva felmentünk a kő lépcsőn. Az étterem teljesen nyitott volt és pont egy olyan helyre ültünk le, ahonnan szépen rá lehetett látni a tengerre.
- Ez gyönyörű --nézelődtem.
- Örülök, hogy tetszik --mosolygott Charles jókedvűen.
Egymással szemben helyezkedtünk el és néztük végig az étlapot, majd a nap ételét kértük, amiről fogalmunk sem volt, hogy mi lesz.
- Kimegyek mosdóba --állt fel Charles, miután a pincér magunkra hagyott.
- Rendben –biccentettem, közben elővettem a mobilomat majd készítettem egy képet a tájról. Megjelöltem Charlest majd kitettem Instagram sztorimba. Amint a kis rózsaszín karika abba hagyta a betöltést, Charles telefonjának a képernyője felvillant a másik oldalt. Először nem is érdekelt, mivel biztos voltam benne, hogy a jelölésem miatt. De aztán egymás után háromszor is felvillant. Gondoltam, hogy fontos lehet, így kezembe vettem a fekete készüléket és megnyomtam az oldalsó gombot. Le volt zárva, de ettől még az üzeneteket el lehetett olvasni.
Julia Fontanie: Beszélnünk kell! Sajnálom a múlt hetit!
Julia Fontanie: Charles, kérlek!
A féltékenység és az értetlenkedés egyszerre csapott meg. Úgy volt, hogy Julia gyereke nem Charlestól van, akkor még is miért találkoztak? Miért beszélgetnek egyáltalán? Kétségbe esést éreztem mert fogalmam sem volt, hogy még is hogyan vonjam kérdőre? Nem kellett volna megnéznem a telefonját, de még is miért beszél az exével amikor velem van? Visszatettem a helyére a telefont, majd a tenger felé fordultam és úgy vártam vissza Charlest.
- Na itt vagyok, nagy sor volt –morogta, majd leült velem szembe.
- Minden oké? --kérdezte azonnal ahogy összetalálkozott a tekintetünk.
- Persze --bólintottam, de a jó kedvem már sehol sem volt.
A szótlanságom persze nem arról árulkodott, hogy semmi bajom nem lenne. Charles fürkészte az arcomat mindaddig, amig a pincér megnem érkezett. Letette elénk az ételeinket majd pár pillanattal később ismét egyedül maradtunk.
- Eloise, komolyan mi történt? –kérdezte, és hozzá se nyúlt az ételéhez.
- Miért beszélsz Juliával? --kérdeztem rá hirtelen, mivel nem tudtam tovább magamban tartani.
- Mi? --ráncolta a homlokát, majd a telefonjára nézett.
- Elolvastad az üzeneteimet? –még inkább feldühített, hogy sértettséget véltem felfedezni a hangjában.
- Sokszor rezzent meg azt hittem fontos --válaszoltam.
- Erre persze Julia nevét kellett látnom --fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.
- Szerintem hagyjuk ezt most, jó? Semmi jelentősége nincs --csak akkor hittem volna neki, ha nagyon hülyének tetem magam, de nem fogom és nem is vagyok az.
- Miért találkoztál vele múlt héten? --hagytam figyelmen kívül, amit mondott.
- Véletlen találkoztunk össze egy étteremnél. A gyerekével volt és elkezdte azt a hülyeséget mondani, hogy hasonlít rám, miközben egyáltalán nem --hadarta.
- Tőled van a gyereke? --kérdeztem rá.
- Nem, dehogy --vágta rá rögtön.
- Szerintem hagyjuk, én haza megyek --álltam fel, mire a kezemért kapott és visszahúzott.
- Eloise, kérlek ne csináld ezt! Semmi közöm nincs Juliához --szorosan fogta a csuklómat, de nem eléggé. Kirántottam a kezemet majd felálltam.
- Fáradt vagyok és nincs kedvem egy újabb Julia drámához, eleget éltem már át --indultam el.
- Eloise --szólt utánam ismét, de nem fordultam hátra.
