Eloise Blanche
Április 17. szombat
Idegesen túrtam a hajamba az előszobai tükör előtt. Kivételesen megvoltam elégedve a kinézetemmel, de még mindig úgy gondoltam, hogy rossz ötlet megjelennem. Arthurnak tegnap délután írtam egy üzenetet, hogy elmegyek. De ott találkozzunk. Ha vele jelennék meg az teljesen azt mutatná, hogy megbocsájtottam és a kísérőjeként érkeztem. Pedig még mindig haragudtam és szerettem volna Charles-al is beszélni.
- Mehetünk? --állt meg mellettem apa.
- Csoda szép vagy --mosolygott rám a tükörben, én pedig viszonoztam a mosolyt.
- Köszönöm, apa –sóhajtottam, majd ahogy ő kilépett az ajtón, én is követtem. Egy apró szintén piros táska volt nálam, amibe a személyim, a pénztárcám és a telefonom helyezkedett el. Beszálltam apa Jeepjébe és kényszeríteni kellett magamat, hogy ne szálljak ki azonnal az autóból és rohanjak fel a szobámba.
- Nem akarsz inkább mekizni? --fordultam apa felé ahogy az utcánkból kihajtott.
- Ebbe a ruhába csak a McDonald'sig akarsz eljutni? --vonta fel a szemöldökét.
- Igen –bólintottam, mire kinevetett.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan --ingatta a fejét.
- Nem lesz semmi baj, csak próbáld jól érezni magad --bíztatott apa, de ő nem tudta, hogy Charles testvérével randiztam az utóbbi időben. De nem is akartam inkább beavatni, mert mióta ez kiderült csak szégyenfoltként könyvelem el. A legszemetebb dolgot követtem el, akaratom ellenére.
- Ez az? --kérdezte apa ahogy lekanyarodott a főútról és villogó fények kerültek a látókörünkbe.
- Igen --bólintottam ahogy megláttam a rengeteg Ferrari jelet, plusz a fotósok ellepték a piros szőnyeg mentén haladó kordonok mögötti teret.
- Rendben, vigyázz magadra --állt meg pont a bejárat előtt, én pedig puszit nyomtam az arcára majd kiszálltam. A fotósok háromnegyede elvolt foglalva egy ismeretlen párossal. De volt egy sejtésem, hogy Charles csapattársa lehet. Felléptem a négy fokos lépcsősoron, és azonnal egy biztonságiőrrel találtam magam szembe.
- Art... --kezdtem volna Arthur nevét, hogy vele jöttem, amikor a csupasz háttamra egy tenyér simult.
- Velem van --az ismerős hangtól összerándult a gyomrom és a pulzusom az egekbe szökött. Charlesra néztem, aki félmosollyal lenézett rám. A biztonságiőr beengedett minket, majd elindultunk a szőnyegen.
- Valahogy sejtettem, hogy itt leszel --mondta, de már nem olyan jó kedvvel, mint amit az imént mutatott.
- Arthur hívott –feleltem, mintha nem lenne egyértelmű.
- És miért külön jötettek be? Ő már elvileg itt van --állt meg a fotósok előtt, miközben én már tovább haladtam volna. Azonnal visszahúzott maga mellé és ismét a hátamra simította a kezét, de úgyhogy az egyik ujja már az anyag alá becsúszott. Ha nem lettünk volna fotósok előtt és nem éreztem volna apró pillangókat a hasamban, tuti lecsaptam volna az illetlen tapizása miatt.
- Charles, ő az új barátnőd? --kérdezte egy nő, de Charles elengedte a füle mellett a kérdést, csak elindult velem együtt az üvegajtó felé.
- Dühös vagy még rám? –kérdeztem, amikor kinyitotta előttem az ajtót.
- Nem, de Arthurra igen --közölte és beléptem a kellemes hőmérsékletű teremben. Piros fények villogtak, és két hatalmas oszlop mögött helyezkedtek el a nagy kerek asztalok. Azokon túl pedig egy színpad féleség és egy hatalmas Ferrari jel.
- Nem akartalak megbántani –mondtam, miközben ő már elindult, de azonnal meg is állt.
- Pedig sikerült --a mellkasomon most éles fájdalom suhant át és hirtelen bevillant pár kép sor, amitől azonnal megszédültem. Egy hotel szoba villant fel majd egy fotelban ülő Charles.
- Hé, jól vagy? --kapott a kezem után Charles és közelebb jött.
- Mikor voltunk mi hotelban? –kérdeztem, mire értetlenül felvonta a szemöldökét, majd hirtelen leesett neki miért kérdezem.
- Emlék? Pont most? –kérdezte, én pedig aprót bólintottam.
- Eddig ez csak a második ilyen eset --szedtem össze magam és elléptem tőle. Már mögöttünk is érkeztek, így ideje volt beljebb mennünk. Elindultunk, mint két idegen egymás mellett, majd Charles félúton újra megszólalt.
- Tavaly októberben voltunk hotelban, de két különböző okból --mondta, de valahogy nem állt össze a kép, akkor az emlékemben miért volt a szobámban? De mielőtt feltehettem volna még egy kérdést, megérkeztünk az asztalunkhoz, ahol Arthur mosolya egyik pillanatról a másik lefagyott.
- Sziasztok –köszöntem, és közben az előttünk haladó srác és a barátnője felálltak.
- Carlos Sainz, Charles csapattársa --mutatkozott be a pilóta.
- Eloise Blanche --biccentettem mosolyogva.
- Isabella Hernáez --mutatkozott be a szőkés hajú lány is kedvesen.
- Eloise Blanche --mutatkoztam be neki is.
Arthur és Charles mellett is volt egy szabadhely és a kínos pillanat, amitől legjobban tartottam bekövetkezett. Zavartan néztem mindkét srácra és végül megkerültem az asztalt majd leültem Arthur mellé. Persze ezután Charles vágott olyan fejet mintha megütöttem volna.
- Örülök, hogy eljöttél --szólalt meg Arthur, és felé fordítottam a fejem. Nem válaszoltam csak biccentettem.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában --csúsztatta a combomra a kezét, és ekkor tudatosult bennem, hogy egyáltalán nincs olyan hatással rám, mint Charles. Felnéztem a tányéromról és azonnal összetalálkozott a tekintetem az övével.
Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal
