Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

7.Fejezet

7.
lady gaga - is that alright

Ash bekötötte a szemem, majd beültetett a kocsiba, és megfenyegetett, hogy ha le merem venni a kendőt, ő fogja elintézni a halálom. Ezen jót nevettem, majd egy gyors könnycsepp szaladt ki szemem sarkából. Szerencsére a vékony anyag felitta, így nem kellett magyarázkodnom, hogy amúgy szívem szerint simán elfogadnám a gyilkolási ajánlatot.

Az utóbbi napokban ugyanis nagyon kikészültem.

Andy – habár megígérte -, egy szót sem váltott velem a sulival kapcsolatban, de legalább nem mutatott több ridegséget. Igaz, egy puszit a legutolsó koncert óta nem kaptam, ám haladásnak fogtam fel, hogy legalább megölel és rám mosolyog.

Ashleyn kívül az összes srác elkezdett semmibe venni. Alig tudok beszélgetni velük, mert mindig hallgatnak és hümmögnek, amikor kérdezek, ezért feladtam a próbálkozást. Egyedül a basszusgitáros tag az, aki az elmúlt három napban (amióta itthon vagyunk) folyamatosan a társaságom, plusz még Lana, de ő inkább csak aludni jár át hozzám, hogy tartsa bennem a lelket, és újra meg újra elmondom neki ugyanazt, ami bántja a szívem.

- Nyugalom, mindjárt ott vagyunk – Ash hangja villámcsapásként ért. Az egy dolog, hogy születésnapom van, de eddig sosem csinált nekem ilyet senki. Mármint, senki sem kötötte be szemem, nehogy rájöjjek, hogy mi a meglepetés. Általában az ajándékot csomagolták be, nem a fejemet.

- Mennyi idő telt el, hogy elindultunk? – a hangom olyan erőtlen volt és feszült, hogy nem ismertem fel magamat hirtelen.

- Kb. fél óra, asszem'.

Bólintottam.

Ez annyit jelent, hogy vagy a városközpont felé, vagy a bandaházhoz, vagy a város szélére tartunk. Bár utóbbit nem érteném, mert semmi sincs odakint.

Megállt az autó, mire nagyot sóhajtottam. – Mikor kerül le rólam ez? – kérdeztem a srácot, miközben segített kiszállni a kocsiból.

- Hamarosan, ne aggódj – a hangjából ítélve mosolygott.

- Kérhetek egy cigit? – először úgy tűnt, mint aki hezitál és külső választ vár, de aztán megéreztem a szűrőt ajkaimnál, és magamban jót nevettem a bolond feltételezésen. Manapság kit érdekelne, hogy rágyújtok vagy sem?

Hirtelen megcsapott egy jellegzetes illat, amit túl jól ismertem, amikor tüzet kaptam a cigarettához. Keserű ízt éreztem a számban, de ezt nem a füst okozta. Valahol felzaklatott, hogy Andy is itt lehet, de ugyanakkor meg is nyugodtam volna a jelenlététől.

Csapódott egy kocsiajtó, mire összerezzentem, s mélyen beszívtam a mérget.

- Levehetem ezt a szart végre? – kérdeztem... nem is tudom kitől. Válasz helyett annyit kaptam, hogy nemes egyszerűséggel lehúzta valaki a szememről a kendőt, én pedig egy pillanatra elvakultam a hirtelen fénytől.

A levegőm bennakadt. Miután megszoktam a világosságot, felócsúdtam a nyomor érzéséből, és könnyes szemekkel néztem az előttem álló kék szemű lámpaoszlopra.

- Asszem' most kell azt mondanom, hogy meglepetés! – aranyosan felemelte mindkét kezét, s egy halovány mosoly kíséretében megrázta tenyereit. Letüdőztem a mérget, majd hosszasan kifújtam a füstöt.

- Megölelhetlek? – kérdeztem rekedten, s reménykedtem abban, hogy bólint. De nem csinált semmit, csak bámult rám, s ha jól láttam, nagyon gondolkodott valamin. – Andy... Nekem ehhez nincs hangulatom, ráadásul a szülinapomon... Hová mész? – kérdeztem ijedten, amikor elindult egy random irányba be a fák között. Ekkor néztem körül jobban én is.