Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

20.Fejezet

20.

jason walker - down

Miután Andy elment, újból összezuhantam lelkileg. Leültem a földre, és csak vártam. Könnyek áztatta arccal vártam, hogy hátha újból kinyílik az ajtó, s visszajön. Meg akartam beszélni vele, tudatni akartam, hogy megyek, velük leszek, hogy vele leszek. De végül csak Lana jött be aznap a szobába, aki azonnal hozzám rohant, és olyanokat morgott az orra alatt, hogy megesküszik rá, hogy egyszer még megöli őt, és hogy nem hiszi el, hogy képes volt idejönni egy szó nélkül.

Másnap reggel úgy ébredtem, mint egy zombi. Alig aludtam pár órát, folyton azon rágódtam, hogy mi lehetett volna másképp. De aztán nem jutottam semmire. Valószínűleg, ha otthon is maradok, nem jövök Dallasba, akkor is ugyanilyen szarul lennék, vagy még talán rosszabbul is. Itt legalább a suli elterelte a gondolataim.

- Jó reggelt - hallottam meg Lana álmos hangját. Visszaköszöntem neki, majd felültem. - Hóvihart beszélnek mára, szóval, lehet jobb lenne, ha maradnál...

- Meglátjuk még - mosolyodtam el hamiskásan.

- Jobban érzed magad?

Felkeltem, az ablakhoz mentem, s megálltam pontosan ott, ahol tegnap Andy is helyet foglalt. Kinéztem a forgalomra, láttam elszáguldani egy ugyanolyan Challengert, mint ami neki is van, majd inkább barátnőm felé fordultam. Megvontam a vállam, válaszoltam.

- Igen, azt hiszem...

- Elmondod, hogy mi volt? - felkelt, az íróasztalához ment, leült a székre.

- Edwarddal összekaptam. Aztán megjelent itt Andy, elakarta őt küldeni, de nem engedtem. Aztán, mikor végre elment... Nem tudom, felkavart a jelenléte - egy kósza könnycsepp perdült végig arcomon. - Jó volt újra hallani a hangját és látni. De letagadta, hogy Jujuval bármi is lenne köztük. Jobban mondva, nem is hagyta, hogy feszegessem a témát.

Elvettem a székemet a helyéről, majd Lana mellé sétáltam, és leültem mellé.

- De volt valami még, igaz? - mosolyodott el halványan. Bólintottam, de nem bírtam kimondani. - Megcsókolt? - éreztem, hogy elpirul szinte mindenem.

- Olyan jó volt... - elkezdtem sírni, két kezembe temettem arcom, mire barátnőm a karjaiba vont. - Hirtelen mindent elfelejtettem. Azt, hogy beteg vagyok, azt is, hogy megcsalt, és egyszerűen... csak voltam, és úgy... - még jobban kitört belőlem a bőgés, majd elhúzódtam Lanatól. - Elcsesztem. Megint...

**********

Éppen a suliba készülődtem, délután öt körül, amikor pittyegett a telefonom. Próbáltam nem figyelni rá, de egy röpke pillantást vetettem a kijelzőre, amin egy ismeretlen számtól való üzenet lebegett, majd elsötétült a képernyő. A szívem óriásit dobbant, s mint egy őrült, nyúltam a telefon után.

Lana, aki éppen mellettem sétált el, furcsán nézett rám, s megállt előttem. Nem törődtem vele, feloldottam a mobilt, megnyitottam az SMS-t, és azonnal furcsa tempóban kezdett verni a szívem.

Legyél ma a reptéren, hatkor. Mielőtt hazamegyek, beszéljünk. A~

- Elsa, mi az? - Lana a kezem után nyúlt, és kivette a telefont szorításomból. - Mit akarsz tenni? - kérdezte mosolyogva.

- Elmegyek. Meg kell, hogy beszéljük, és végre tudom, hogy igazat mond - egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim.

- Ezt hogy érted? - nézett értelmetlenül.

- Hagyjuk, nem fontos! - megráztam a fejem, s újból elolvastam az üzenetet. - Így nem tudok elmenni az előadásodra...

- Nem baj. Azt hiszem, és látom rajtad is, de ez a beszélgetés most sokkal fontosabb neked. Menj nyugodtan.

**********

Húsz perccel hat óra előtt már ott toporogtam a reptéren, figyeltem minden arcra, de sehol se láttam Andyt. Kezdtem bepánikolni, ezért utolsó reményszálként válaszoltam az üzenetre, hogy "itt vagyok", de nem ért semmit.

A percek repültek, hallottam, ahogy bemondják a Los Angeles-i járatot, kinéztem a nagy üvegablakon, a fel- és leszállópályákat bámultam, aztán vártam. Először tíz percet, s sétáltam egy kört az épületben. Aztán eltelt húsz percem megint a repülők bámulásával. Az ujjaimat tördeltem, visszatartottam a könnycseppjeimet, és vártam.

Újabb húsz perc múlva még mindig semmi sem volt, aztán csipogott a telefon. A szívem a torkomban dobogott, majd hisztérikus sírás tört rám, mikor megláttam, hogy csak Lana érdeklődik.

Az utolsó tíz percben csak sírtam, lerogytam a földre, ostoroztam magam, amiért megint bedőltem Andy játékának. Hogy lehettem annyira bolond, hogy hittem a tegnap csókjában?

- Kisasszony, minden rendben? - egy biztonsági őr jelent meg mellettem. Nem bírtam válaszolni, a tüdőm egyre kisebb volt érzetre, fojtogatott a sírás. Nehezen elküldtem a biztonsági embert, felkeltem a földről, és még mindig iszonyatos fájdalmakkal kimentem az épületből.

Könnyes tekintetemtől alig láttam valamit, ezért reménykedtem, hogy mikor leintettem egy autót, az taxi legyen.

Erőtlenül nyitottam ki az ajtaját, majd beültem hátra. A sírásom csillapodott, s szipogva kértem a sofőrt, hogy az akadémia kollégiumához vigyen.

Egész úton némán hullattam a sós cseppeket, és valahogy az sem segített, hogy a rádióból egy Black Veil Brides zene szólt. Remek - morogtam magamban.

A kollégium elé érve elővettem egy kicsivel nagyobb összeget, mint ami valójában fedezte a hazautam, s meg sem vártam a taxis válaszát, szinte feltéptem az ajtót és berohantam az épületbe.

Felszaladtam a lépcsőn, majd kifulladva tértem be a szobámba. Kifújtam magam, megszabadultam a vastag ruházatomtól, aztán a félhomályban fel-alá járkálva szorongattam a telefonom. Fájt mindenem, de a szívem felülmúlt mindent. Megsemmisülve éreztem magam, aki hagyta magát bedőlni egy ostoba játéknak, aminek most... Most bizony véget vetek.

Felhívtam Andyt, azt a számot, ami el volt mentve, majd vártam. Előre féltem, könnybe lábadtak a szemeim, és kinéztem az ablakon.

- Elsa? - hallottam meg a hangját. - Mi tö...

- Hogy mi történt? - fakadtam ki. - Hogy merészeled megkérdezni? Mindazok után, hogy annyiszor átvertél? - csend a vonal túlsó végén. - Vártalak, Andy - sírni kezdtem, de a haragom nagyobb volt most. - Jól esik? Mondd meg! Halljam! Jól esik ennyiszer összetörni a szívemet?

- Miről beszélsz? - vágott közbe.

- Nagyon is jól tudod... - nagy levegőt vettem. - De ne aggódj, megtanultam a leckét. Soha többé nem fogsz látni, ha akarod, ha nem. Ennyi volt a mocskos játékod, és most pontot teszek a végére! - a mondat végét sírva kiabáltam a telefonba, majd ki se nyomva a hívást a földhöz vágtam. A készülék darabokban hevert a padlón.

Bőgtem. Szinte jobban, mint anyáék halála után... És ez valahol teljesen érthető. Hisz felkészültem arra, hogy most utánuk menjek, és megtegyem azt, amire sose gondoltam volna. Hogy pont a lelki társam, a szerelmem, a mindenem miatt tegyem meg ezt a végzetes lépést?

A fürdőbe vonultam, s előszedtem Lana borotvájához tartozó, becsomagolt pengéket. Leültem a zuhanykabinba, majd befejeztem a játékot. Igaz, csak három vagy négy hasítás volt, de azok a legjobb helyen.

A véremet néztem, miközben még mindig sírva Andyt képzeltem magam mellé. Hogy voltál képes erre, lámpaoszlop? - motyogtam magamban. A fejem előre bukott, majd lehunytam szemeim, és elaludtam.

Megtettem. Megóvtam magam.

KoliPeti