Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

31.Fejezet

31.
zayn & sia - dusk till dawn

Taktika. A mai világban már mindenki a taktikához nyúl, hogy túlélje a mindennapokat. És elvégre én is ezt tettem mindig is.

Muszáj voltam előre levetíteni a dolgokat, hogy könnyebben feldolgozzam a történéseket. Taktikáztam, hogy hogyan teljesíthetnék a legjobban az iskolában, hogy elérjem a dallasi álmomat. És az ember mindenben próbál jól dönteni, hogy a legvégén a legjobban jöjjenek ki a dolgok, de a mai napon rájöttem, hogy felesleges mindenre rá görcsölni. Ugyanis a szerelemben és végtére, minden más érzelemben is, nem számít, hogy az ember hogyan osztja a lapokat. Mert ilyenkor nem egy emberen a történet.

És bennem ez akkor tudatosult, amikor végre elszántam magam arra, hogy elmenjek Andy lakására, ahol fél órás töprengés után, miszerint biztos, hogy ez a legjobb döntés, bejutottam egy idős bácsi által az épületbe. Azonnal a negyedik emeletre futottam, kifulladva, levegő után kapkodva nyomtam meg a csengőt, és majdnem összeestem az izgalomtól, míg kinyílt az ajtó, aztán megláttam, hogy nem a várva várt szerelmem nyitott ajtót, és összeroppantam.

- Ki az, Juliet? - hallottam meg Andy hangját a lakásból. A nő nem válaszolt, kétségbeesett tekintettel nézett rám, mint aki arra vár, hogy mikor ájulok el. Egy néma könnycsepp folyt le arcomon, ahogy végigmértem őt.

Juju még mindig egy istennő. Szőke haja begöndörítve omlott a vállára, egy fekete hosszú ujjú felsőt viselt, ami tökéletesen simult testére, kiadva gyönyörű alakját. A fekete bőr nadrágról és a magas sarkú csizmáról már nem is akarok beszélni...

Szóval Andy újból őt választotta.

- Hiba volt ide jönnöm - motyogtam, s nem bírtam Andyre nézni, aki megjelent Juliet mögött.

- Elsa? - sarkon fordultam, ahogy a kék szemű kiejtette a nevem, és a kabátomba kapaszkodva indultam el lefelé. Magamban imádkoztam, hogy kiérjek az épületből a friss levegőre, még mielőtt összeesek. - El, kérlek, várj! - kiabált utánam. Már az utolsó lépcsősor volt hátra, láttam a kijáratot, a meg menekvés útját, de mégis megtorpantam. A szégyen, amit eddig éreztem azért, hogy mekkora hülyét csináltam magamból, még mindig mardosta a bensőmet. Viszont a vágyakozás, hogy legalább kicsit halljam a hangját és hogy lássam, biztosan jól van, felülmúlt mindent bennem. Hisz' a fenébe is! Mindenki pontosan tudja, hogy miért jöttem ide; szeretem. Szeretem, és az elmúlt két hét, amióta nem a bandaházban lakik, maga volt a pokol számomra. Nem tudok nélküle lélegezni, s be kell látnom, hogy egyedül csak ő jelent gyógyírt a számomra! Vele tudok csak igazán élni.

- Kérlek, had magyarázzam meg... - a hátam mögött állt, éreztem a vastag ruhaanyagon keresztül is, hogy milyen közel van. Megtöröltem arcom, amit eddig könnyek áztattak, vettem egy mély lélegzetet, s megfordultam. A szemébe néztem, és megpróbáltam örökre magamba szívni a látványát. A gyönyörű szemeit, a tökéletes, feketére festett haját, ami most rakoncátlanul áll, a telt ajkait, amiben most újra ott csillog az ezüst piercing. Fekete pólót viselt, ami kicsit elnyűtt volt, így a nyaka körül nagyobb ívben hagyta látszódni tetovált bőrét, s én csak álltam előtte. Éreztem, hogy tennem kellene valamit, de csak bámultam őt, és nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. - Elsa, miért jöttél? - hangja halk volt, mosoly bujkált ajkán. Egyik kezével végigsimított arcomon, élveztem érintését, s jobban bőréhez simultam.

- Elkéstem - sóhajtottam. - Tudom, hogy elkéstem. És nem illik semmit sem mondanom, mert van már más számodra, de... - beharaptam a szám. - De ezt még utoljára meg akarom tenni.

Lábujjhegyre álltam, két kezem közé fogtam arcát, majd lassan megérintettem ajkaimmal az övéit. Olyan hosszú ideje nem éreztem már a csókját, hogy azt hittem, el is felejtettem milyen pontosan. Ám aztán átkarolta a derekam, közelebb vont magához, nyelvével megérintette alsó ajkam, és én megsemmisültem a karjai közt. Élveztem, vágytam, szerettem, és egyszerre haltam meg. A könnyeim patakokban folytak arcomon, ahogy elhúzódtam tőle, és csak arra gondoltam, hogy ezt a csókot soha többé nem érezhetem, mert ő már Julietté. Már sosem kapom vissza a szerelmem, mert elszúrtam.