Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

6.Fejezet

6.
tom rosenthal - it's OK

Hangtalanul lépkedtem a banda után, a színpad mögött, miközben próbáltam tartani a lépést Ash ezerrel zakatoló agyával, miszerint pár nap, és mehetünk haza ünnepelni őket, valamint engem egyaránt.

A turné végéig - a mai nappal együtt - még öt nap van hátra.

Andy két napja nem szól hozzám, sőt, amennyire tudja kerüli a bandát is. CC hasonlóan távolságot tartott tőlem, de tegnap végre leültünk beszélni, és mindent megtárgyaltunk; anyáéktól egészen Dallasig.

A két srác, Jinxx és Jake kerülik a témát, s egyszerűen elfogadták, hogy így döntöttem. Igaz, Jake megjegyezte, hogy legalább Andyre lehettem volna figyelemmel, hisz mind tudjuk, min ment keresztül, amikor az egész szerelem fellángolt bennünk. Meglepődtem, hogy nem a tesóm miatt van inkább kiakadva, de végül beismertem, hogy Andyvel jobban kibasztam, mint bárki mással. És nem érdemelte meg, pont ő nem...

Ash továbbra is mellettem és a kapcsulatunk mellett tart ki, szerinte simán rendbe hozhatjuk. Hálás vagyok neki, amiért próbálja tartani bennem a lelket, de ahogy a kék szemű viselkedik, néha teljesen feladom.

Hiába próbáltam barátom felé nyitni, mindig átnézett rajtam, és arra kért, hogy hagyjam őt békén. Fájt. De ilyenkor belegondoltam, hogy neki sokkal nehezebb, és tényleg egyedül hagytam.

- Kívánj sok sikert! - lökte meg a vállam Jinxx, amikor a színfalak mögé értünk.

- Kéz-, és lábtörést - mosolyodtam el halványan. CC megölelt, majd el is indult a dobok mögé. Ezek szerint annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, mikor kezdődött a felvezető zene. - Sok sikert, skacok - pacsiztam le először Jake-vel, majd Ashleyvel is. Andy volt az utolsó, aki kiment a színpadra, de még mielőtt megláthatta volna a közönség, hozzám lépett. - Csak úgy, ahogy szoktad - mosolyodtam el bátortalanul, s szemeibe néztem. Ezt régebben mondtam neki, minden egyes koncert előtt, amin ott voltam „kicsiként”.

- Pofa be, Coma - lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra. Elmosolyodott ő is, majd mikor a színpadra akart menni, megfogtam a kezét. - Megbeszéljük - nézett vissza rám, megszorította kezem, és kifutott a közönség elé.

Boldogság öntötte el a szívem, s örömömben még egy könnycseppet is elmorzsoltam.

**********

Az utolsó előtti zene ment, amikor Andy szóval tartotta a közönséget. Egy új zenéről kezdett el beszélni, amit még hivatalosan nem is ismerhetett a közönség, amitől én is érdeklődve közelebb lépkedtem az egyik hangfalhoz - habár amúgy eredeti helyemen is jól hallottam, csak nem láttam teljesen.

- A következő albumunk igazán nagy dobás lesz, érzelmekkel sűrítve, újdonságokkal vegyítve, és azt hiszem...

- Hé, hé, hé, és hé! - szólt közbe CC, mire értetlenül pillantottam körbe. Én miért nem tudok ezekről a dolgokról? Új BVB album? - Andy, nem biztos, hogy eljátszhatjuk... Tudod, szerződés, meg minden - testvérem hangja furcsa volt, amit nem tudtam hova tenni. Remélem nem akarnak vitázni...

- Ó, Chris - Andy hátrafordult, elkapta a pillantásom, elmosolyodott, és felemelte a kezét. - Én hallani akarom - visszanézett a közönségre, és belekiáltott a mikrofonba. - TI HALLANI AKARJÁTOK? - egy pillanatra megremegett a lábam, s akaratlanul is a két nappal ezelőtti incidensre gondoltam, ahol Andy hasonlóan kiabált rám.

Óriási üdvrivalgás töltötte meg a levegőt, és a frontemberhez hasonlóan mindenki felemelte a kezét a magasba.

- Oké, azt hiszem ez eldőlt skacok - szólalt meg Ash vigyorogva.

- The Vengeance - árulta el Andy a zene címét, majd el is kezdték.

A kékszemű elkezdett rohangálni fel s alá a színpadon, én pedig magamba szívtam az egész dal energiáját, valamint lendületét. Igen, csakhogy ez nem volt elég ahhoz, hogy elfelejtsem Andy hangját, ahogy kiabált... Az agyamba égett minden. Az arca, a nyakán lévő ér, az a mély, karcos hang, amit máskor annyira imádok, de így, mikor kiabál...

Hátat fordítottam a színpadnak, és lerohantam a színfalak mögül. Olyan messzire mentem, hogy ne halljam a srácok játékát, s már meg is pillantottam a buszokat, amikor neki mentem egy biztonsági őrnek.

- Bocs - motyogtam az orrom alatt. Az izompacsirta csak biccentett, s újra a tömegre nézett, amit én csak ekkor vettem észre. Egy hosszú kordonsor túloldalán egy nagyobb, elvetemült rajongócsoport álldogált, némelyikük csendesen, páran pedig a haverokkal hülyültek és pogóztak a kedvenc zenéjükre, ám én megzavartam ezt az idilli képet. Ugyanis mihelyst feltűntem, mindenki rám pillantott, majd mint valami őrült majombanda, elkezdtek kiabálni.

- Coma! Beszartok, ez Coma húga! - üvöltötte az egyik.

- Na nem mondod, észlény! - oltotta be egyből egy távolabb álló, amin elmosolyodtam. - Egy képet kérhetek? - erre a kérdésre sorban hallatszott mindenfelől, hogy "nekem is", mire egy picit meginogtam, és megint a biztonsági őrnek dőltem, aki megtartott, de kérdőn rám is nézett.

- Nem ittam, nyugi - nevettem kínosan. A tömeg felé biccentett, s felvonta a szemöldökét. Remek, kifogtam az egyetlen néma "testőrt"! - Skacok, ha nem gond, ezt elnapolnám. Nem érzem magam jól annyira...

- Oké, megértem - újabb adag "én is" morgolódás, s mintha el is felejtettek volna, tovább folytatták a csevegést.

- Köszönöm - mondtam halkan, ugyanis tényleg senki nem figyelt már rám...

Óriási sikoly tört ki pár lányból, mire kérdőn rájuk néztem, de mikor észleltem, hogy nem én vagyok az örömük fénypontja, elköszöntem a csendes tagtól, és a buszok irányába vetettem magam.

- Juliet, úúúr isten! Köszi a fotót, király vagy - a név hallatán megállt bennem az ütő, majd mit sem törődve vele, tovább kullogtam.

Sziasztok!
Sajnálom, amiért folyamatosan megváratlak Titeket, de állandóan próbálok számomra is elfogadható fejezeteket írni, ami sajnos olykor igen nehéz... Most elkezdtem agyalni a történet apróbb részletein, és az elkövetkezendő időben ezeken szeretnék majd dolgozni, hogy minél évlvezhetőbb és izgalmasabb fejezetekkel állhassak elétek.
Plusz infó: ebben a hónapban megyek dolgozni is, egész nap a Napon leszek. Remélem megértitek, hogy ez is hátráltatni fog az írásban.
Köszönöm, hogy velem vagytok!

Legyetek rosszak! :D

Petra