Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

4.Fejezet

4.
birdy - wings

Egy hónapja, hogy a turnén vagyok a srácokkal - amiből már amúgy csak egy hét van hátra -, és őszintén... Már majdnem megbántam, hogy csak akkor csatlakoztam, amikor, de így a vége felé kezdek rájönni, hogy tökéletesebb időpontban nem is jöhettem volna.

Természetesen eleinte nagyon nehéz volt viaszarázódni abba az állapotba, hogy egyszerre többen is körül vegyenek. Ha vécére mentem még akkor sem akartak magamra hagyni, mert hirtelen "mindenről tudnom kellett", ám aztán ez szép lassan abbamaradt. Először a két konyhatündér, majd Ashley kopott le rólam, amit egy picit tán bántam is, de mégis örültem a nyugalomnak. Már kezdett sok lenni a tagok panaszkodása.

Juliettel valamiért nem sikerült annyit találkoznom, mint elterveztük a találkozásunkkor. Sőt, ha Andy is a közelemben volt, amikor beszélni próbáltam vele, nemes egyszerűséggel lekoptatott. Bántott, hogy így viselkedett velem, amit elmondtam a barátomnak is, de a kékszemű egy darabig terelte a témát, miszerint Juju biztos csak fáradt. Nem akartam, s nem is hittem neki, hisz évekig voltak együtt, tudnia kell, mi a baja...

Addig nyafogtam Andynek, míg végül beismerte, hogy az én és saját érdekükben kerülik a lehető legjobban egymást. Mivel a helyszínek tele vannak pletykafészkes újságírókkal, s kiéhezett lesifotósokkal, jobbnak látták, ha minél kevesebbet találkoznak nyílvánosan, vagy úgy összeségében mindenhol. Nem akartak sem engem, sem pedig a karrierjüket kitenni egy újabb, felfújt bulvársztorinak, aminek semmi értelme a szarkavaráson kívül. És ezért hálás vagyok nekik.

A napokban kicsit széthullt a csapat, ezért is döntöttünk úgy, hogy teszünk egy gyors kitérőt a part felé a következő koncert előtt. Sajnos Andyvel is sikerült egy picit távolabb kerülnünk, így az ő ötletét követve, ma korán keltünk, hogy a napfelkeltét lássuk, és hogy egy kicsit kettesben, nyugodtan tudjunk lenni, hacsak pár órára is. Az elmúlt hetekben ugyanis folyton volt társaságunk, így pár lopott csókon és az állandó eszmecserén kívül nemigazán tudtunk értékes időt tölteni egymással.

De majd most.

- Andy! - kiabáltam be a busz ajtajából, majd a sofőrre néztem, aki megrántotta a vállát, és belenézett a visszapillantóba. Nem hiszem el, hogy visszaaludt. - Hahó? Valaki? - folytattam az ordibálást reménytelenül. Már majdnem teljesen feladtam, amikor Andy hirtelen elém lépett.

- Halott ügy, Elsa. Mindenki alszik még - hangja a szokottnál is rekedtebb volt, szeméből sütött a fáradtság. - Engem is nehezen keltettél fel, de megérte. Még nem kelt fel a Nap - kacsintott rám. - Jack, megkérhetlek rá, hogy zárd be a buszt, és ne is engedd le a többieket, amíg nem dobok egy SMS-t, jó? - fordult a harmincas évei végén járó férfihez, aki engedelmesen bólintott.

Andy leszállt a buszról, majd futólépésben megindultunk a tenger felé. Nem tudtam mire készül.

Mikor kiértünk a partra, ezzel egy időben eltűntünk a busz látóhatárából, azonnal letámadott a kékszemű és hevesen csókolta ajkaim.

- Ezt jól eltervezted - motyogtam két csók között.

- Tudom - mosolyodott el. - Gyere - kezdett el húzni a sziklák felé, mire én, mint egy engedelmes kiscica mentem vele. - Vigyázz, kicsit hideg a víz! - mondta. Megtorpantam, s nem mentem tovább. - Elsa, ha nem jössz, Isten a tanúm rá, hogy bedoblak a vízbe! - mondta mosolyogva, amitől nem tudtam komolyan venni, ezért elröhögtem magam. - Te akartad - megindult felém, én pedig lefagyva vártam sorsom. Felkapott a karjaiba, mire felsikítottam, s szorosan lehunytam pilláim. A következő pillanatban már újra a homokban álltam, amitől megkönnyebbülten nyitottam ki szemeim. - Csak nem hitted el, hogy tényleg bedoblak? - nevetett kislányos félelmemen.