Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

12.Fejezet

12.
birdy & rhodes - let it all go

Miután jól kibőgtem magam, és ötezerszer átrágtam magam minden apró szarságon, sikerült elaludnom éjfél környékén, természetesen a nappaliban, görnyedten és ülve. Ezzel nem is lett volna baj, de reggel Lana a bátyámmal együtt a frászt hozták rám, mikor bevágták a bejárati ajtót, aminek a hangjától felriadtam, s pofával leestem a földre.

- Szerinted meg kéne lepődnünk? – kérdezte CC felettem állva. Szemrehányásnak szánta a kérdést, ám mikor meglátta, hogy megindultak a könnyeim, lehajolt hozzám. – Mi történt?

- Semmi – szipogtam. – De egy kávé most jól jönne…

- Máris készítem – Lana a konyhába vonult, s miután Chris segített felkelni, mi is követtük barátnőmet. – Mindjárt lejön a kávé. Addig elmondod, hogy mizu? – Lana kedvesen mosolygott rám. Letöröltem a könnyeimet, leültem az asztalfőhöz, s megvártam még ők ketten is helyet foglalnak. A bátyám a bal oldalamon, barátnőm pedig a jobbomon, a kávéfőzőhöz közelebb.

Épp szólásra nyitottam a számat, amikor megszólalt CC telefonja. Bocsánat kérően nézett rám, elővette a zsebéből a mobilt, s ki akarta nyomni, de akkor meglátta, hogy ki hívja őt.

- Szia Rick, mondjad! – hosszú hallgatás Chris részéről, majd megszólalt. – Figyelj, a húgom ma utazik el, vele akarok lenni. De ami a srácoknak jó, az nekem is jó lesz… Igen, persze… Kösz, csáó – azzal ledobta a telefont az asztalra, s kikapcsolta.

- Nem kellett volna miattam…

- Csitt, nem érdekel! Jóformán Karácsonyig nem foglak látni, szóval még szép, hogy itt marado… - ekkor megszólalt az én telefonom, Jake képével a kijelzőn. – Halo? – persze CC, használd nyugodtan a telómat te! – Jól van, megyek akkor. – válaszolt kimérten, majd lecsapta a mobilt az asztalra.

- Örülnék neki, ha nem törnéd össze! – förmedtem rá.

- Ne haragudj, de úgy néz ki mégis muszáj ott lennem. A reptéren ott leszek! – azzal felállt, a fejem búbjára nyomott egy puszit, elköszönt tőlünk, majd ki is viharzott a házból.

- A mai nap semmi nem fog összejönni, úgy látom – egy nagy sóhajtás közben lehajtottam a fejem az asztalra.

- El szeretnéd mondani, hogy mi történt? – Lana hangja kicsit megijesztett, de azon kívül, hogy felemeltem a fejem, s a könnyeimet hullatva nemet intettem, nem tudtam mást kipréselni magamból. Egyszerűen nem vagyok képes ilyen gyorsan átélni azt megint, ami tegnap este történt. – Ne is faggassalak akkor? Vagy azt szabad?

- Szakítottam vele. De nem akarok róla beszélni, rendben? – könyörögve néztem rá, hogy tényleg ne firtassa a témát.

- Rendben – halványan elmosolyodott, majd felállt, hogy előkészítse a kávéinkat. – Az utazásra azért készen állsz? – kérdezte óvatosan.

Bár minden bátorságom, s most már minden erőmet is össze kell szednem, de valahogy elleszek az út közben. Főleg, ha sikerül kizárnom minden gondolatom.

- Persze, ne aggódj! – erőltettem az arcomra egy mosolyt.

**********

Délután Lanával álltam a konyhában, és még utoljára ellenőriztük, hogy mindent bepakoltam-e. A nap további részében sem mondtam neki semmit, a tegnap történtekről, valamint nem is volt nagyon alkalmam, mert már az akadémiáról beszélgettünk, annyira bezsongtunk mindketten.

Már csak a lista nézegetése maradt hátra, hogy minden szükséges dolgomat elraktam, s annak is a felénél tarthattunk már, amikor csengettek. – Kimész, légyszi? – nem válaszolt, csak bólintott, s ment ajtót nyitni, majd pár másodperc múlva jött is vissza.

- Téged keresnek. Menj nyugodtan. Én folytatom a listázást – megköszöntem, amiért ennyire a segítségemre van, s mit sem sejtve kimentem az előszobába.

Az ajtó előtt egy sziluettet láttam csak, először azt hittem, hogy Chris az, ezért elkezdtem vele viccelődni.

- Szóval, mégis eljöttél búcsúzkodni – mosolyogtam. – Azt hittem az utolsó pillanatban majd megjelensz a reptéren és… - megfordult, mire belém fagyott a szó. – Mit keresel itt? – néztem Andyre. Becsuktam az ajtót, hogy Lana ne hallja a beszélgetést. A kapucniját egészen lehúzta a szemére, fogsora megvillant a dér fényben. A megszokott bőrkabátja volt rajta, alatta egy egyszerű pulcsival.

- Búcsúzkodni jöttem – levette a süsüjét a fejéről, és rám nézett. – Szarul esett, hogy tegnap faképnél hagytál, egy rohadt szia nélkül. De ne aggódj, most bepótlom a búcsút. Nagyon is – gyorsan közelebb lépett hozzám, az arcomra tette két tenyerét, majd lehajolt az ajkaimhoz és úgy istenigazából megcsókolt.

A testem szinte magától reagált. A nyaka köré fontam a karjaim, beletúrtam a hajába és egészen hozzá simultam. Úgy vágytam rá, mint egy sportoló a friss vízre, miután kifáradt és elszállt belőle az energia. Egészen eddig a pillanatig úgy gondoltam, hogy könnyű lesz elengednem, de csak most ébredtem rá, hogy mekkorát tévedtem. Hisz lehetetlen őt itt hagyni…

Amikor elváltunk egymástól, szótlanul néztünk végig a másikon. Nem engedtem el őt, és ő se engem. Azonban a következő pillanatban már két lépés távolság volt köztünk.

- Meddig áltatod még magad? – kis szünetet tartott. – Ne válaszolj, nem érdekel. Legyél boldog. De tudd meg, hogy sosem felejtelek el, és ha itt lesz az ideje, egy szó nélkül melletted leszek. Nem hagyom, hogy elfelejts! Soha nem fogok mást szeretni, Elsa. Ezt jobb, ha te is megjegyzed!

Hangja szigorú és kemény volt, nem tudtam mit mondhatnék. S mielőtt bármit is reagálhattam volna, visszament az autójához, nyomatékosan becsapta maga mögött az ajtót, aztán nagy gázzal elviharzott.

Elviharzott az életemből. És ezt – szavai ellenére -, soha nem fogom tudni visszafordítani. Soha többet nem fog tudni szeretni engem. Sikerült nagyon ügyesen elveszítenem azt az embert, akit nem pótolhat majd senki sem az életemben.

★†★†★
Sajnálom, amiért ilyen rövid részt hoztam csak, ez viszont kellett még, hogy lezárjunk egy időszakot Elsa életében! Remélem velünk maradtok a folytatásra is, amit igyekszek mielőbb hozni!
Legyetek rosszak, sziasztok!❤️

Petra