Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

5.Fejezet

5.
austin french - why god

Elbuktam.

Elbuktam, mint barátnő.

Elbuktam, mint testvér, mint barát.

Megbuktam a szemükben, és mindezt csak magamnak köszönhetem. Ha őszinte lettem volna... Ha nem féltem volna ennyire... De a rohadt életbe is! Ki a fenét akarok etetni ezzel? Mitől féltem? Attól féltem, hogy majd le akarnak beszélni a tervemről? Hogy nem fognak támogatni?

Nem. Ennyire még én sem vagyok hülye, ha elhiszem ezt.

A buszokban csend uralkodik, amikor elsétálok közöttük, és a sajátunkat keresem a félhomályban. Andyvel csúnyán összevesztünk. Azt hiszem ez a kapcsolatunk eddigi legmélyebb pontja. Míg a "barátok extrákkal" és a "hónapokig kerülöm a másikat" csendes kis csatáknak számítottak, addig ez egy véres háború. Szó szerint. Ugyanis, amikor mindenki szeme láttára leestem a buszról, sírva, miközben bent Andy továbbra is káromkodott, lehorzsoltam mindkét térdem, és egy kavics is beleállt a tenyerembe, amiből egyből csöpögni kezdett a vér.

Azonban ezek a sérülések nem fájtak annyira, mint amiket Andy a fejemhez vágott.

„- Dallasról, az istenit! - csapott az asztalra. - Dallasi Akadémia? Tényleg, Elsa? Mikor akartál szólni? - idegesen fújtatott, mire félve a szemeibe néztem. - Soha? - olyan megvetés volt a hangjában, amitől felfordult a gyomrom.

- Andy, hidd el! El akartam mondani, de annyira...

- Féltél? - segített ki higgadtan, mikor a torkomra forrt a szó. - Azt hiszem ezt a félős kártyát már rég kijátszottad! Itt egyszerűen arról van szó, hogy nem tudsz igazat mondani! Nem tudod bevallani a tényeket, a döntéseidet! És olyan hülye vagy - a hajába túrt, idegesen letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, majd nagyot sóhajtott. - Szerinted én, aki tényleg mindig, bármikor ott volt neked... Majd pont én foglak eltaszítani magamtól? Nálam jobban már senki sem tudja, hogy mire van szükséged! Legalábbis ezt hittem.

- Sajnálom! Oké? Nem tudtam... Annyira elhúztam, hogy amikor már el akartam mondani, ott álltál előttem, vidáman... Nem ment, Andy, értsd meg - a könnyeim patakokban folytak. - Nem tudtam megtenni veled.

- Mert így jobb talán, Elsa? - rázta meg a fejét. - Időm se lesz felfogni, hogy hova mész. Sőt, mire talán felfogom, már el is tűntél!

- Megoldjuk... - az utolsó reményszálba kapaszkodtam. Ha Andy feladja, akkor én sem fogom tudni meggyőzni.

- Hogy? - kiáltotta. - Kezdem azt hinni, hogy Bellának volt igaza. Hogy mikor szomorú vagy, letört, esetleg depressziós, akkor teljesítesz a legjobban, és ebbe akarsz kapaszkodni.

- Ez nem igaz, tudod jól!

- Elsa, én már semmit nem tudok veled kapcsolatban - rá kaptam a tekintetem, miközben a szívem egyre hevesebben kezdett verni mellkasomban. - Annyira más vagy. Elzárkózol mindenki elől. Pont te?! Az a lány, aki mindenkinél jobban szeretett új embereket megismerni, új élményeket szerezni! Először kezdődött Harryvel, folytatódott velem, majd velünk. Nem értem, miért akarsz ennyire egyedül lenni, és hogy miért nem akarsz megosztani velem semmit már - elfordult tőlem, majd pár másodperc múlva leült velem szembe, és a térdeire támaszkodva, a földet pásztázva kezdett el beszélni. - Félek, hogy ez nekem nem elég. Hiába szerettelek, de én ennyivel nem érem be. Ha így akarod folytatni, akkor felejts el - felnézett.

- Andy, én szeretlek! Tényleg! Megváltozok! Újra az leszek, aki voltam, csak kérlek, ne hagyj magamra - elcsuklott a hangom, s zokogni kezdtem. - Nem akartam... Magamra gondoltam... - nem találtam a szavakat. S nem is volt mentségem.

- CSENDET! - ordította. Lefagytam. Sosem hallottam így kiabálni. - Tűnj a szemem elől! Nem akarlak látni - megsemmisültem. - Menj már! - emelte meg a hangját megint.

Összerezzentem. A nyakamhoz nyúltam, s letéptem a nyakláncot, ami halk kattanással adta meg magát. Felálltam, letettem az asztalra a nyakéket, amit ő adott nekem a gála napján, majd mint egy óvodás, bőgve leszaladtam a buszról, csakhogy megbotlottam, és a forró asztfaltra zuhantam..."

Visszaértem a buszhoz, ami előtt Ashley állt egy cigit szívva. Próbáltam hangtalnul elbújni egy másik jármű mellett, de sikerült észrevennie, és utánam jött.

- Szóval, itt hagysz minket - húzta fáradt mosolyra ajkait. Én is így cselekedtem, ám egyhamar átmentem megint a síró gép szerepbe. - Semmi baj, Elsa - eldobta a cigit, majd szorosan magához ölelt. - Pár nap és minden olyan lesz, mint volt.

- Nem! - ráztam meg a fejem, s elhúzódtam a sráctól. - Rám üvöltött. Sosem csinált még ilyet, és... Ez most sokkal komolyabb, mint eddig bármi is, kettőnk közt.

- Pici lány, egyet azért ne felejts! Ő a legjobb, sőt! A legeslegjobb barátod, akármi is történjék köztetek.

Lehet igaza volt Ashnek. Hisz amit a szerelmünk nem bírt ki, azt lehet a barátságunk túléli.

Másnap reggel - ami később kiderült, hogy majdnem dél volt - fáradtan keltem. Éjfélig kint ültem a busz ajtajában, kivégeztem öt szál híján egy doboz cigit, majd mikor Andy kijött ugyanúgy egy cigire, s hiába szóltam utána, még egy pillantást se kaptam tőle. Remélem Ashnek igaza lesz, és pár napon belül hajlandó lesz újra legalább rám nézni.

Ezután a könnyeim nyelve bementem a buszba, átöltöztem, s lefeküdtem. Aludni nem bírtam, főleg mivel könnyek mardosták a szemem, valamint CC tényleg annyira hangosan horkolt, hogy a környéken is hallani lehetett.

Talán egy óra elteltével hallatszott, hogy nyílt az ajtó; Andy jött vissza. A lehető legkevesebb hanggal beljebb jött, és most az egyszer utáltam azt, hogy az én ágyam az övé fölött van. A következő pillanatban azonban megfagyott bennem a vér, s szorosan lehunytam a pilláim. Andy a függönyhöz nyúlt, elhúzta, én pedig próbáltam láthatatlanná válni.

Megéreztem kezét bőrömön, ahogy végigsimított szabad vállamon, mire akaratlanul is kinyitottam szemeim, s hunyorogva rá néztem. Meglepődött, de nem húzta el a kezét. Arca azonban átváltott, komor lett, mint a vitánk közben, amitől még pocsékabbul éreztem magam, és egy könnycsepp gördült le arcomon.

A keze után nyúltam, amit a vállamon pihentetett, de abban a pillanatban elhúzta kezét, és a függöny után nyúlt.

- Jó éjt - mondta halkan. Utoljára végignézett rajtam, majd behúzta a függönyt.

- Jó éjt - motyogtam én is.

Az alvás ezek után kész kihívás volt. Chris továbbra is horkolt, az agyam pedig ezerrel zakatolt Andy körül. Ekkor megláttam, jobban mondva felkeltette bennem a reményt, miszerint Ashnek lehet igaza, és nem biztos, hogy elvesztettem a legjobb barátom.

Hola, népség! Sajnálom, hogy a múlt héten rész nélkül hagytalak titeket, azonban teljesen kiment a fejemből a fél világ létezése, és elfoglalt is voltam. Nem szeretném mentegetni magam, csak egy kis magyarázatot akartam adni nektek.
A mai nap pedig sajnos sikerült idáig kihúznom a publikálást, amiért szintúgy a bocsánatotokat kérem! :/
Azé´ remélem szeri van továbbra is, mert én ettől ugyanúgy szeretlek titeket, s köszönöm, hogy itt vagytok!

Legyetek rosszak, sziasztok! :)

Petra