Összetört Szívek [Andy Biersack FF.]

27.Fejezet

27.
black veil brides - done for you

Andy szobájában járkáltam fel s alá, miközben próbáltam feldolgozni, hogy mi történt az elmúlt órákban.

A nyomozó, akiről Andy beszélt, rengeteg anyagot gyűjtött össze Edwardról, aminek a felét nem is nagyon értettem. Ahogy azonban sorra olvastam a lapokat, kezdett összeállni a kép. Ednek több beteges hajlama is van, de ami teljesen lefoglalta az agyamat, az a rajongás és az irányításmánia. Valószínűleg pontosan tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy megutáljam Andyt, és ezért küldözgette az sms-eket. Már csak azt nem értem, hogy hogyan tudott meg mindig mindent időben, hogy pont jól jöjjön ki neki a lépés.

A papírok közt volt az a két nyugta is, amely bizonyította a telefont és sim-kártyát, amelyről írt. Volt egy rögzített telefonbeszélgetés is leírva, ami pár napos volt, az egyik barátjának számolhatott be a dolgokról, amelyben azt ecsetelte, hogy mennyire jól sikerült volna a terve, ha most nem Andyvel laknék egy házban, hanem ott maradtam volna Dallasban. Akkor magába tudott volna bolondítani, bármit tehetett volna velem, és nem ellenkezhetnék...

A hajamba túrtam, majd levettem végre magamról a kabátot, ugyanis kezdett egyre jobban felforrósodni a levegő körülöttem. Ekkor vettem észre, hogy igazából kinek a ruhadarabja is volt rajtam, s óvatosan az arcomhoz emeltem, majd beszívtam az illatot. Andy... Miért ilyen nehéz, már az igazság tudatában, megbocsájtanom neki? Annyira ragaszkodtam mindvégig ahhoz, hogy ő tette ezt velem, hogy most nem tudom elengedni azt a gondolatot, hogy mégsem ő volt.

Kopogtak az ajtón, mire megdermedtem. Nem akartam senkivel sem beszélni, ezért csendben maradva leültem az ágyra, s vártam, hogy az illető elmenjen. Tudom, hogy nem a saját szobámban vagyok, de nem is akartam ott lenni.

- Elsa, engedj be, kérlek - hallottam meg Andy hangját. - Szeretnék letusolni.

Felkeltem az ágyról, és fájó szívvel mentem ajtót nyitni. Hatással volt rám a szoba, nyugodtabb voltam, mint a sajátomban, akármi is legyen az oka.

Kinyitottam az ajtót. Andy amint bejött, vissza is csukta maga mögött, majd rám nézett. Még mindig véres volt, bár a nagyját már lemosta bőréről.

- Hogy érzed magad? - leültem újból az ágyra, és a kezeimet bámulva válaszoltam neki.

- Jól vagyok, amennyire lehetek - összevontam a szemöldököm, majd felnéztem szemeibe. - Ez a rengeteg anyag... - a borítékra mutattam magam mellett. - Ez biztosan egy vagyon volt... Mi értelme volt?

- Hiszel már abban, hogy nem én voltam? - közelebb lépdelt, s helyet foglalt mellettem, tisztes távolságban. Bólintottam. - Akkor máris volt értelme - elmosolyodott. - Hidd el, a világ összes pénzét odaadtam volna a nyomozónak, ha az kell ahhoz, hogy ne menekülj el a közelemből.

- Andy, én... - el akartam mondani neki, hogy milyen érzések kavarognak bennem, de ahogy rám nézett, mindent elfelejtettem.

- Sajnálok mindent, El - a kezem után nyúlt, majd mikor hagytam, hogy megfogja és ujjait az enyémre kulcsolja, gyengéden megszorította. - Nem akarok ezentúl semmit se elrontani, akár csak barátok leszünk, akár egy pár - elengedte a kezem, a szekrényhez sétált a szoba másik végébe, majd elővett egy dobozkát. - Bár be kell vallanom, hogy az utóbbinak jobban örülnék - ha jól láttam, egy könnycseppet törölt le arcáról, miközben visszafordult hozzám. Elém lépett, majd a térdeire ereszkedett. Mosolygott, de remegő kezei elárulták, hogy valójában mennyire ideges. - Ezt pedig visszaadom a jogos tulajdonosnak - kinyitotta a fekete díszdobozt, amiben ott hevert a tőle kapott nyakláncom, amit kiszakítottam a nyakamból még a turnén. Összeszorult a gyomrom.