Therapy session - Bucky Barnes [Completed]

eleventh day I. - love of my life

AVA MILLS

És tényleg mindenki úgy nézett ki, mint a mosott szar, már ha engem kérdeztek. Mindenki szeme alatt óriási, sötét karikák húzódtak, ami arról árulkodott, hogy valóban nyugtalanul telt el az éjszakájuk.

Ace fáradt szemekkel fordult felém, amikor meghallotta bakancsom talpának hangját. Már minden velünk együtt csatába induló katonán ott pihent az egyenruha, de a fegyverek még mellettük egy kupacban, a földön hevertek.

- Sziasztok! - intettem egyet, majd megpróbáltam feléjük mosolyogni, ami többé kevésbé összejött, viszont nagyon erőltetett volt, és ezt gondolom, hogy a többiek is észrevették, de azért ők is hasonlóképpen viszonozták a mosolyt.

- Mills! - Alex egész frissnek tűnt. A haja vizes volt, gondolom megfürdött, amíg ideértünk Bucky-val. - Azt pletykálják, hogy megyünk haza. Igaz? - döntötte oldalra a fejét, és csípőre tette a kezét, miközben hunyorogni kezdett a nap fényes sugarai miatt.

- Dehogy megyünk! - legyintettem egyet, mintha soha még szóba sem jött volna, hogy Wanda akciója miatt felfüggesszék a csapatot. - Ma útnak indulunk, viszont csak a fele csapat jön velem, a másik fele itt fog ránk várni, és a segítségünkre sietni, ha szükség lesz rájuk.

A katonák lassan bólogatni kezdtek.

- Barnes, Ace, Alex, Evan és én megyünk az első körben. - soroltam fel a neveket, mire a fiúk kiléptek a többiek közül és mellém álltak. - Nekünk sokkal kockázatosabb dolgunk lesz. Remélem, hogy jól választottam és nem fogjuk elrontani, mert szerintem a katonaság egy újabb kudarc után a kutyák elé dob. - próbáltam elviccelni a helyzetet, de egyébként legbelül tisztában voltam vele, hogy most ezt tényleg komolyan kellene vennem.

Talán már ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Itt vagyok, újra. Kaptam még egy lehetőséget, bármennyire is kényszerből fogadtam el, de itt vagyok, és azért jöttem, hogy segítsek az embereken. És ha emiatt összetalálkozok még egyszer Wanda-val, vagy esetleg Rashim rám küld egy gyilkos osztagot, akkor állok elébe.

Maradjunk annyiban, hogy éltem már túl sokkal rosszabbat is. Nem adhatom fel az egészet csak azért, mert turkáltak az agyamban. Különben is, amit Wanda mutatott nekem, az nem a valóság és soha nem fogok hagyni, hogy megtörténjen. Bucky nem Benji, és soha nem fog arra a sorsra jutni, mint amire a volt vőlegényem jutott.

- Akik jönnek velem, azok maradjanak itt, akik nem, azoknak további szép életet! - zártam rövidre a búcsúzást, majd türelmesen megvártam, amíg körém gyűltek a fiúk, és beszélni kezdtem. - Akkor kezdem egy gyors kérdéssel. Mindenki úgy érzi, hogy képes lesz végigcsinálni a csapattal? Senkit nem kábított el annyira a vörös dögös, hogy ne tudjatok koncentrálni?

Egyöntetű nem volt a válasz. Azt gondolták, hogy simán végig tudják csinálni az egész akciót, és maradjunk annyiban, hogy telibe szarták azt, hogy mi lesz, ha újra összefutunk Wanda-val.

- Rendben. - bólintottam, majd leültem a homokba. - Nagyon sok minden múlik ezen, fiúk. - mondtam, miközben a srácok kényelmesen elhelyezkedtek. - Nekem ez az utolsó akciós lesz, remélem, valamelyikőtöknek pedig az első. - sóhajtottam fel kissé idegesen. - Szeretném azt kérni tőletek, hogy fókuszáljatok. Ne csak magatokon, ne csak az akción, hanem egymáson és a csapaton is! Fontos, hogy nem eshetünk szét!

A jó munkához idő kell. Gondolom, hogy ezt már mindenki legalább százszor hallotta az élete során. Valóban, ha valami minőségi dolgot szeretnél véghez venni, rengeteg időre lesz szükséged. Azonban ha nincs sok időd, mégis valami nagy szenzációval rukkolsz elő, mindenki tudja, egy kiváló csapat van mögötted.