Therapy session - Bucky Barnes [Completed]

fourth day IV. - dizzy girl

BUCKY BARNES

Alig bírtam szét feszíteni a szemhéjaimat a fájdalomtól, ami az egész testemet megrázta. Kezeim elnehezedve hullottak a testem mellé, amikor megpróbáltam feltornázni magamat a nedves padlóról. Éreztem, hogy a fejem lüktetett, a fülem sípolt, a mellkasom pedig egyenetlen tempóban emelkedett fel és le.

Fájt a szemem és az egész arcom, de legjobban a szívem sajgott. Szemeim előtt lebegett az az ismeretlen ismerős szempár, amit már olyan régen láttam. Jöttek elő az emlékek, de mégis egyre távolabb kerültem az igazi önmagamtól.

Nehezedett a mellkasom, ahogy a hídon álló férfi arcára gondoltam. Már csak homályosan emlékeztem rá, alig-alig maradt meg bennem néhány részlet. Ismerős volt nekem, és tudtam is, hogy muszáj őt felismernem, de nem ment.

Szőke haj, kék szemek.

Bárhol fel ismertem volna azokat a szemeket, amikbe régen reménykedve, bánatosan, vagy éppen öröm ittasan pillantottam bele. Az összes érzelem, amit a tulajdonosa érzett, mind benne volt. Képtelen volt elrejteni, amit igazából érzett.

Emlékszem, hogy egyszer el mentünk sétálni, és egy magánterületen lyukadtunk ki. Engem nem nagyon rázott meg a helyzet, de mikor belenéztem a legjobb barátom szemébe, láttam rajta, hogy inkább haza menne.

Haza is mentünk.

A fejemet újra megemeltem, és ez alkalommal már egész magasra tudtam emelkedni. Jobb kezemet a hátam mögé tettem, és azon támaszkodtam. Bal kezem még mindig nem volt teljesen száz százalékos. Volt rajta néhány horpadás, amit ugyan meg kellett volna csinálniuk már, de még nem jutottak el addig a tudósok.

Szemeimet a velem szemben lévő falra szegeztem. Szürke falak, amiken itt-ott előfordult egy-egy zöldes színű penészfolt. Ha balra néztem, ott volt a rács, amit ajtónak használtak akkoriban. Lényegében az volt a szabadságom kapuja, amit soha nem léptem át.

Steve.

Hirtelen ugrott be a név. Hiába fájtak a tagjaim, talpra ugrottam, és idegesen kezdtem fel-le járkálni a zárkámban.

Steve.

Steve.

Steve.

Ismerős név, mégis ismeretlen férfi. Vajon honnan ismertem őt, és miért jutott ilyen rövid időn belül eszembe, hogy ki is ő valójában?

Steve.

Steve.

Steve.

Újra megjelent előttem a kép a férfiról, ahogy állt velem szemben, zavarodott arccal. Láttam rajta, hogy lesokkolódott, mikor meglátta, hogy ki vagyok. Még mondott valami nevet is, amit szintén nem tudok sehova se tenni.

Bucky.

Ki a fene az a Bucky?

Bucky.

Bucky.

Ujjaimat frusztráltan kulcsoltam össze a tarkóm mögött, és hitetlenkedve megráztam a fejemet. Azt se tudom, hogy ki vagyok, és mit csinálok. Semmire sem emlékszem, erre jön ez a férfi, és hirtelen jönnek vissza az emlékeim.