Therapy session - Bucky Barnes [Completed]

eighteenth day - history, again?

AVA MILLS

Egy férfi termett előttem, aki kezében egy tőrt tartott. Felém lendítette a pengét, ami éppen hogy hozzá ért az alkaromhoz, és hagyott rajta egy kisebb csikarást. Felkiáltott a támadóm, amikor látta, hogy nem olyan könnyű legyőzni, majd a zsebéhez nyúlt és előhúzott belőle egy pisztolyt, aminek csövét felém szegezte.

- Most meghalsz, ribanc! - kiáltotta hangosan, de amíg ő azzal volt elfoglalva, hogy szavaival kifejezze a felsőbbrendűségét, én magasra lendítettem a lábamat és kivertem a kezéből a fegyvert.

A pisztoly a földre hullott, én pedig természetesen egyből utána ugrottam, és mivel ellankadt egy pillanatra a figyelmem, a férfi kihasználta pontatlanságomat és a kés hegyét egyenesen a combomba döfve. Elcsuklott a hangom, miközben a torkomból egy hangos nyögés tört fel.

A fájdalom végigszántott a testem minden apró szegletén, de mivel a szemem sarkából láttam, hogy újra támadásnak indult a pasas, nem adhattam meg neki azt az örömet, hogy könnyedén legyőzzön engem.

Kezemet a pisztoly felé nyújtottam, majd mikor végre megkaparintottam kibiztosítottam, és egy pillanattal később már holtan csuklott össze a rám támadó férfi teste.

A fejemet hanyatt vetettem a padlón, majd a lábamra pillantottam, amiből még mindig kiállt a kés. Hangosan felsóhajtottam, miközben felemeltem a fejemet és körülnéztem, hogy valakinek van-e rám szüksége.

Persze mindenki ura volt a helyzetnek. Wanda könnyűszerrel repítette az égbe az áldozatait, Bucky fémkarjával minden második embert könnyen helyben hagyott, Benji pedig minden erejét előkotorta, és elszántan verekedett az ellenség embereivel. Összességében, tökéletes kis csapatot alkottunk, csak egy bajunk volt; hogy egyre jobban kezdtünk elfáradni.

Jelenleg péntek éjjel van. Miután tegnap elszállították a kómás Ace-t a terepről, talán egy órás pihenés után elszántan, újult motivációval vágtunk neki Rashim bázisának megkereséséhez. Mivel Alex eltűnt, ezért a tábor nem tudott nekünk semmilyen segítséget sem nyújtani. Teljesen magunkra kellett hagyatkoznunk arról nem is beszélve, hogy szinte mindenünk elfogyott.

- Gyere! - nyújtotta felém jobb kezét James, majd miközben felhúzott a földről aggódva nézett végig rajtam. - Kell segítség? - kérdezte a kés felé biccentve, mire megrántottam a vállamat és könnyed mozdulattal kihúztam a sebből a kést. - Tessék! - adta a kezembe a fáslit, amit tegnap az egyik faluban adtak nekünk.

- Köszönöm. - mondtam hálálkodva, de igazából semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy bármilyen hang is elhagyja a számat. Úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban képes lettem volna elaludni, akár még állva is.

Egy nagyot ásítottam, miközben Wanda és Benji mellénk léptek. Mögöttük rengeteg halott ember feküdt a porban. Mondanám, hogy kegyetlenül végzünk az áldozatainkkal, de szerintem mindannyiunk arra törekszik, hogy minél egyszerűbben képes legyünk megölni Rashimről.

Meg nyilván az is közre játszik, hogy meg akarjuk bosszulni, ami Ace-vel történt.

- Mehetünk tovább? - tettem fel azt a kérdést, ami már legalább háromszor elhangzott a számból a mai nap folyamán.

Nem mondom, hogy könnyű dolgunk volt, ugyanis valaki eladhatta Rashimnak a drótót, mivel minden lépésünket figyelik, és amikor tudnak, ránk támadnak. Már a negyedik bázist hagyjuk egyébként magunk mögött, már csak kettő, és ha a táborban dolgozó katonák nem tévedtek, akkor nem sokára elérjük Rashim titkos búvóhelyét.