Therapy session - Bucky Barnes [Completed]

eleventh day IV. - imperfect lady

AVA MILLS

Depresszív hangulatom volt, miközben ott álltam a kapunál, arra várva, hogy a csapatom maradék része is felüsse a fejét. Jelenleg Evan és Benji állt mellettem. Egész jól kijöttek egymással. Vagyis gondolom, hogy nem volt közöttük semmi feszkó, mert nem próbálták megölni egymást.

Türelmetlenül doboltam a lábammal a poros földön. Kicsit ideges voltam, ez nem tagadom. Bennem volt a félsz, hogy Buck nem jön. Mármint tudtam, hogy vannak módok arra, hogy haza tudjon menni, és ahogy láttam rajta, nem éppen szívlelte Benjit. A helyében én is inkább világgá futottam volna, ha nem lett volna muszáj itt maradnom.

Feszengve néztem Benji felé, aki rám se hederítve rágyújtott el szál cigire. Már meg sem lepődök, hogy a tisztek nem szóltak rá. Miután kirángatott Bucky és Ace sátrából, egyetlen egy szót sem szólt hozzám. Bármit kérdeztem vagy mondtam neki, úgy tett, mintha ott se lettem volna.

Bezzeg mikor el akartam menni, akkor nem engedte el a kezemet. Annyi szabadságom volt az elmúlt fél órában, hogy elmentem mosdóba, amúgy végig Benji mellett kellett szobroznom. Hiába mondtam el neki, sőt még Bucky is kihangsúlyozta, hogy nem egy tárgy vagyok, úgy birtokolt, mintha valami kibaszott ereklye lettem volna.

- Ace, James! - biccentettem feléjük, mikor megálltak mellettünk, de semmilyen visszajelzést vagy reakciót nem kaptam. Még csak felém sem néztek, ami Ace részéről megszokott volt, hiszen általában nem mert mások szemébe nézni, de James kifejezetten kerülte a pillantásomat.

Alexander lihegve állt meg mellettünk pontosan két perc kínosan eltöltött idő után.

- Elnézést, Mills! - tisztelgett, majd megigazította a ruháját. - Csak azt szeretném tudom, hogy hol áll a fejem. Az egyik őrnagy ide küld, a másik tiszt meg amoda. - rázta idegesen a fejét, majd miután ismét elnézést kért mellém sétált, és körbenéztett a társaságon. - Asszem én voltam az utolsó. - húzta el a száját, majd újra felém nézett. - Sajnálom!

- Semmi...

- Legközelebb legyen pontos, katona, nem azért lépett be a seregbe, hogy késsen a megbeszélt helyekről. - szakított félbe Benji, majd eldobta az elégett csikket, és rátaposott. - Akkor mindenki itt van? - vezette végig mindenki a pillantását, engem is beleértve, majd összecsapta a kezeit.

Mondhatnám, hogy meglepődtem, amikor semmibe nézett engem, de nem volt benne semmi meglepő. Gondoltam, hogy ez lesz. Ő is azok közé a férfiak közé tartozik, akik szerint a nőnek otthon van a helye, a gyerekekkel. Nem egyszer mondta el nekem, és nem egyszer próbált megzsarolni valamivel, hogy soha többet ne tegyem be a lábamat egy veszélyes területre.

Az ilyen férfiakat össze kellene gyűjteni, bezárni egy konyhába, aztán hagyj főzzenek. Faszomnak nincs ideje arra, hogy még az ő véleményükkel is én foglalkozzak. Fárasztó lények a férfiak, és ezt most úgy mondom, mint egy nő, aki fél élete során férfiakkal volt összezárva a hivatása miatt.

- Benji! - ütögettem meg bájos mosollyal a férfi vállát, mire végre rám nézett. - Kérlek szépen, hogy ne beszélj így egyik csapat taggal sem, oké? Még mindig én vezetem őket, nem pedig te. - mondtam komoly hangon, erőltetett vigyorral. - Bébi.

Benji arca fintorba torzult, majd megfogta a kezemet, és a fülem mellé hajolt. Meleg lehellete és füstös szaga miatt automatikusan kirázott a hideg és felállt a hátamon a szőr. Nyeltem egy nagyot, miközben folyamatosan fel akartam venni Bucky-val a szemkontaktust.