Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Prológus

Csütörtök este van. A szobámba a hátamon fekve bámulom a mennyezetet és próbálok valami értelmes kifogást találni, hogy mivel úszhatnám meg a holnapi napot. Holnap ugyanis családi bál. Ez egyike azon nagy családi programoknak, amikoris az egész család egybegyűl, beszélgetnek, szórakoznak, dicsekednek, hogy ki mit ért el az elmúlt három év alatt, az idősek a fiatalokat zaklatják azokkal a tipikus kérdésekkel, hogy mit tervezel elérni, vannak e már terveid, van-e már partnered, mikor lesz saját családod, vagy csak szimplán azért vannak ezek a bálok, hogy együtt lehessen a család. Utálom ezt a jellegű nyomást, amit ilyenkor rám erőltetnek, ilyenkor el kell játszanom a jó kislányt, illedelmesen viselkedni, beszélni és minden kérdésre válaszolnom kell, különben én lennék a neveletlen gyerek a családba, aki nem viselkedik tiszteletre méltóan az idősekkel. 

Hát kikérem magamnak, nagyon nem szeretek az efféle kérdésekre válaszolgatni, mert vagy nem az fog megtörténni, amit éppen kigondoltam, vagy füllentenem kell, ami persze nem helyes. Pont ezért ilyenkor minden erőmmel azon vagyok, hogy kerüljem az emberek társaságát, csak hogy ne keljen szembe találnom magam az ilyen kérdésekkel. Nem. Nem vagyok szemernyit sem tiszteletlen, de hogy várhatják már el tőlem, hogy azon filózzak mihez kezdek magammal öt év múlva, ha a jövőt illetően a legtöbbször felmerült kérdés bennem és ami komoly kihívást is jelent az az, hogy mi lesz a holnapi ebéd. Hjajjjj. Még itt sincs a holnap, de már most belefájdul a fejem.

A bálon én vagyok az egyik főszervező. Az unokatestvéreimmel mi vagyunk a felelősek, azért, hogy az este folyamán minden zavartalanul menjen le és senki ne szenvedjen hiányt semmiben. A kavarodás elkerülése érdekében az idén az én feladatom az italok biztosítása. Ez annyit foglal magába, hogy időm nagy részét a pultos csávóval, Taehyunggal fogom tölteni, aki olyan, mint a testvérem, imádjuk egymást és mindig mindben számíthatunk egymásra, ő az én lelkitársam. Ő keveri ki az italokat és szolgálja ki a pultnál iszogatni vágyó embereket, míg én főként azért felelek, hogy az asztalnál sose fogyjon el a kellőmennyiségű alkohol. Természetesen senki ne gondolja, hogy én is fogom felszolgálni, nekem csak szólnom kell az esetleges hiány miatt és ellenőrizni a minőséget.

Ezeknek a kis feladatoknak köszönhetően elég jól megszoktam menekülni a faggatózásoktól, mivel elég elfoglalt szoktam lenni ezeknek hála és az estém másból sem fog állni csak, hogy ide és oda fogok szaladgálni. De egyáltalán nem bánom, szeretek szervezni és gondoskodni arról, hogy minden tökéletes legyen és legalább táncolnom sem kelessz.

A bőkenő most az, hogy még meg sem említettem a hab a tortán „fájdalmat". Bővült a család. Drága édes keresztanyukám egy szintén nagy családba házasodott az én lelkem örömére. Ám ezzel nem is lenne baj. A gond ott kezdődött, hogy annak a családnak a tagja az a srác, akiért évek óta oda vagyok. Szóval még az ő látványát is ki kelessz bírnom és hogy ne kapjak szívrohamot akárhányszor csak ránézek.

Sajnos nem igazán vagyunk beszélő viszonyban, de még csak köszönőviszonyban sem. Pár szó váltásunk volt már az iskolában, de ezek kívül semmi. Az viszont, hogy ez a holnapi nap folyamán meg-e változik az csak a szerencsémen múlik és azon, hogy mennyire égetem le magam előtte. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarom én-e,  hogy legalább köszönjön e nekem. A közelében mindig levagyok, a szívem kiakar törni olyankor a mellkasomból, elpirulok csak attól, hogy a szemembe néz, elfelejtek levegőt is venni, megszólalni megmég csak egy köszönés erejéig sem merek. Mindennek oka, hogy rettegek attól, hogy lejáratom magam előtte és csak jót fog rajtam nevetni, azt pedig nem akarom. Akkor inkább észre se vegyen, még az is jobb. Szerintem őt is kerülni fogom. Bár őt sokkal könnyebb lesz elkerülni, mint az időseket, lévén, hogy levegőnek sem néz és csak én vagyok olyan butus, hogy titkon reménykedek a csodában.

Már hajnali egy óra van, de én még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ezeken a kattog az agyam és jobban félek egy báltól, mint egy vizsgától. Kész röhej, hisz nem ez az első és nem is az utolsó bálom, mégis úgy érzem mindjárt megöl a sok stressz csak azért, mert ő is ott lesz. Inkább felállok és le ellenőrzöm, hogy mindent bepakoltam-e.

A bál a szomszédos városban lesz megtartva a család törzshelyéül szolgáló szálloda báltermében. Ezekre az estékre kiveszünk mindig egy szobát, és természetesen ott is töltjük az éjszakát, majd az este fájdalmait kipihenve másnap este jövünk is haza.

Nagyon precíz vagyok és szeretem, ha minden tökéletes és minden nálam van, ami esetleg kelhet. Épp ezért már vagy kis milliárdszor leellenőriztem a bőröndömet csak, hogy biztos legyek abban, hogy semmit nem felejtek itthon. Miután a kis milliárdeggyedik ellenőrzés után is meggyőződhettem arról, hogy mindent rendesen bepakoltam, beleértve a kiválasztott ruhámat is, a hozzá illő cipővel és táskával. 

A ruhámról annyit kel tudni, hogy a dekoltázs része szívkivágású fekete, derék részen flitterekkel berakva, míg a szoknyarész rózsaszín. Valamint az ehhez tartozó kistákám és köröm cipőm is ugyan ebben a színben pompázó rózsaszínre esett a választásom. Imádom kicsípni magam, ahogy imádom az elegáns öltözékeket is, így az elegancia most sem maradhatott el. Meghát nőből vagyok, lételemem, hogy jól nézzek ki. Már csak arra van szükségem, hogy lelki erőt szerezzek és neki vágjak a holnapnak. Akárhogy is alakul, igyekezni fogok, hogy ne hozzak szégyent a szüleimre és magamra.