Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Tizennegyedik rész

Lina szemszöge

Anya nem vette olyan lazán a pár órás kimaradást, mint apa. Én nem győztem őt megnyugtatni, ő pedig engem leszidni. Megértem, hogy aggódott értem és jogosan haragszik rám amiért nem szóltam... nem mintha lett volna rá esélyem – mivel Jungkook csak úgy elrángatott - de nem olyan szigorú, mint mutatja. Amit viszont furcsállok, hogy Jungkook neve hallatán ő is meglágyult. Apa is hasonlóan reagált, mikor megtudta, és utána rögtön el is mentek beszélgetni, ami kicsit aggaszt, ezért muszáj leszek Jungkookot kikérdezni. Egyrészt, mert nem szeretném, hogy ő legyen a bűnbak, másrészt pedig mert furdal a kíváncsiság, hogy apa mégis miről akart vele beszélgetni.

Most ellenőriztem le az asztalokat és öt asztalt kell „feltölteni" itallal, mert ott már elfogyott. Reméltem, hogy már a fiúk beszélgetése véget ért, így fél szemmel őket kerestem és bíztam abban, hogy vagy apát vagy Jungkookot, de legalább az egyiket kiszúrom és végre fellélegezhetek, de nem voltak sehol.

A négy fokos lépcsőn igyekeztem fel, amely a bárpulthoz vezet és vele együtt Tae-hez, hogy leadjam az infót, igyak egy mentás koktélt és lazíthassak vele kicsit, amikor hirtelen valaki karon ragadott és behúzott egy sötét helyre. A hátam az ő mellkasának nyomódott, kezét számra helyezte, hogy ne tudjak felsikoltani, ezzel se hívva magunkra a figyelmet. Csak álltunk ott a sötétben és nem szólalt meg az, aki játszadozik velem. Legelső gondolatom, hogy Yoongi lehet az elkövető mert baljós tekintete nem hagyott magányosan egy percre sem, így kicsit meg is ijedtem. Ám ez hamar el szállt, amikor megéreztem azt az ismerős mámorító illatot és megszólalt a legédesebb hang, amit nap hosszakon át hallgatnék.

- Ne félj, Lina! Én vagyok az. – suttogta Jungkook és leemelte hatalmas kezét a számról, miközben végig simított azon, én pedig szépen lassan hátra fordultam.

- Jungkook? Nagyon megijesztettél. Mi ez a hely? – kérdeztem, mert még mindig nem láttam a sötétségen kívül semmit és az sem tetszett, hogy az ő arcát sem láthatom.

- Egy kis raktár. – és lámpát gyújtott. Körül néztem és megbizonyosodtam arról, hogy valóban nagyon kicsi volt és szűk, ami azt jelenti, ha akartam volna sem tudtam volna Jungkooktól távolabb lépni. – Nagyon hiányoztál. – mondta egy arcsimítás közbe. Én pedig zavaromban nem tudtam mást tenni, csak elmosolyodni. Hihetetlen édesnek tartottam a cselekedetét.

Hosszú percekig csak egymás szemeimben gyönyörködtünk. Ez a kis nyugi, csend, ami körül vett bennünket nagyon jól esett.

- Fáradt lehetsz. – hajolt hozzám közel Jungkook és hallottam, hogy mély levegőt vesz, hogy beszippanthassa illatomat. Nem tehetek róla, de még mindig nagyon elpirulok a közelségétől és azoktól a szép szavaktól, amiket mond.

- Az is vagyok. – válaszoltam rekedtes hangon – Lassan három óra, még mindig vannak páran, de a letöbben már elmentek a szobáikba lepihenni. – panaszoltam, hogy még mindig nem mehetünk pihenni, legalábbis én nem.

- Igen tudom. Megfogyatkoztak már. A szüleim is már lepihentek, csak az öcsém táncikál még a párjával. – mosolyodott el kedvesen. – Nekünk is van még egy táncügyünk. – nézett rám sejtelmesen. Egy pillanatra nem is értettem miért, de aztán eszembe jutott....

- Igaz. Meg kell keresnünk Tae-t. – mondtam kicsit izgatottan, mert pont ő hozzá indultam alapból is.

- Előtte szeretnék még valamit. – jött egyre közelebb az arcomhoz, emiatt a kis helység miatt pedig a levegő vétel, amit az ő közelségében amúgy sem érkezek kapkodni, most még inkább meg lett nehezítve.

- Na és mi lenne az? – kérdeztem meg egy kicsit félve, nagyot nyelve.

- Egy csókot. – szerelmes tekintete felpezsdített körülöttünk mindent és forró lehelete, amit az ajkaimon éreztem elkábított teljesen.

- Akkor vedd el. – néztem rá angyali szemekkel. Vágytam arra a csókra, nem is kicsit, hanem borzasztóan nagyon. Minden porcikám akarta és még magamnak sem tudtam letagadni, mert a testem nem hazudik, ha kell álnok, mocskos módon árul el, fittyet hányva a józan észnek. És amikor már azt hittem sosem kapom meg azt a mámorítóan csodás érzést, mely a fellegekbe repít ajkaink összeértek és egybe forrtunk, mint két tökéletesen összeillő kristály darab. És ott akkor abban a pillanatban éreztem, hogy ez az a csók, amit sosem akarok elengedni, amit mindig érezni akarok, amit mindig megakarok kapni és amit én is mindig adni akarok, amit nem tudok és nem vagyok képes elengedni és sosem akarom, hogy véget érjen.

- Sosem akarom ezt elengedni. – mondta Jungkook nagyokat lihegve amikor már elváltunk egymástól. – Megőrjítesz Lina. – mondta szinte már könnyes szemekkel – Nem bírok távol maradni tőled. Ha nem vagy a közelemben úgy érzem megbolondulok. – simogatta mondatai közbe az arcomat és hajamat. – Szeretlek Lina! Teljes szívemből szeretlek! – és újra lecsapott ajkaimra, minden előjel nélkül.

Ez a csók teljesen más volt, mint az eddigiek. Vad volt, követelőző, birtokló, irányító, minden lehetséges módon kiakarta fejezni, hogy az övé vagyok senki másé és nem is szándékozik másnak át adni. Amit amúgy sem akartam volna, sőt, én tiltottam volna meg neki. Csókunkba beleremegett egész testem és éreztem a pecsét lenyomatát, amely megbélyegzett minket és egymáshoz kapcsolt örökre. Ez az érzés elképesztő volt és különleges.

- Szeretlek Jungkook! – súgtam ajkaink közzé. Homlokunkat egymásnak döntve lihegtünk és vártuk, hogy az eufórikus érzés lecsituljon tomboló lelkünkben, testünkben, szívünkben, vérünkben.

- Most már mehetünk. Keressük meg Taehyungot. – elégedetten mosolygott rám és ujjainkat összekulcsolva, indultunk barátom keresésére.