Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Tizenegyedik rész

- Akkor most már csak egy kérdésem van! – mondta, engem pedig elfogott az izgalom, hogy vajon mit szeretne – Felkérhetlek egy táncra?

Zavaromban nem tudtam mást csinálni csak elmosolyodni. Nem erre a kérdésre számítottam, a boldogságom mégsem tudott alábbhagyni. Vajon megfog kérni arra, hogy legyek a barátnője? Remélem, hogy igen.

- Természetesen. – mondtam lágyan egy pukedli közben. Ezek után Jungkook felém nyújtotta karját, jobb kezébe vette ball kacsómat, ő ball karját pedig a lapockámra helyezte míg én a jobb kezemet az ő vállára. Nagyon távolról éppen, hogy csak hallani lehetett a bálterem muzsikaszóját, ám ez nekünk teljesen elég volt. Ringatóztunk jobbra, ballra, időközben Jungkook megpördített és folytattuk elölről az egész menetet, egymást nézve szüntelenül, szerelmesen.

- Tévedtél! – Jungkook törte meg egy idő után a kellemes csendet, mely körülvett bennünket.

- Miben is? – értetlenkedtem, hiszen nem igazán tudtam kivenni, hogy mire gondolhat.

- Nem is vagy olyan szerencsétlen tánc terén, mint azt állítottad. – villantotta rám csintalan mosolyát, én pedig hirtelenjében nem is tudtam hogyan reagáljak. Bár most, hogy mondja, valóban sokkal könnyebbek a lépések és Jungkookot is minden gond nélkül tudom követni. Lehetséges, hogy ez pont Jungkook miatt van?

- Ez nem igaz. – adtam hangot gondolataimnak. – Ha kívülről néznéd a táncod lehet elszörnyednél. – kacagtam magamon, ahogy elképzeltem a jelenetet.

- Láttalak már táncolni. – néztem rá furán – Az est folyamán. – csodálkoztam el, hiszen igaza volt. – És a táncórákon is te nem akartad oda tenni magadat. Nem azért, mert nem tudsz táncolni, hanem mert nincs meg a megfelelő partner.

- Ezt honnan? – értetlenkedtem, hiszen Tae-n kívül, ezzel csak a tánctanárom volt tisztába, így Jungkook nem tudhatta.

- Az maradjon az én titkom. – homlokráncolva fejeztem ki nem tetszésemet, de ő ekkor közelebb hajolt és puszit nyomott az arcomra, amely bizsergetően hatott rám és haragom rögtön elillant.

- Nagyon titokzatos vagy. – mondtam lemondóan, elfogadva, hogy már pedig nem fogja elárulni, honnan derítette ki akármennyire is kérlelném. - Apropó tánc! – jutott eszembe a kis fogadásunk, amiről nem kicsit vonta el figyelmemet. – Volna itt valami, ami nem hagy nyugodni. – utaltam itt arra, hogy Tae-vel nem láttuk őt táncolni, a fogadásunk lényege pedig pont az lenne.

- Szóval észrevetted. – és újra megpördített – Arra vagy kíváncsi, hogy miért nem láttál senkivel sem táncolni. Igazam van? – tapintott rá rögtön a lényegre, mintha gondolat olvasó lenne.

- Hmm. – bólintottam helyeslően, hogy valóban erről van szó.

- Neked négy táncod volt, édesapáddal és a bácsikáiddal. – lepődtem meg teljesen – Tae minden hosszabb szünetében párt keresett magának, akit felkérhetett, így lett három tánca. Mi itt vagyunk ketten messze mindenkitől nagyjából már két órája. – micsoda? Ilyen gyorsan telnek az idő? A szüleim kifognak nyírni. – Ami azt jelenti, hogy Taehyungnak, ha szerencséje volt, akkor két tánccal bővült a listája. Mi pedig pont most tácolunk együtt. – újra megpördített, de most úgy érkeztem vissza alapállásba, hogy Jungkook mellkasa az én hátamnak nyomódott. – Ami pedig azt jelenti drága Lina – újabb pörgés, ezúttal már szemtől szembe érkeztem és Jungkook két keze közzé vette arcocskáimat. – hogy neked csak egy tánccal lett több, míg nekem ez a hetedik és egyben utolsó is. – és homlokon csókolt mondandója zárásaképp. Én pedig igyekeztem rendezni a fejemben, mindazt, amit az imént mondott.

Jungkook teljesen tisztában volt mindennel, míg én, míg mi Tae-vel ő róla semmit nem tudtunk. Egy újabb oldalát mutatta meg és ez is teljes mértékben lenyűgözött. Nem csak az üzleti életben, sportban, rajzban, divatban jó – mert azért én is figyeltem ám őt, hehe – de még a megfigyelés mestere is, na és persze a titkolózás és rejtőzés mestere is. Vérbeli GoldenBoy, mert minden kimagasló.

- Hogy micsoda? Hogy lehet ez a hetedik? Sosem láttunk táncolni! – álltam meg a táncunkban és fakadtam ki.

- Pont ez a lényeg! – pöckölte meg az orrom hegyét. – Azt minden bizonyára észrevetted, hogy időnként eltűntem, igaz?

- Igen! – válaszoltam szinte azonnal, összefont karokkal.

- Nos, mert kint táncoltam a partnereimmel. – mondta büszkén

- De miért? – értetlenkedtem – Ez így konkrétan olyan, mintha csalnál vagy hazudnál, hisz nincs bizonyítékunk arra, hogy tényleg volt tánc vagy sem. – nem érettem a dolgot és az ahogy Jungkook ezt lereagálta még inkább kiakasztott. Nevetett, de úgy nevetett, mintha valami irtó vicces sztorit mondtam volna az előbb.

- Nem csaltam és nem hazudtam. – kezdte elmagyarázni, miután abba hagyta a nevetést – Sosem hazudnák neked, Lina. – hangja kedvessé és édessé váltott át - Minden partnerem végig kérdezheted, ha szeretnéd, DE még mielőtt ezt megtennéd, emlékeztetnem kell téged valamire – ahw, imádom ezt a határozottságát – a családban nincsenek hazugságok. Egy család vagyunk mától és te ráadásul még különlegesebb helyet foglalsz el az életemben, így a hazugság duplán nem megengedett. – mosolygot rám kisfiús mosolyával én pedig vissza ő rá, annyira jól estek szavai. Valamint azt is el kellett ismernem, hogy igaza volt.

- De, akkor miért? – türelmetlenkedtem, mert a kérdésemre még mindig nem válaszolt.

- Azért, mert én akartam nyerni. Méghozzá úgy, hogy nem is terhelem meg magam túlságosan. – ezzel vajon mire akar kilyukadni? – Őszintén szólva, úgy jöttem ide, hogy nem terveztem túlzásba vinni a táncot a mai este folyamán. Ha a bálteremben táncoltam volna, akkor minden hölgy táncot kért volna. Nem akartam az időmet másokra pazarolni, csak veled akartam foglalkozni. – jöttem teljesen zavarba szavaitól, melyek kellemes bizsergésként futottak végig rajtam – Olyan aranyos vagy, amikor zavarba jössz. – újra két kezébe fogta orcámat, hogy megjegyezhesse zavaromat, amit minden bizonnyal nagyon élvez – Azonban amikor Taehyung feldobta a fogadást az nagyon felcsigázott. Nyerni akartam, hogy győztesként én kérhessek valamit a vesztesektől, és úgy tűnik, – nézett büszkén fel a csillagos égre – hogy én nyertem! – majd vissza szemeimbe kis ravaszságot megvillogtatva szemeiben.

- Ezt nem tudhatod, hisz.... – nem érkeztem befejezni, mert abban a pillanatban megkondult a harang, jelezve ezzel, hogy immár éjfélt ütött az óra és a fogadás véget ért.