Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Kilencedik rész

Jungkook szemszöge

Ez a lány csodálatos. Emlékszem, úgy nagyjából egy éve figyelhettem fel rá. Állandóan azzal a Tae gyerekkel lóg, mindent együtt csinálnak és szinte elválaszthatatlanok. Ami miatt kicsit féltékeny is vagyok. Bárcsak én is hasonló helyzetben lehetnék, mint Tae, de ami a legjobb lenne, ha a velem való köteléke még szorosabb és mesze menőbb lenne, mint egy sima barátság. Az elmúlt egy évben ahányszor csak lehetőségem adódott, mindig figyeltem Linát. Na már nem kell semmi rosszra gondolni, csupán csak messziről figyeltem, hogy minden rendben van-e vele és valami vissza fojthatatlan késztetést éreztem arra, hogy minden áron tudnom kell, hogy mi történik vele. Beszélni csak keveset beszéltünk és az is csak akkor fordult elő, ha mondjuk közös feladatot kaptunk a suliban. Eddig rendesen bemutatkozni sem tudtunk egymásnak, mert amikor már végre erre tértem volna rá, ő elmenekült tőlem. Ami eszméletlenül aranyossá tette.

Bántam, mélyen legbelül átkoztam magam azért, amiért gyáva vagyok és nem léptem, nem tettem semmit sem, azért, hogy a közelemben tudhassam, csak megelégedtem azzal, hogy távolról figyelhettem. Hát hiba volt. Ha tehetném vissza fordítanám az időt és karon ragadnám a legelső szó váltásunknál, ami a részéről csak egy félénk szia-ból állt. Hihetetlenül aranyosnak találtam és az, hogy gyakorlatilag mindentől fülig pirul – főleg, hogy én váltom ezt ki belőle – csak még édesebbé tette. És ez csak egy volt azon rengeteg tulajdonsága mellett, amit imádtam benne.

Valamikor a nyár elején történt, hogy egy átlagos keddi délután volt, amikor a család a szokásos tea délutánját ülte és amikor az öcsém, Jimin beállított egy nagyon kifinomult és dekoratív hölggyel. Azt hittem egy újabb pár hónapos kaland következik kedves öcsém részéről, de amikor bejelentette a házasságköttetését, mindannyian lesokkolódtunk. Jimin szeretett nőzni és eddig, ha vagy két tisztességesnek mondható kapcsolata volt, de azok sem tartottak sokáig és a választottjai sem a legtisztességesebbek kategóriájába tartoztak. Ezért is döbbentünk le, amikor közölte velünk szándékát. Nagyon örültem Jimin öcsémnek és szívből a legjobbakat kívántam neki, mint báty az öccsénnek, és mint egybe legjobb barátja, de azért mégis csak szkeptikusan álltam a dologhoz. Ám amikor levezényeltem vele egy hosszas beszélgetést, meggyőződhettem arról, hogy az öcsém immár felnőtt és képes lesz felnőtt férfihez méltón leélni életét. Ami miatt büszke voltam rá. Most már csak magam miatt kell aggódnom.

Öt évvel vagyok idősebb Jimintől, de mégis a kis csíra öcsém fog először megállapodni. Nem hibáztatom érte, lényegében az én hibám. Eddig még a nőkre egy egyéjszakás kaland erejéig többre nem is gondoltam, a kapcsolat pedig szóba sem jöhetett. Ennek oka, hogy miután apám a huszonegyedik születésnapomon teljesen rám ruházta a céget, mint a legidősebb fiára, így az minden szabadidőmet és energiámat felemésztette. Meg akartam felelni apám elvárásainak és magamat is fejleszteni akartam, hogy országszerte én lehessek a legjobb és a legnagyobb. Nem vagyok egoista, de egy férfinak muszáj magasra törnie, sikereket elérnie, kivívnia mások tiszteletét és megmutatni, hogy legyőzhetetlen. Ezt mind sikerült is elérnem négy év alatt, köszönettel a kitartásomnak és maximalitásomnak és mert képtelen vagyok veszíteni. És bár meg volt mindenem, egy valami azonban mégis csak hiányzott... A szerelem, egy tökéletes barátnő, aki haza vár, gondoskodik rólam, támaszt nyújt a nehéz napokon, tanácsokkal lát el, mindig mellettem áll, akivel családod alapíthatok és aki a világom közepe lehet. Nem hittem volna, hogy valaha is megtalálom azt a lányt, aki mindezt megadhatja nekem. Egészen addig míg meg nem láttam Linát. Ő a tökéletes, ő az a lány, akiről eddig csak álmodni mertem.

Mikor Jimin mesélt a kedvese családi hátteréről, alig hittem a füleimnek. Lina rokona volt, ami engem mérhetetlen boldogsággal töltött el. Csak az lebegett a szemeim előtt, hogy esélyt kaptam arra, hogy a közelében lehessek és ami a legjobb, hogy megszerezhessem magamnak. Tudom, hogy nem vagyok számára közömbös, a folytonos elpirulása csupán csak attól, hogy ránézek, minden egyes alkalommal elárulta őt. Tudtam, hogy nyert ügyem van, mégsem akartam csak úgy rázúdítani magamat. Amilyen félősnek ismertem meg, biztosan megijesztettem volna. Így hát vártam és vártam a legmegfelelőbb pillanatra, ami el is következett azzal, amikor édesanyám bejelentette a nagy egyesülés családi bált.

Nagyon vártam már és kicsit szégyelltem is magamat, amiért annyira izgultam, mint egy kisfiú az első orvosi vizsgálata előtt. Kissé gyér hasonlat, de akkor abban a pillanatban jobb nem jutott eszembe. A szüleimmel jóval a kezdés előtt már megérkeztünk a helyszínre, hogy körül nézhessünk és felkészülhessünk a bálra. Nem akkor voltunk ott először, mivel munka vagy vakáció esetén megfordultunk már itt párszor, de most mégis csak egy különleges esemény fog bekövetkezni, elengedhetetlen az alapos felkészülés. Aznap reggel, vagyis ma reggel, hiszen még éjfél sem múlt el, pocsékul keltem fel. Émelyegtem, a fejem robbant szét és betegnek is éreztem magam. Édesanyám majdnem rám is parancsolt, hogy maradjak otthon és kúráljam ki magam, de az semmi esetre sem tehettem volna meg. Ha ezt az esélyt is elszalasztottam volna és nem kerülök Lina közelébe, azt sosem bocsájtanám meg magamnak. Így megittam anyu csoda teáját, amit már kiskorom óta itatt ilyenkor velem és ami még ma is csodákra képes, és máris sokkal jobban éreztem magam tőle. Csak a nyúzott hangulatom nem akart elmúlni. Ám, amint megláttam Linát, amint elragadó szemeivel csodálja a szálloda nyújtotta látványt, minden bajom elmúlt és tettre készen álltam. Ennek fényében jutottunk el az első valódi közös beszélgetésünkhöz a liftben.

Most pedig, éppen őt keresem. Miután megláttam, hogy az unokatestvérem Yoongi fel akarta őt kérni táncolni, elkapott a dühroham. Ő a család fekete báránya, aki bár kívülről lehet rendesnek néz ki, de egy vérbeli gazfickó és a tisztesség távolról sincs köszönőviszonyban vele. Meg kellett tőle védenem Linát és istenemre mondom, ha még egyszer a közelébe megy nem fogok jót állni magamért.

Elhoztam hát Linát a labirintushoz. A holdfényben olyan volt, mint egy angyal és hirtelen úgy éreztem, hogy Kupidó már a századik nyilát lőtte a szívembe, mindegyik hegyén aranyló betűkkel kiírva Lina csodás nevével. Viszont fájdalmat okoztam neki, szívem választottjának. Annyira mérges voltam Yoongira, de főleg magamra, amiért nem figyeltem Linára jobban, hogy túl erősen szorítottam a csuklóját. Nem győztem bocsánatot kérni és még mindig bűntudatom van miatta, de esküszöm, ha megajándékoz szíve szerelmével - amit ugyebár, még nem tudhatok biztosra a magaménak - nem lesz olyan nap, amikor ne a hercegnőmként bánnék vele – később pedig királynőmként – és fájdalmat pedig a legkisebb mértékig sem fogok okozni neki, mert akkor ott helyben pusztuljak el.

Az órámra pillantva úgy nagyjából már tizenötperc telhetett el azóta, hogy a külön sétát választottam hangulat fokozás gyanánt. Teljesen felpörgetett, hogy végre kettesben lehetek vele és minden percét kiakartam élvezni. Lehet nem túl szépen fog hangzani, de tudtam, hogy félni fog és kétségbe fog esni egyedül, mégis ezt akartam. Hogy miért? Hogy utána meg menthessem. Ami be kell valljam remekül sikerült, mivel szegénykém annyira megijedt, mikor rátaláltam, hogy el is pityeregte magát. De még úgy is hihetetlenül gyönyörű volt. Nem bírtam tovább vissza fogni magam és adtam egy leheletnyi könnyű csókot a kipirult, könnyel áztatott orcájára. Az első puszink.

Eddig ennyire közel sosem voltunk egymáshoz, amit szerintem ő is érzékelt, mert érintéseim libabőröket varázsoltak, selyem puha bőrére, közelségem pedig minden kétségkívül teljesen megnyugtatta. Ha pusztán ennyi ilyen reakciókat vált ki belőle, el sem bírom képzelni, hogy fog reagálni, ha majd egyszer megkérem a kezét. De ennyire ne szaladjunk előre. Jelenlegi célom, hogy egy tökéletes estében részesítsem és ha minden jól megy, akkor a bál végére, végre már hivatalosan is a barátnőmnek tudhatom majd. Hogy sietek-e? Nem hinném. Mindketten akarjuk, csak az egyikőnknek meg kell tenni azt a bizonyos első lépést. Az pedig természetesen én leszek. Nem csak azért, mert már nem bírok tovább várni és minden áron a magaménak akarom tudni, hanem azért is mert férfi kötelességem nekem megtenni azt.