Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Hetedik rész

- Jungkook, állj meg kérlek! – már vagy öt perce húz kitartóan maga után és cseppet sincs tekintettel arra, hogy én magassarkúban vagyok. Egyszer majdnem orra is estem, de szerencsére sikerült időben visszanyernem az egyensúlyomat, így nem történt baleset. Nem is beszélve arról, hogy erős ujjai, melyek láncként tekerednek gyenge csuklóm köré már annyira szorosak, hogy a sírás környékez a fájdalomtól.

- Jungkook, állj már meg ez fáj! – kérleltam hangosabban, mert előző megszólalásom süket fülekre talált. De a fiú továbbra sem lát és nem hall semmit és senkit, az sem érdekelte, hogy majdnem fellökött egy velünk szembe jövő házaspárt - akiktől nem győztem bocsánatot kérni, már amennyire volt érkezésem – csak ment a maga feje után, zéró tekintettel mindenki irányába.

Jungkook idegesebb, mint hittem. Még nem láttam őt ilyennek és ez kicsit megrémisztett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen oldala is van, mert mindig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak mutatja magát, szóval ezzel most nem kicsit lepett meg. Azért nagyon remélem, hogy ezt az idegeségét nem rajtam fogja levezetni, mert akkor nem fogom bírni megállni sírás nélkül és azzal csak azt érném el, hogy megszégyenülök előtte. És így elúszik az esélyem, hogy valaha is megkedveljen. Már ha léteznek még csodák.

- Jungkook! – próbálkoztam még kitartóan, erőtlen hangon, hátha már végre sikerült annyira lenyugodnia, hogy meghallja hangomat.

Már annyira szorította a csuklómat, miközben még mindig szüntelenül húzott maga után, hogy már teljesen elzsibbadt, és a rajtam lévő cipő is kezdte egyre jobban törni a lábamat. Utolsó felszólításomra, azonban hirtelen megállt, aminek köszönhetőnek én neki csapódtam a hátának. Ő hátra fordult, de arcvonásai a benti akció után sem változtak meg. Kezdtem nagyon megijedni tőle. Jungkook látva félénk arcvonásaimat kedvesen elmosolyodott, ezzel együtt gyengülve keze szorítása is. Majd arca elszomorodott, lehajtotta fejét és cipője orrát kezdte el tanulmányozni. Pár perccel később bűnbánóan szemeimbe nézett és így folytatta...

- Ne haragudj Lina. Ne haragudj a viselkedésem miatt, amiért rád mordultam és mert megszorítottam a csuklódat. – ball kezével a még mindig jobb kezében tartott kezemre simított és bocsánatkérése zálogául megpuszilta a megszorított felületet, ezzel is enyhítve bűntudatát, valamint fájdalmaimat. Bennem pedig újra feléledtek a pillangók és sikeresen zavarba estem. Megint. – Gyere! Szeretnék mutatni valamit. – ezzel pedig tovább indultunk. Gondolom oda, ahova Jungkook az elejétől fogva menni szeretet volna, ha én közbe meg nem állítottam volna.

Ahová mentünk, az valami csodálatos volt. A szálloda kertje annyira hatalmas, hogy egy mini labirintus is helyet foglal benne. A labirintus pedig csupa virágokból áll. Liliom, szegfű, magnólia, jácint, kankalin, orgona, tulipánok, rózsák a szivárvány minden színében pompázva és még sorolhatnám. A virágok közzé elhelyezett aprócska lámpások okozta megvilágítás pedig olyan hatást kelt, mintha az egész ragyogna. Egyszerűen káprázatos volt. Az egész varázsát pedig az tetőzte igazán, hogy Jungkook mindvégig kitartóan fogta a kezemet, azóta el sem eresztve.

- Látom tetszik. – adott hangot gondolatainak a mellettem álló fiú, miközben kitartóan figyelte minden egyes rezdülésemet.

- Igen. Gyönyörű szép. – szólaltam meg végre én is, mindeközben pedig én is Jungkook irányába fordultam, hogy újra elveszhessünk egymás tekintetében. De, amit most véltem felfedezni tekintetében, az teljesen más volt, mint amit korábban láttam. Csillogás. A szemei csillogtak, szinte már ragyogtam és ott akkor abban a pillanatban nem létezett más, csak mi ketten. Megbabonázott és ha ez lehetséges, akkor még jobban sikerült elvennie az eszemet.

- Szeretném, ha ketten megkeresnénk a labirintus szívét. A közepén van egy kis filagória, az is virágokkal díszítve és megvilágítva, benne egy hintával. Szeretném, ha eljönnél velem oda. – nézett végig szemeimbe. Nem mosolygot, de feszült sem volt, inkább csak úgy nézett rám, mint akinek ez minden álma, vágya és történjék bármi ő ezt most megvalósítja. Én pedig majd ki ugrottam a bőrömből a boldogságtól.

Elképzelése nagyon romantikusan hangzik és nem értem miért velem történik mindez. Miért velem akar oda menni? Miért nem valaki mással? Hiszen rajtam kívül rengeted lány van még itt. Vagy mert én voltam pont kéz alatt? Bár ez mondjuk elég valószínűletlen lenne, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen szituációnak hála állunk most ketten, együtt, egymás kezét fogva az ország egyik leggyönyörűbb kértjében az éjszaka közepén. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Vagy csak átakar verni, hogy aztán jól faképnél hagyjon? Áááá, biztos nem. Jungkook nem olyan. De akkor miért néz rám ilyen furcsán? Válaszokat akarok. Ahogy azt is akarom, hogy Jungkook megkedveljen, hogy többet lehessek vele, hogy törődjön velem, és hogy fontos legyek a számára. Bár elnézve most Jungkook határozottságát szerintem sok meglepetés vár még rám ezen az éjszakán.

Rendbenvan! – mondtam neki kedvesen. Jungkook egy megkönnyebbült sóhajt eleresztvelágyan elmosolyodott. Szerintem megijedhetett és tartott a válaszomtól. Kicsitmegvárakoztattam a válaszadással, mert annyira elmélyültem a gondolataimban,hogy elfelejtettem válaszolni. Ő úriemberhez méltón felemelte bal karját, ezzeladva tudtomra, hogy szeretné, ha beléje karolnék, amit én készségesen el isfogadtam és így léptünk át mindketten a hatalmas kitárt vaskapun, mely felettnagy, díszes betűkkel ki volt írva a Virágok Labirintusa név.