Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Tizenharmadik rész

Jungkook szemszöge

Ez volt a második csókunk, ha a lopott csókot nem számítjuk. Az érzés csodálatosabb, mint gondoltam. Mikor először kóstolhattam meg rózsa vörös ajkait, beleremegett mindenem és alig kaptam levegőt. Tánc közben pedig olyan kecsesen mozgott a karjaim között, akár egy hattyú. Eddig minden tekintetben tökéletesen illik a kezeim közzé, pont úgy, ahogy gondoltam és ahogyan elképzeltem. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha több mindent fedezhetek fel benne és rajta. De, mint ahogy már mondtam mindent csak szépen sorjában.

Most itt állok a moziterem közepén, egyedül. Lina, az én édesem, nem rég ment el, hogy beszélhessen az édesanyjával. Ha ő nem keresné, nem engedtem volna el. Alig bírtam elszakadni tőle, most, hogy már elmondtam neki az érzéseimet és megengedte, hogy megcsókolhassam, úgy érzem a biológiai ritmuson teljesen átalakult. Mindenhol őt látom, őt hallom, mindenhol érzem az illatát és minden gondolatom csak ő teszi ki, nem, mintha ez eddig nem így lett volna, csak most már ez sokkal erősebb. Ő adja az oxigénem. Öt perc telt el a távozása óta, de a hiányától úgy érzem mentem megfulladok. Levegőznöm kell.

- Á, Jungkook! Ismét összefutunk! – szólított meg Lina apukája, amint kiléptem a teremből.

- Jó estét uram! – mosolyogtam rá büszkén, amit most már minden gond nélkül megtehetek.

- A lányomat keresem, nem láttad véletlenül? Taehyungot sem találom! – nézett rám reménykedő arccal, hátha választ tudok adni kérdésére.

- Ha minden igaz Lina már valószínűleg az édesanyjával beszélget az étkezőben, nem rég küldtem el hozzá, mivel a kedves felesége velem üzent. Taehyung is itt volt, de őt nem tudom, hogy per pillanat merre lehet. – közöltem vele a dolgokat.

- Köszönöm fiam! Úgy látom nem fogok benned csalódni. – veregette meg a hátamat elismerően – Azonban most mennem kell. És tudod fiam, csak okosan. – intett óvra, utalva a beszélgetésünkre.

- Ne aggódjon uram, bízhat bennem. – és ezzel tovább állt. Apropó a beszélgetésünk.

Miután Linával visszatértünk csodás kalandunkról az apja elszakítunk minket egymástól, hogy beszélhessen velem, amitől kicsit megijedtem, mert első gondolom az volt, hogy esetleg eltiltja tőlem a lányát, de nagy meglepődésemre, egyáltalán nem ez történt.

- Nos, Jungkook, foglalj csak helyet. – Intett kezével, hogy üljek le a mellette helyett foglaló bárszéken, míg ő intett az éppen szolgálatban lévő pincérnek, aki Tae-t helyettesíti, míg ő szüneten van és nagyon remélem, hogy most is Linával tölti el azt. - Két whiskey lesz. – adta le a rendelést. Csendben ült, nem szólt egy szót sem, megvárta, amíg a srác kitölti az italokat, belekortyolt és rám vetette tekintetét. – Mond csak, mit is akarsz te az én lányomtól? – hogy mit akarok? Nagyon röviden megfogalmazva, hogy az enyém legyen örökre, de ügye ezt nem mondhattam.

- Szeretném őt jobban megismerni. – próbáltam a lehető legfinomabbra formálni a szavakat, nehogy a végén még valami tisztességtelen alaknak gondoljon – mert bár a családunk nagy, tisztességes és elismert, mégis akad egy – két feketebárány - és megtörténjen az, amitől a legjobban félek.

- És azután? – tette fel a következő kérdést, így vallatva engem szándékaimról.

- Azután feleségül szeretném kérni. – jelentettem ki határozottan, az apuka pedig az éppen kortyolt italát félrenyelte szavaimtól és köhögni kezdett.

- Mit mondtál? És hol van az, hogy először a barátnődnek kérnéd el? Nem ez a szokás és illem fiatal ember. – fakadt ki teljesen, amitől nagyon meglepődtem. Szóval nem amiatt akadt ki, mert a feleségemnek akarom, hanem mert még nem a barátnőm? Megmosolyogtatott, ezek szerint méltónak tart a lányához, csak még tesztelget, ahogy az apák tenni szokták ilyenkor. Ez azért megnyugtató. Nem fogok elbukni, a cél már túl közel és én túlságosan is szeretem azt a lányt ahhoz, hogy ne másszam meg érte, még a legmeredekebb hegyet is. Mert ha ez lenne az apja kérése, még ezt is megtenném.

- Arra még a reggel közeledtekor sor kerül uram. – emeltem tekintetemet szemeibe, elszántságomat megmutatva.

- Miből gondolod, hogy a lányom igent mondana neked? És ha nemet mond? – tette fel további kérdéseit.

- Az nem fog megtörténni. – ült ki mosoly az arcomra – A lánya már elég idős ahhoz, hogy meghozzon egy ilyen jelentős döntést, és ahhoz is elég idős már, hogy tudja, mi az, amit szeretne. És uram, - nyomtam meg hangomat – ő már tudja. – néztem mélyen szemeibe - És én is tudom. Szeretem őt és boldoggá akarom tenni és ha kell....

- Állj! Állj Jungkook! – hallgattatott el, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, így csak szemöldök ráncolva néztem rá – Elég lesz. – intett egyet kezeivel is – Te egy rendes srác van. Kifogástalan a családi háttered, nagyszerű karriert építettél ki nagyon fiatalon. Az öcséddel ellentétben nem árnyékol be a botrány és a nők sokasága. Bár Jimin is kifogásolhatatlan, azért bőven van még hova fejlődnie. A kedvese erről majd gondoskodik. - és nevettünk egy jót, majd újra komollyá vált - Tisztelettudó vagy, okos, megfontolt, intelligens, nagyon jóképű és úgy vélem, hogy nálad jobb kezekbe nem is adhatnám az én kislányomat. És az a rezdületlen arc, amivel tűrted az én kemény szigoromat, már akkor megfogtál Jungkook. Nem sokan merték volna azt megtenni. – tette ball kezét vállamra – Már a kedves feleségemmel terveztük, hogy párt keresünk Linának, csak nincs valami könnyű személyisége. A szegény megboldogult nagyanyja személyiségét örökölte. Makacs, önfejű, rugalmatlan és nem viseli el az új dolgokat, hacsak azt ő nem akarja. – igen, Lina valóban ilyen és én pont ilyennek szeretem őt – Nem mertük neki elmondani, hogy már ki is néztünk neki valakit, akit nemsokára meg is ismerhet. – na jó, ez szórakozik velem? Senki nem veheti el tőlem Linát, mert azt nem engedem. – Téged! – mondta ki ezt az egy szót, mely kalapács ütésként érte el agyamat.

- Hogyan? – kérdeztem rá, mert azt hittem, hogy a düh annyira ellepett, hogy az még a hallásomra is kihatott.

- Jól hallottad, Jungkook! – kért egy újabb kör whiskeyt – Nem is gondolkodtunk rajta sokat, egyből te lettél a kiválasztott. Holnap hívtuk volna el a családodat egy vacsorára, hogy mindent megbeszélhessünk veletek is. – döbbentem le teljesen, zakómat pedig kikellett gombolnom annyira melegem lett.

- A szüleim már tudtak erről? – kérdeztem rá döbbenten.

- Természetesen. Gondoltuk először meglátjuk, hogyan viszonyultok az egyesüléshez és hogyan jöttök ki egymással. Reménykedtünk benne, hogy minden nagyszerűen fog menni köztetek és így a holnap is zökkenő mentesen fog haladni, de meg kell valljam felülmúltatok minket fiam! – ez a megszólítás zavarba hozott – Büszke vagyok, roppant büszke! Szóval én csak annyit mondhatok, hogy Isten hozott a családban kétszeresen is! Igyunk erre! – és koccintottunk egyet.

- Uram, nem is tudom mit mondjak. – akadtak a szavak a torkomra – Nagyon szépen köszönöm a bizalmát és az engedélyét. – és amennyire csak mélyen tudtam, meghajoltam.

- Jolvan, jolvan elég lesz. Most pedig menj és keresd meg Linát. Sok sikert! – kacsintott, megittuk italunkat és én elmentem.

- Fiam? – szólított meg a másik legfontosabb nő az életemben – Hát itt vagy? Azt hittem már elvesztél. – fogta kezei közé arcomat és vizsgálta jól vagyok-e.

- Szia, anya. – néztem rá úgy, mint egy kisfiú az anyjára. Egy csodára. Egy angyalra.

- Valami baj van? Olyan furcsán nézel ki. – aggódott értem még mindig, annak ellenére is, hogy már felnőtt vagyok. – Ugye nem a reggeli láz? Mutasd csak a homlokod. – épp ellenőrizte volna le a lázamat, de én finoman megfogtam csuklóját és elhúztam onnan. Másik kezét is kezembe vettem, megsimogattam, lenéztem aggódó tekintetére és csak ennyit mondtam.

- Anya! – vettem egy mély levegőt! – Szerelmes vagyok!