Családi bál - BEFEJEZETT - Jungkook ff.

Tizenötödik rész

Jungkook kinyitotta az ajtót, hogy távozhassunk a kishelyiségből, amely egy csodás emléket adott nekem, és amely csak még gazdagabbá és csodálatosabb tette a mai éjszakát, de az ajtó hangosan koppant valaki fején. Jungkookal egyszerre ejtettünk egy jujjj kiáltást, mivel biztosan fájhatott az illetőnek, aki megcsókolta a kemény falapot. Jungkook kilesett előttem és megleste azt a szegény valakit, de arca valami furcsáról árulkodott miután meglátta ki áll mögötte, mintha nem sajnálná azt illetőt, így én is kimentem utána, hogy megnézhessen kire néz ennyire elégedett arccal.... és megpillantottam Yoongit, amint fájó feje bubját dörzsölgeti eltorzult arccal.

- Igazán vigyázhatnál Jeon! – mordult rá Yoongi Jungkookra, de ő csak nevetett Yoongi szerencsétlenségén.

- Majd, ha valaki olyan halad el az ajtó előtt, aki megérdemli azt, hogy vigyázzak, akkor az úgy lesz. – mondta Yoongi szemeibe kőkeményen és határozottan.

- Ne húzz velem ujjat Jeon, különben megbánod! – fenyegetőzött Yoongi.

- Nem félek tőled cousin. – szólt vissza Jungkook is. Úgy éreztem, ha nem avatkozok közbe a két fiú egymásnak esik, mert vérben úszó tekintettel meredtek egymásra, készen állva az esetleges támadásra. Mindketten csak arra vártak, melyikük mozdul meg először és én nem szerettem volna megvárni, hogy ez meg is történjen.

- Ne itt balhézzatok kérlek. Felnőttek módjára rendezzétek le, ne civakodással. – javasoltam, bár nem hiszem, hogy hallgatnának rám. A férfiak nem szeretik, ha a nő beleszól a dolgaikba.

- Addig nem, amíg ez a nagyképű bocsánatot nem kér! – követelte Yoongi.

- Még, hogy bocsánatot. – horkantott fel Jungkook – Menj és idd inkább le magad, attól jobban leszel te szent „antialkoholista" – fröcsöktek a gúnyos szavak Jungkooktól. Yoongi olyan mérgesnek látszott már, hogy azt hittem mindjárt neki ugrik Jungkooknak, így gyorsan közéjük álltam.

- Állj! Hagyjátok abba. – kérleltem hangosabban és próbáltam minél határozottabb lenni. – Gyere Jungkook menjünk innen. – és próbáltam magam után húzni, hogy elmehessünk, ami sikerült is volna, ha Yoongi képes lenne csendben maradni.

- Rendben van kicsi Lina! – szólt utánunk Yoongi, de megtorpantam és visszafordultam irányába, hogy meg hallgassan, ezzel mégis mire akar kilyukadni. Yoongi, cseppet sem bíztatóan nézett rám, gonoszság és kegyetlenség áradt belőle. – Akkor majd te bocsánatot kérsz helyette, sőt, ha belegondolok, veled sokkal jobban is járok. – és rám mosolygot a legördögibb mosollyal, amit még maga az ördög is megirigyelt volna.

- Ezt máris verd ki a fejedből! – ordított rá Jungkook. Hangjához képest, kezei, melyek védő pajzsként húztak hozzá közel és öleltek át védelmezően, sokkal lágyabb és óvatosabb volt. – Ha csak ránézel Linára, ha hozzá érsz, nem fog érdekel, hogy családtag vagy, kicsinállak! – mondta Jungkook. Minden a rendelkezésére állt ahhoz, hogy ezt valóban meg is tegye, eddig szerintem csak a családi kötelék tartotta vissza. Yoongi arcára fagyott a mosolya, mely szépen lassan eltűnt, miután felfogta az imént hangzottakat és tudta, hogy ezt a csatát most nem ő nyerte meg, mert semmi esélye Jungkook ellen.

- Ezt még megbánjátok. – reakciója pedig valóban pont arról tanúskodott, hogy tisztába van azzal, hogy Jungkook igazat mond és képes rá. Kénytelen volt így meghátrálni.

Amint Yoongi hátat fordítva nekünk elrohant, Jungkook átváltott a nyugodt, édes állapotába. Aggódó tekintetével pásztázott végig rajtam, mintha Yoongi pusztán csak a tekintetével megtudna rontani. Ő pedig védelmezően ölelt, az én védelmet nyújtó hercegem.

- Holnaptól nem engedlek a közelébe. – nézett szemeimbe az ő csillogó szempárjával és arcomat simogatta – Nem engedem, hogy bántson, sem fizikailag, sem pedig lelkileg, megvédelek tőle, sőt, mindenkitől, aki ártani merészel neked. – szavai nagyon meghatottak, a törődés, féltés és szeretet, amit csak a mai éjszaka kaptam tőle, akár egy tündérmesében. Csodálatos.

- Köszönöm Jungkook! – úgy éreztem meg kell neki köszönnöm, bár nem voltam túl egyértelmű, ezt láttam abból, hogy nem igazán értette miért is mondok neki köszönetet, de nem kérdezett rá, valószínűleg sejthette.

- Menjünk Lina!

- Menjünk! – mosolyogtam rá édesen és elindultunk Taehyunghoz megbeszélni a fogadást.

Tae fáradtan, letapadó szemekkel könyökölt a pulton és látni lehetett rajta, hogy nem kell neki már sok ahhoz, hogy elaludjon. Ha tehetné szerintem már rég az ágyában aludná az igazak álmát barna mackó plüssét ölelgetve, de még bírnia kell kicsikét. Jungkookot beelőzve, oda rohantam hozzá és megrázogattam a vállánál fogva, hogy felkeljen, mert ha kicsivel később érünk oda, a feje, amit a kezére támasztott hangosan csattant volna a pult szélében és az nagyon nem lett volna jó. Aggódtam érte.

- Tae! Ébresztő, még ne aludj! Meg kell beszélnünk a fogadást. – a fogadás felkeltette a figyelmét álmos barátomnak és felpattant ültéből nagyra nyílt szemekkel.

- Ti! – mutatott ránk ujjával, miután már kicsit magához tért és kitörölte az álmosságot szemeiből – Ilyenkor kell, hogy eszetekbe jusson? Éjfél már eltelt és ti csak most értek rá ezzel foglalkozni, haaa? – szidott le minket – Kerestelek titeket, de ti sosem vagytok sehol. – váltott át a végére már sértődötté.

- Nyugi Tae, volt pár elintézni valónk. – védtem meg magunkat és megöleltem Tae-t, hogy enyhüljön haragja.

- Már egy ideje nem történt semmi izgi, mindenki megy lassan aludni, egyre kevesebben rendelnek italt, nincs kivel beszélgetnem, unatkozom és álmos vagyok. – panaszkodott előhúzva kisfiús énjét és durcásan, egyhelyben vergődve zsörtölődött, amin én csak nevetni tudtam.

- Na jó, te nagy gyerek. – szólt közbe Jungkook is – Adj ki nekünk egy kolát és kezdjük el. – és elindult az egyik kis sarok asztalhoz, melyet három szék vett körül. Ideális volt számunkra.

- Nem is vagyok gyerek! – kiáltott utána Tae mogorván. Jungkook még hallotta, de már nem foglalkozott vele, csak kényelmesen helyet foglalt és ott várt minket.