"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 21. [ A Moon testvérek ] ✪

A wakandai látogatásunkat követően, New Yorkban felkerestem egy helyet, ahol megtanultam kontrollálni az erőmet és fejlesztettem az elmém.
Egy évet töltöttem Nepálban egy Ősvarázsló nevű nő mellett, aki felkészített a misztikus tanok alapjaira, majd újabb egy évet a New yorki szentélyben, Doctor Strange mellett, aki a meglévő erőmre koncentrált és segített, hogy zavartalanul képes legyek használni bármelyik pillanatban. Tárgyakat mozgattam, olvastam mások gondolataiban, az ő tanaikkal megtanultam portált nyitni a világ bármely pontjára, valamint varázsolni, mások és az önbiztonságom érdekében.
Lefoglaltam az elmém és a lelkem, hogy ne a bennem feszülő hiányra koncentrálhassak éveken keresztül. Két évembe telt, míg minden szükséges képességet elsajátítottam, hálás voltam a mestereimnek a rengeteg tanításért.
Az utolsó napom délutánján egy portálon át jutottam haza. Átlépve a narancssárgán izzó kört az ismerős padlózat recsegett a talpam alatt és az otthon kellemes illata lengte be a tüdőmet, amint nagyot szippantottam az ottani levegőből.

- A repülő kényelmetlen lett volna?- szólalt meg mögöttem egy ismerős hang.

- Elszoktam az ilyesfajta földi dolgoktól!- nevettem, miközben szembe fordultam a régen látott Kapitánnyal- Na mi lesz, ácsorogsz még ott egy darabig vagy végre megölelsz, vagy már nehezedre esik a járás Nagyapa?- csipkelődtem szemtelenül.

- Valahol hiányzott már a humorod..- sétált közelebb, majd szoros ölelésbe zárt- Hiányoztál Lizbeth!

- Te is nekem Steve!- szorítottam magamhoz- Sajnálom, hogy utoljára négy hónapja jelentkeztem, de be kellett fejeznem a tanulást.

- Semmi gond, a lényeg, hogy már itt vagy. Éhes vagy kérsz valamit?- mutogatott a konyha felé.

A válla felett elsiklott szemeim egy káosszal teli helységgel találták szembe magukat.

- Kedves Kapitány, maga mit művelt a konyhában, ha szabad érdeklődnöm?- néztem kíváncsi tekintettel az előttem álló férfira.

- Főzök..- zárta rövidre a válaszát.

- Rogers, ugye tudod, hogy már nem a háborúban vagy, nem kell a konyhát a második világháború helyszínévé varázsolnod!

- Ezt is tanították ott?- fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.

- Ahh nem- legyintettem hanyagul- ez zsigerből jön. Szerintem innen átveszem, ha jól sejtem spagetti készült volna, a tészta jónak tűnik, a mártást újra csinálom, mert ami abban az edényben bugyog, az nem evilági!

- Leköteleznél.- sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Állj ide mellém és nézd meg figyelmesen mit hogyan csinálok, mert legközelebb te készíted! Ez parancs volt katona!- néztem rá egy szemtelen vigyorral az arcomon.

- Igenis asszonyom!- szalutált hanyagul.

Miközben az öreg okítását végeztem az egyik legegyszerűbb étel elkészítése közben, váratlanul Sam toppant be a konyhába egy meglepett arckifejezéssel, amint végigmért.

- Nocsak, nocsak a kis boszorkány hazarepült a seprűjén?

- Kismadár!- ugrottam a nyakába örömömben.

Fél éve nem láttuk egymást, a legutóbbi villámlatogatásom során a hugának segített az unokaöccseivel, akkor csak Steve várt itthon.

- Nagyon hiányoztál már te lány!- pörgetett meg a levegőben.