"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 33. [ Első találkozás ] ✪

Az élet apró léptekkel, de visszabillent a korábbi megszokott egyensúlyába.
Az emberek megtalálták egymást és eltűnt családtagjaikat, a Föld lakossága újfent egész lett.
Visszatértek az elhagyatott területekre, mindenhonnan ismerős hangok csendültek fel, az utcák és a különböző társasági helyek megteltek élettel. Az évekig elhúzódó szürkeség megszűnt, helyét a szivárvány minden színe váltotta fel.

A rádiót hallgatva készítettem reggelit a konyhánkban arra várva, hogy James felébredjen. Kereken egy hete ez még csak egy álomnak tűnt, most pedig napok óta így élhetem a mindennapjaim.

A szemem sarkában egy sötét alak tűnt fel, amint megáll a helység ajtajában és a falnak dűlve bámul rám mozdulatlanul.

- Jó reggelt kívánok Csipkerózsika!- rá sem nézve üdvözöltem egy halvány mosollyal az arcomon.

- Nem is tudom ki miatt aludtam el később, mint azt terveztem- sétált közelebb közben, kezei a derekamra fonódtak majd egy meleg csókot nyomott a nyakam oldalára- Jó reggelt Kicsi.

- Aljas rágalom- csíptem emberi kezébe.

- Mhm, gondolom mennyire. Kettőnk közül nem is tudom ki könyörgött annyit néhány órával ezelőtt, hogy ne hagyjam abba.

- Ha nem akartad volna nem folytatod, ez ilyen egyszerű- rántottam meg hanyagul a vállam amin a feje pihent.

- Aztán egy héten keresztül hallgassam, meg viseljem el a szúrós tekinteted, inkább a kialvatlanság!- nevetésének kellemes rezgését az egész hátamon éreztem.

Anna már alig várja, hogy lásson, egész reggel üzeneteket küldözget nekem!- a mellkasának döntöttem magam és beleolvadtam az ölelésébe.

- Én is várom, hogy megismerjem a családod.

A többi naphoz képest sokkal csendesebben telt a reggeli, mint azt hittem. James arca percről-percre változott, képtelen voltam leolvasni róla bármit is, olyan gyorsan váltották egymást az érzelmei.
Szótlanul próbáltam elnyerni a figyelmét, ami hamar kudarcba fulladt. Lassan tologatta tányérján az utolsó falatokat, amiket láthatóan nem fogadott már be a gyomra és nem azért, mert jól lakott volna.
Ökle egyre fehérebb lett ahogy szorította a villáját.
Azonnal cselekedtem, kezem a kézfejére csúszott, ezzel elértem, hogy rám figyeljen a tányérja helyett.
Egyetlen kérdésemre sem válaszolt, némán ült és bámult rám, miközben a szemei segítségért kiáltottak.

Tehetetlennek éreztem magam, mindent visszapörgettem a fejemben, amint egy hirtelen belém hasító kósza gondolat végül teljesen felvilágosított.

Felpattanva a székemről egyenesen az ölébe ültem. Hatalmas karjai indákként fonódtak körém.

- Tudom mitől tartasz, de hidd el nekem, felesleges. A bátyám tudja ki vagy, ismeri a múltad amit egy percig sem ítél el, ahogy én sem tettem. Ahogy tőlem úgy tőle sem kell tartanod. Nem gondol rólad semmi rosszat, nem vagy egy gyilkos vagy szörnyeteg a szemében. David alig várja, hogy megismerje a férfit aki elcsavarta a hugocskája fejét!- simítok végig szakállas arcán.

- Kishíján megöltem őt..- erőtlen hangja a lelkemig hatolt.

- Az nem te voltál. A tested a tiéd volt, de a lelked nem. Az aki előtte voltál sosem tett volna ilyet, ahogy az sem aki most vagy és ezt ő is tudja.

- Én csak..tényleg szeretném, ha el tudna fogadni engem, mint a párod- csillogó kék szemei végül az arcomon állapodtak meg-Tudom mennyit jelentetek egymásnak és azt is mennyit jelentesz a bátyádnak éppen ezért félek.