"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 34. [ Múlt és jövő] ✪

A Tamarával való kellemes beszélgetést egy kislány huncut kacaja szakította félbe, miután hirtelen az ölembe ugrott. Összeráncolt szemöldökkel néztem az unokahugomra, aki elővéve legszebb mosolyát próbálta jóvá tenni a fájdalmas mozdulatát, ami néhány ponton biztosan foltokat fog hagyni rajtam.
Bosszúból addig csikiztem a hasát, amíg a nevetéstől könnyekben nem tört ki.
Anna a hasát simogatva feküdt át az anyukája ölébe.

James mellettem foglalt helyet, felém eső fém karját a térdemre csúsztatta és a további hosszas beszélgetés alatt is végig ott tartotta.

A nap már lemenőben volt, amikor elbúcsúztunk a lányoktól. Az ég alja gyönyörű narancssárga színben úszott, miközben hazafelé gurultunk.
James egy lassabb tempót diktált, mint odafelé, az egész út egy filmbe illő romantikus jelenetnek érződött.
Egyik kezével az enyémet szorongatta menet közben, egy pillanatra sem engedte el, fém karja elég erős volt ahhoz, hogy gond nélkül megtartson mindkettőnket a motorral együtt.

A ház előtt parkolta le a gépet, sietősen szállt le róla, hogy segíthessen nekem.
Az ölébe kapott és a bejárathoz cipelt, amit egy kézzel nehézkesen ugyan, de kinyitottam.

- Így sem léptem még át ezt a küszöböt!- tört ki belőlem egy őszinte nevetés.

Lassan lerakott a konyhapultra, majd lehúzta a cipőmet és a sajátjával a helyére rakta.
A konyhaasztalnál állt meg, mielőtt visszajött volna és komótosan végigmért. Szemei szinte csillogtak a még éppen beszűrődő nap utolsó sugaraitól.

- Mi az?- kérdeztem kíváncsian.

- Köszönöm Mary.

- Micsodát?- kérdeztem ismét egyre kíváncsibban.

- Mindent. Téged, azt, hogy szeretsz és..ma hosszú idő után először éreztem magam egy család részeként.

- Mert a családunk része vagy, hozzám tartozol. Te leszel a legjobb sógor és nagybácsi az egész világon!- vigyorogtam.

Mosolyogva rázta a fejét, miközben ellopta köztünk a távolságot. Kezei a derekamon állapodtak meg. Fejét a nyakamhoz fúrta és szorosan átölelt.

- Miről beszéltetek Annával a szobájában?- érdeklődtem.

- Rólad.

- Jól kibeszéltetek?- böktem az oldalába.

- Teljesen, megbeszéltük mennyire elviselhetetlen tudsz lenni sokszor- markolt bele a combomba.

- Szépek vagytok mondhatom..- forgattam a szemeimet.

- Anna megígértette velem, hogy vigyáznom kell rád és azt is, hogy nem bánthatlak meg. Ugyanolyan érett és okos, mint a nagynénje- emelte rám a tekintetét.

- Túl hamar kellett felnőnie, én voltam az egyetlen női példa előtte. Örülök, hogy ragasztottam rá némi értelmet.

- Azt mondta, nem akarja, hogy újra sérülj, tudja milyen erős vagy kívülről, de belül mennyire sérülékeny is- emberi keze az arcomat simogatta- Te is tudod, hogy innentől fogva megvédelek téged, nem hagyom, hogy bármi is történjen veled.

- Tudom, már nem félek se a magánytól, sem pedig attól, hogy újra összetörök, mert itt vagy és tudom, hogy itt is maradsz.

- Valamiről még tudnod kell. Anna egy olyan ajándékot adott a kezembe, ami értékesebb bárminél- farzsebéből egy analóg fotót húzott elő és tartotta elém.

- Utálom magamról ezt a képet- vettem el tőle.

- Nem is te fogod nézegetni, nekem tökéletesen megfelel az a gyönyörű nő azon a fotón- meleg csókja kellemes bizsergést hagyott a homlokomon.