"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 36. [ Feszültség ] ✪

Hónapok teltek el a varázslatos lánykérés óta. Közös megegyezés alapján az esküvőt a következő évre halasztottuk, az energiáinkat teljesen másra kellett fordítanunk. A ház otthonosabbá tétele mellett egyre sűrűbben jártam a bázison és segítettem Natashanak a problémák elhárításában és az újabb hősök toborzásában, miután a legtöbb felelősséget az ő nyakába aggatták. Hiányoztak a bevetések és a velük járó izgalom, szükségem volt a veszélyes közegre.
Egyszer boldog menyasszonyt alakítottam, aki háztartást vezet és majd kicsattant az örömtől a vőlegénye mellett, máskor pedig hőst játszva mentettem életeket és hárítottam a veszélyt a világban.

Csendes napnak indult az a napunk, ami egy pillanat alatt a feje tetejére állt egy hatalmas rendezvény és egy súlyos kijelentés után.

A nappalit takarítottam, a tv-t használtam háttérzajnak, ahol az akkor megrendezett hatalmas ünnepséget, ami a Kapitány személyéhez volt köthető, közvetítették a lakosság számára is. Izgatottan vártam mit terveznek, azok után, hogy Sam említette ő is ott lesz.

A bátyám, David is megmelítette néhány héttel ezelőtt, a teljes örsük kivonult a helyszínre és biztosította azt, néhány kamera felvételen felfedeztem őt is, ahogyan az egyenruhájában feszített kellő komolysággal az arcán.

Abbahagytam a takarítást és leültem, hogy nyomon kövessem az eseményeket.
A katonai tisztek és politikusok beszéde után Sam kapott szót. Kellő tisztelettel beszélt a barátjáról, méltó búcsú beszédet szavalt a nagyközönség előtt.
Ezután fordult minden a feje tetejére.

A Rogerstől kapott pajzs ott fénylett a kezében, amit kész volt átnyújtani a hatóságoknak, hogy a múzeumban méltó helyet találhassanak neki és ott maradjon kiállítva, ezzel is emléket állítva a mindenki által közkedvelt Amerika Kapitánynak.

A távirányító kiesett a kezemből és a földre esett. Az elemek szétgurultak a padlón, de még ez sem tudta elvonni a figyelmem a képernyőről. Milliónyi gondolat futott végig rajtam, kerestem a logikus magyarázatot a döntésére.

- A rohadék!- James hangja visszhangzott a nappaliban.

A hangjától az egész testem megremegett, megijesztettek a semmiből jövő szavai. Dühösen és mérhetetlen haraggal nézte a tv-ben zajló eseményeket, a kezei ökölbe szorultak, ritkán láttam őt ennyire nyugtalannak.

- James.. - szembe fordultam vele, hogy megpróbáljam csillapítani a haragját.

- Hogy tehette ezt?! Csak úgy eldobja a pajzsot amit Steve neki szánt? Tudta, hogy méltó rá, ezért adta oda neki, erre ez az idióta eldobja magától! Ide többet be nem teszi a lábát, látni sem akarom őt itt!- miközben ordibált látszott, hogy a homlokában végigfutó ér egyre inkább megvastagszik a dühtől.

- Nyugodj meg kérlek, ne hozz meggondolatlan döntéseket csak mert dühös vagy. Biztosan van erre egy logikus magyarázata, előtte hallgassuk meg őt is, mielőtt ítélkezni kezdenénk- egyre közelebb sétáltam hozzá, hogy lenyugtassam- A pajzs valószínűleg jó kezekben lesz, ha kiállítják biztos helye lesz a múzeumban. Nyugodj meg egy kicsit kérlek.

- Nem mondod komolyan, hogy még ezek után is védeni próbálod?- hangszíne bennem is egyre jobban felnyomta a pumpát.

- Nem védem, én sem tudom egyelőre mi volt ezzel a célja, de nem fogom csak emiatt kiutálni az életből. Nem tudjuk milyen indítékkal adta át. Steve az ő kezébe adta, rá bízta, tehát egyedül az ő döntése, hogy mit tesz vele. Megértem, hogy feldúlt vagy, fontos volt neked Steve, ahogy nekünk is, a ránk bízott hagyatéka kincs, Sam nem tett rosszat azzal, hogy egy biztosabb helyet keresett neki- lassan a kezéért nyúltam, de elutasította az érintésem.