Hívj a Nevemen | enhypen

04; HYBE gimnáziumi rituále

_________________________

Eltelt az első iskola hét, aminek a szőke és a barátai is örültek, nem beszélve a többi gimnazistáról. Sunoo próbált minél kevesebb időt tölteni az ikrekkel, bár ez lehetetlennek tűnt, mivel egy szobán osztoztak. Jungwon pedig mindig jót nevetett a szőkén, amikor az esténként panaszkodott neki hajnalig. De eljött az első hétvégéjük a péntek estével, amikor is hirtelen sötétbe borult az internátus. A villany leoltódott, nem volt internet sem, és még a kinti fények sem működtek idő elteltével sem.

Sunoo ijedten pillantott a két fivérre, akik szintén egymásra néztek, fogalmuk sem volt, hogy mi történt. Mindketten aggódóan pillantottak Sunoo felé, aki az ágyán ülve ölelte át a térdeit, rájuk hajtva a fejét. Jay indult meg hamarabb a szőke felé, amit nem nézett jó szemmel az öccse.

Jongseong halkan leült Sunoo oldalához, belesimítva a tincseibe. -Biztos vagyok benne, hogy csak átmeneti, nincs semmi baj, baby.- suttogta a fülébe, míg Sunoo orcái vörös színt vettek fel.

Jay ismét azon a beceneven hívta őt, miközben Sunghoon szemben velük volt, és felvont szemöldökkel reagált a bátyja tettére.

-Hyung, mondtam, hogy ne hívj--

Kopogás zavarta meg a szőkét a mondatában. Mindhárman az ajtó felé tekintettek, Jay pedig felállt, hogy ajtót nyisson, ámbár arra nem számított, hogy másodperceken belül, az ajtó hevesen tárul ki előtte.

Maszkba bújtatott emberek rontottak be, lefogva a három fiút, bekötve a szájukat, és zsákot húzva a fejükre, miközben hangosan hahotáztak a füleikbe.

Mindhárman zakatoló szívekkel próbáltak szabadulni az ismeretlenek karmaiból, de mindhiába, a kezeik össze voltak kötve, miközben az idegen maszkos emberek kifelé húzták őket, az ismeretlenbe.

Amint kiértek az udvarra, lerántottak a három fiúról a zsákot, földre kényszerítve húzták őket végig a sáros úton. A hangos nevetést sem hagyták abba, sőt, az egyikük még videóra is vette az egészet.

Sunghoon ordítani szeretett volna, hogy mennyire megalázó helyzetben is volt. Soha, senki nem tett vele hasonlót, nem mertek, hiszen tudták, hogy félelmetes ha ideges.

Jay haragja felülmúlhatatlan volt, amikor meglátta az unokatestvérét is ugyan ebben a helyzetben, és segíteni sem tudott rajta.

Sunoo nehezen tudta visszatartani a sírását, amikor meglátta a legjobb barátját is, tőle pár méterre. Jungwonnal találkozott a tekintetük, majd Sunoo próbálta ki pislogni a könnyeit a szemeiből, hogy ne lássa őt úgy a fiatalabb.

Ezután megérkeztek egy köves részre, ahol szerencsére már felállították a fiatal fiúkat. Egymás mellé állítva őket másztak az arcukba, vakuval világítva a szemeikbe.

Majd az egyik bohóc maszkos elővett egy papír poharat, amibe bele köpte a nyálát, a többiek pedig leutánozták a tettét.

-Fenékig.- emelte a poharat magasba majd az első fiú felé sétált, -Nishimura.- letépte a szájáról a tapaszt, de még mielőtt kiabálhatott volna, a szájába öntötték a folyadékot.

Ezt a cselekedetet megismételték a többi fiúval is, és ismét zsákot húztak a fejükre, egy másik helyre vonszolva őket.

Sunoo szédült, émelygett, undorítóan érezte magát, miután lenyelte az ismeretlen emberek nyálait.
Hányni szeretett volna, de nem tudott, a zsák és a tapasz is megakadályozta. Sírni szeretett volna a megaláztatástól.

Másrészt, a Park ikreknek főtt a vérük. Ki az a valaki, aki ezt merte tenni velük, bárki is az, a haragjukat nehezen fogja megúszni.

Jungwon magában szipogott, nem látott semmit, a fülében visszhangzó nevetések pedig nem segítettek a helyzetén, megalázva érezte magát.