Hívj a Nevemen | enhypen

14; Vallomás

_______________________

Egy hónappal később megkezdődött a második félév, újabb hat hónap a pokolban Sunoo számára.

Bár arra nem számított, hogy a fiatalabb Park iker, még nem térhetett vissza a gimnázium falai közé a sérülései miatt.

Ő hívott Jaynek, elmondva röviden a történteket, a fekete hajú pedig egyből ugrott az öccse hallatán.
Túlságosán jó báty volt Sunghoon számára. Nem érdemelte meg őt a fiatalabb.

Sunghoon kórházba került, kisebb agyrázkódása volt, és egy törött kéz, pár zúzódással az arcán, és a teste többi pontján. Szerencsésnek is mondhatta magát, mivel kiszabadították a járműből, mielőtt az felrobbanhatott volna.

Azóta a telefonhívás után Sunoo ismét figyelmen kívül hagyta az idősebb Park ikert, arra hivatkozva, hogyha majd a gimnázium falai között lesznek, megbeszélhetik a dolgaikat.

Az a nap pedig elérkezett. Jay pedig még aznap este kiszökött a szőkével együtt a tetőre, ahol csöndben ülve figyelték a csillagokat, ugyan úgy mint Márciusban, az első napjukon. Egyikőjük sem tudta, hogyan kellene kezdeniük ezt a beszélgetést, féltek a másik válaszától, a csalódástól, mindentől.

Jay "rontotta" el a barátsagukat, ezzel mindketten tisztában voltak. De Sunoo készen állt, hogy egy újabb esélyt adjon maguknak, a barátságuknak, még ha többet is érzett az idősebb iránt.
Nem akarta befolyásolni Jayt, sem a döntését, ezért is hagyta, hogy az idősebb kezdjen bele a beszédébe.

-Emlékszel arra a napra, amikor először megálltunk előttetek Jakel és Sunghoonal?- kezdeményezte a beszélgetést az éjfekete hajú fiú, a szőkére pillantva, aki csak bólintva adta a tudtára, hogy igen, emlékszik.

Hogyan is felejthetném el.- gondolta magában Sunoo.

-Már akkor nagyon szimpatikus voltál számomra, olyan picike és aranyos.
Úgy éreztem, hogy folyton melletted kell legyek, meg kell védenem téged, kényeztetnem, megmosolyogtatnom, megnevetettnem, és éreztetni veled, hogy kedvellek. De azt hiszem átleptem egy határt, ami nem megengedett egy baráti kapcsolatban. Nagyon sajnálom, ha megbántottalak, vagy rád erőltettem magam, néha túlzásba vittem a puszikkal, és az érintésekkel.
Nem szeretném, ha emiatt kárba veszne a barátságunk.-

Visszautasítás. 

Sunoo egyetlen kósza gondolata az egész este alatt, a visszautasítás volt, Jay elutasította a szerelmét.

Lehet egyáltalán azt az érzést, amit a szőke érzett, szerelemnek nevezni?

Volt olyan erős az az apró kis érzelem?

Kedvelte, nem tagadta, hiszen nem hagyta volna mind azt az idősebbnek, ha nem érzett volna iránta valamit.

De Jay másokkal is ugyan ezt csinálta, sőt, még többet is. Nem volt elég neki az amit Sunootól kapott?

Nem voltam elég neki sem?
Nem voltam elég a szüleimnek sem, Jaynek sem, Sunghoon gyűlöl, Jungwon nélkülem is boldog, tényleg fölösleges vagyok az életükben.

-Én sem szeretném, maradjunk..- vett egy mély levegőt, Jay felé pillantva -,maradjunk csak barátok, hyung.- mosolygott rá, majd jó éjszakát kívánva hagyta ott őt a tetőn.

Ha tovább kellett volna ott ülnie, a végén az idősebb előtt sírta volna el magát.

Vissza a szobájába nem mehetett, hiszen bármikor vissza mehetett volna oda Jay is, végül az ujjait tördelve kopogott be a 46. számú ajtón. A fiú álmosan nyitott ajtót a szőkének, észrevéve a könnyeit egyből beljebb húzta a szobába.

Egy szót sem váltva egymással húzta őt az ágyába, majd szorosan átölelve nyugtatta az öccsét, aki már meg sem próbálta vissza tartani a sírását.
Az ujjai görcsösen ragadták meg a bátyja pólóját, miközben a fejét az idősebb nyakhajlatába fúrta.

Sose jött volna hozzá.

De, most szüksége volt rá.

Mindennél jobban.

-Shh Sun, hyung itt van.
Nyugodj meg, hyung nem mozdul mellőled.- nyugtatta őt Taehyung, lágy puszikat hintve a hajába.

A szíve meghasadt, hogy ismét így kell látnia az öccsét, ismét nem tudva mit kellene tennie. Nem tudta, mi történt, miért sír, és nem is fogja tudni, hisz a szőke nem fogja beárulni Jayt.

-Bárcsak minden ugyan olyan lenne, mint régen. Hiányzol.- suttogta a hajába, közelebb vonva magához.

Te is hiányzol, hyung. Sajnálok mindent.- bújt közelebb a bátyjához, kezeivel átölelve az idősebb törzsét.

-H-hyung, minden első szerelem így végződik? Viszonzatlanul?- kérdezte rekedten, a sok sírás nem tett jót a hangszálainak.

Taehyung csöndben fontolta meg a válaszát, az öccsét elutasították?

-Melyik Park volt az?- válaszolt egy kérdéssel, elhúzódva Sunootól, aki riadtan bújt hozzá ismét, kuncogást kiváltva a bátyjából.

-Nem megyek sehová sem, de jobb lenne, ha szemtől szembe beszélnénk. Csak ketten vagyunk ebben a szobában.- magyarázta meg a tettét Taehyung, és ismét elvált az öccsétől.

Sunoo sóhajtva tornászta fel magát az ágyban, neki támaszkodva az ágy háttámlájának. Az egyik fele megszerette volna osztani az idősebbel mindent, míg a másik félt a következményektől.

Tönkre fogja tenni a barátságukat.

Mindenki megutálja.

Elhagyják.

Nincs rá amúgy sem szükségük.

-Jay hyung és én, azt hittem, hogy ő is többet érez.. Senki sem csinált olyan dolgokat velem mint ő, hyung.
Miért lépte át azt a határt, és miért hagyta, hogy többet érezzek iránta, ha előre tudta, hogy visszautasít majd?- nézett Taehyungra könnyes szemekkel, majd a pólója ujjába törölte az orrát. 

Taehyung felsóhajtva túrt a fiatalabb hajába, majd az orcájára helyezte a tenyerét. Túlságosan becses volt az öccse ebben a mocskos világban, és sehogy sem volt kéles megvédeni.

-Tudod, lehet még ő sincs tisztában az érzéseivel. Ugyan így volt velem és Gukkal. Mindketten tagadtuk az érzéseinket, annak ellenére is, hogy nem egy, és nem két csókot loptunk egymástól.- nevetett fel az emléken az idősebb, mosolyt csalva Sunoo ajkaira.

-Hyung..mi nem csókoltuk meg egymást..- vallotta be halkan a szőke, egy zavarodott tekintetet kapva a bátyjától.

-Jay hyung bárhová megpuszilt, de az ajkaimra sosem került sor.- rázta meg a fejét nemlegesen, a falra nézve.

Taehyung csöndben figyelte az öccsét, aki lassan elveszett a gondolataiban, túlságosan hasonlított rá Sunoo, és félt, hogy ugyan az a dolog, megfog történni vele is.

Tudta, hogy Jay sosem tenné meg azt vele, Jimin órákat tudott volna mesélni róla, hogy az öccse milyen figyelmes, kedves és jószívű volt, egy légynek sem tudott volna ártani.

De a másik öccséről ez nem volt elmondható, aggasztotta őt Sunghoon. Észrevette a kék és lila foltokat is a szőkén, de nem akarta feszegetni a határait, örült, hogy így legalább Sunoo szóba állt vele.

Beszélnem kellesz Jiminnel, ha igaz az amire gondolok, nem hiszem, hogy továbbá ebben az iskolában leszel Sunoo, Namjoon se fogja hagyni.

,, So why do you call me
and tell me you want me back ?
You maniac"

Csöngött ismét a telefonja a szőkének, megtörölve a szemeit nyúlt a zsebébe, hogy fogadja a hívást, ámbár a név láttán, csúsztatta volna ismét be a zsebeibe, de Taehyung kikapta a kezei közül.

,,Maniac, some may say
I'm a maniac.
You maniac"

-Miért hív téged Park Sunghoon?-

©️VEEONBEE