ItaSasu - Bűnös szerelem (Befejezett)

A szavak súlya

Sasuke

Nem vártam meg míg Itachi az imént mondott mondatomat, miszerint szerelmes vagyok, feldolgozza az agya, inkább bementem a szobába és a lehető legtávolabbi ágyat választottam ki tőlük.

Persze ők a legközelebb helyezkedtek el egymáshoz, nekem meg mindjárt felfordul a gyomrom. Remélem nem fognak előttem enyelegni. Elég volt egyszer látni, még azt is legszívesebben elfelejteném.

Bár távol voltam, és nem lestem őket a kelleténél tovább ideig, látszik, hogy Itachi valóban ragaszkodik Shisuihoz.

Ugyan, kit akarok áltatni? Nem csak ragaszkodik hozzá, hanem szereti is. Másképp nem engedte volna magához soha ilyen közel.

Mind emellett, Shisui viszont tényleg eléggé normális volt, még az idefelé vezető úton is elterelte a gondolataimat a forró melegről, a történeteivel amiket ő élt át Genin korában. De ettől a helyzet nem változik! Nekem akkor is ellenszenves marad, hiszen azzal az egyetlen emberrel jár, akit tiszta szívemből, igazán szeretek.

Épphogy csak kipakoltam, amikor Itachi is bejött az erkélyről, és egyenest Shisuihoz ment, akit meg is csókolt. Előttem. Én egy szempillantás alatt kinyitottam a szobaajtót, és úgy zártam be, hogy csoda, hogy ki nem dőlt a helyéről.

Direkt csinálta! De miért? Azért mert nem vártam meg, míg a döbbenettől magához nem tér, és kérdésekkel nem bombáz?! És ha így lett volna mit mondtam volna neki? Talán azt, hogy bazdki; beléd vagyok szerelmes? Min változtatott volna?

Sokmindenen. Ha elmondtam volna, akkor talán ezúttal ő tartotta volna a pár lépés, vagy akár a kilométer távolságot tőlem, hiszen még a csókról sem beszélt. Úgy tesz mintha meg sem történt volna. Jó, az igaz hogy én is, de én "részeg voltam", szóval nekem van mentségem, mégha nem is igaz. Viszont ő nem volt részeg! Egy pohárral sem volt benne, és mégis képes úgy a szemembe nézni, mintha semmi nem történt volna, miközben tévhit tudatában abban hisz, hogy nem emlékszem semmire.

Már a lenti előtérben jártam, ahonnét épp lépni akartam volna ki, amikor Shisui elkapta a karom és visszarántott.

- Engedj el! - parancsoltam rá.

- Nem. Végre tudtunk normális ember módjára beszélgetni, és nem hagyom, hogy megint fasírtban legyünk!

- Pedig nincs más megoldás Shisui, ugyanis felfordul tőletek a gyomrom! - rántottam egy nagyot a karomon, és erővel ellöktem magamtól. - Tudod mi a vicces? Én próbáltam elfogadni, érted?! Már azon az úton jártam, hogy lenyeljem azt a nagy békát, hogy a gyermekkori ismerősöm a bátyámat dugja, de ezzel rohadtul betelt a pohár! - Itachi is leért. - Reménykedtem benne, hogy legalább annyi empátia van bennetek, hogy előttem nem teszitek! Te pedig! - mutattam a bátyámra. - Soha nem képzeltem volna rólad Uchiha Itachi, hogy képes vagy a szemem láttára ilyet tenni, bele sem gondolva abba, hogy mit okozol nekem ezzel! Imádkozz, hogy mire hazaérünk lehiggadjak, mert ha nem akkor 'véletlenül' eljár a szám a szüleinknek, hogy milyen is vagy valójában! Biztosan díjazni fogják, hogy egy férfival szűröd össze a levet, aki ráadásul a klán tagja is. - mondtam egyenest a szemébe nézve, próbálva tartani a szemkontaktust úgy, hogy közben ne bőgjem el magam.

Mégha az is vagyok, nem akarok gyengének tűnni előttük.

Végül ő szakította meg a szemezést velem, és Shisuihoz fordult.

- Gyere, menjünk vissza. - mondta, és megfogta a kezét.

Már az első lépcső kanyar tetején jártak, amikor teli torokból elordítottam magam.

- HOGY DÖGÖLNÉL MEG TE ROHADÉK! BÁRCSAK NE LENNÉL A BÁTYÁM! GYŰLÖLLEK! - és ezzel kiszaladtam az éjszakába.

Találtam egy magas házat, melynek a tejetére felületem, és onnan bámultam a csillagos eget, mire egyszercsak pár perc nyugodt ücsörgést követően, hátra rántódtam valaki által, és egy olyan pofont kaptam, hogy már nem csak az égen láttam csillagokat, hanem magam körül is. Mire a látásom, és az ütés általi fülzúgásom alább hagyott, felnéztem. A bátyám állt előttem, aki még a sharingant is aktiválta.