ItaSasu - Bűnös szerelem (Befejezett)

Megközelíthetetlen cél

Itachi

Az öcsém azt mondta szerelmes valakibe.

Szerelmes valakibe...

Ezt hajtogattam magamban egy ideig. Sok kérdés felmerült, de talán a legfontosabb mindközül, hogy ki a fene lehet az?

Miután feleszméltem ráemeltem volna a szemem, de köd előtte, köd utána eltűnt. Érthetetlen módon ideges lettem, és betrappoltam a szobába ahol láttam, hogy végzett a cuccai kipakolásával, majd megláttam Shisuit is, mire gondolkodás nélkül oda mentem hozzá, és megcsókoltam. Nem tudom mi vett rá. Talán az hogy megmutassam az öcsémnek, hogy én előbb találtam párt magamnak mint ő?

Nem, ez hülyeség! Akkor meg mi ütött belém?

- Ezt most miért kellett? - kérdezte Shisui, én pedig értetlenül néztem rá, mire az ajtóra mutatott ami megrepedt. - Gratulálok. Tudod milyen érzékeny még mindig, ha ketten kerülünk szóba! Végre beszélgetett velem, és nem estünk egymás torkának, te pedig egy  másodperc alatt mindent elrontasz. - ezzel kimenet ő is a szobából.

Talán ezt tényleg nem kellett volna. Sőt, egyáltalán még a közelében sem kellene ennyire lennem Shisuinak. A felismerést követően átcuccoltam Kakashihoz közelebb, így legalább szemmel tudom majd tartani őt.

Miután ezt mehettem, elindultam én is lefelé, ahol elcsíptem a mondatfoszlányokat amiket az öcsém kiejtett a száján.

"A gyerekkori ismerőse dugja a bátyját."

Ez a mondat valahogy sértő volt, hiszen én vagyok az aki dugja Shisuit, nem pedig fordítva.

Olyan soha nem is volt, és soha nem is lesz! Én ott szűz maradok az hétszentség!

Amikor leértem hozzám is intézett pár mondatot, ami kicsit sem esett jól, főleg a; nem is gondoltam rá, hogy neki mit okozok ezzel.

Tényleg nem. És ha nem tartanám a meghunyászkodást becsületbeli ügynek akkor bocsánatot is kértem volna, de az önbecsülésem megint győzött.

Mondtam inkább Shisuinak, hogy menjünk fel, remélve hogy így nem rontjuk tovább a helyzetet, és majd megnyugszik.

Nemrég békültem ki vele, nem akarom megint elveszíteni.

Ám mielőtt feljebb értünk volna olyat mondott, amitől hirtelen felment bennem a pumba.

"Dögöljek meg". Ez még elmegy, de hogy azt kívánta; bár ne lennék a bátyja, és hogy gyűlöl, ezt már nem tudtam szó nélkül lenyelni.

Utána mentem hát, majd amikor megláttam nem gondolkoztam előre, és olyanokat vágtam hozzá, amiket nem gondoltam komolyan, de tudtam hogy fájni fog neki.

Későn kaptam észbe, így megint megpróbálva elmenni, bízva abban hogy még menthető valami, de ami az elmenetelünk előtt történt, olyan következett amire nem számítottam.
Sasuke a tető szélén állva mondta, hogy nem lesz többet útban, majd le akart ugrani.

Szerencsére a reflexeim vészhelyzetben a százszorosára nőnek, így még el tudtam kapni, mielőtt tényleg baj lett volna.

Mit tettem volna ha meghal?

Én is meghaltam volna vele együtt! Nem tudnék olyan világban élni ahol ő nincs.

Sokmindent mondtam volna neki, de csak annyit tudtam a sokkot követően kinyögni a számon, hogy sajnálom, és nem gondoltam komolyan. Erre rám is nézett, majd a már mellettem lévő Shisuira, és egyből tudtam mire gondol.

Arra, hogy összeillünk. Bár nem mondta, de abban a kölyök kutya nézésében minden benne volt.

Tényleg ennyire bántaná ez a kapcsolat? Mondja ki, és véget vetek neki! Ha ez az ára annak, hogy újra ugyanolyan jóban legyünk mint anno, akkor semmi akadálya.