ItaSasu - Bűnös szerelem (Befejezett)

Fogadalmak és megsemmisülés

Sasuke

Karácsony estéje van. Jézus születésére emlékezik meg a világ. Persze napjainkban alig-alig tudják, hogy a Karácsony bár a szeretet és az ajándékozás ünnepe, mégsem rólunk, emberekről szól.

Sajnálom, hogy rengetegen csak ezen a bizonyos napon, vagy akár más ünnepnapokon fejezik ki az egymás iránt táplált szeretetüket kellőképpen, sokszor már túlzottan is. Az emberiségnek, elsősorban azt tanítanám meg, hogy addig értékeljék a mindennapinak tűnő dolgokat, amíg még tudják, mielőtt a sors megtanítja őket arra, milyen nélkülük élni.

Ahogy a napok, hetek, hónapok teltek, egyre csak teltek, gyatrábban éreztem magam. Persze ezt profi módon palástoltam mindenki előtt. Félek, rettegek, iszolygok... Alig két hónapom maradt hátra, míg van időm eldönteni, hogy meg iszom-e a fiolát tartalmazó esszenciát, vagy sem. Persze, nem mintha lenne döntésem. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy muszáj lesz. Ha nem teszem meg, minden odavész. Ha megteszem, jövőt biztosítok az új generációnak.

Próbálok nem gondolni sokszor rá, de ahogy mondani is szokás, azok a dolgok hamarabb jönnek, amiket nem várunk. Ez a két hónap is olyan gyorsan eltelt, mintha csak párat pislogtam volna.

Mióta úgymond "megkértem" Itachi kezét, titkon abban a hitben élünk, hogy egyszer összeházasodunk. A gyűrűket persze nem az ujjainkon hordjuk, hanem a saját általam kiötlött tervemnek hála, arany nyakláncra tettük, és így viseljük a pólóink alatt.

Most éppen azon nevetünk, ahogy apa a fa díszeivel, azon belül is az égősorokkal bajlódik. Hát igen, ez keletkezik abból hogy nem akarta, hogy mi díszítsük fel helyette, míg ő küldetésen volt távol. De végtére is nem bánom. Ahogy végig nézek rajtuk, a mosolygó arcukon, én is megnyugszok. Persze az ördög ami a vállamon van és aki soha nem hagy el, ezt suttogja nekem; élvezd ki, mert ez az utolsó karácsonyod a családoddal.

- Mi lenne, ha újévi fogadalmakat tennénk? - vetettem fel az ötletet, amikor már a narancsos-sült kacsát fogyasztottuk.

- Miért is ne? - válaszolt anya, majd jelezte, ő szeretné kezdeni. - Fogadom, hogy megpróbálok sokkal, de sokkal több időt szentelni rátok. - nézett főként ránk, a két fiára - Ezen kívül megtanulom a só mennyiséget szabályozni. - nevette el magát, mi meg szemforgatva, fülig érő mosollyal a szánkon fejeztük ki felé a nyilvánvaló tényt, hogy ezt tuti nem fogja megvalósítani. - Ki jön? - kérdezte kíváncsian. - Itachi? - nézett rá a vőlegényemre.

- Fogadom, hogy a jövő évet egy nagyon fontos teendőm elintézésével fogom kezdeni. - itt apára nézett, aki bólintott. - Leszerelek.

- Tessék? - anya azt hitte rosszul hallja, de ezzel én is ugyanígy voltam.

- Átengedem másnak a terepet, és visszafokoztatom magam Jouninná. Az egyik este volt egy álmom, amiben már megtettem - nézett fel a plafonra gondolkozó arckifejezéssel, majd vissza anyára. - Jó volt kevesebb felelősségel élni, és így biztos, hogy több idő fog jutni a számomra legkedvesebb emberekre. - nézett rám, mire én rámosolyogtam. - Ki folytatja? - szakítottuk meg a szemkontaktust. Apa jobban kihúzva magát jelezte, ő akar következni.

- Khm - köszörülte meg a torkát. - Igazából én nem fogadalmat szeretnék tenni elsősorban. - fikszírozta görcsösen a tányérját. - Drágám - nézett rá anyára. - Fogalmam sincs róla, hogyan tudtál pont belém szeretni idejék évadján, és hogy hogyan tudtad elnyerni azt, hogy ezt őszintén viszonozni tudjam és akarjam is - a kijelentésére anya és Itachi döbbenten néztek rá, de én nem.

Az elsőn említett "kérdést" sokszor én is feltettem magamban az évek során.

- De azt hiszem már tudom a választ. Azzal, hogy képes voltál meglátni bennem a jót annak ellenére is amikor senki más, ezzel elérted nálam, hogy beléd tudjak szeretni a hideg szívemmel. Nem tudom neked elégszer megköszönni. Olyan dolgot adtál nekem, amiről már egészen fiatalon lemondtam. Családot. - vette kezébe a jobb kezét, és kézfejen csókolta.