ItaSasu - Bűnös szerelem (Befejezett)

Halálhágó 1/2

Itachi

Hiába próbáltam feléleszteni, sikertelen volt minden próbálkozásom. Az arcomat nem áztatja könny. Bármennyire is akarom kiadni a bánatom, nem tudok sírni. Olyan, mintha minden fájdalomcseppem elapadt volna. Csak szorongatom az élettelen, elernyedt testét, és azon rágom magam, hogyan és miért történhetett mindez. A fejem felett összecsaptak a hullámok. A gyermekkori legjobb barátom érthetetlen és ismeretlen okok miatt váratlanul meghalt. Az öcsémmel pedig... Nem tudom mi történt. Én csak...ideges lettem és nem tudtam kontrollálni magam... Szörnyen fájt, hogy nincsen annyi tekintete sem felém, hogy vígasztaljon. Ez persze nem indok arra, amit tettem. Remélem, lesz alkalmam a bocsánatáért esedeznem.

Ugye fel fogsz kelni? - simítok enyhén végig az arcán. - Ha nem, megyek utánad, csak várj meg. - puszilom meg a homlokát, majd betakargatva őt hagyom el a Kúriát, a célból, hogy felkeressem azt az egyetlen embert aki ha mázlim van, segíteni tud rajta; Narutot.

Nagy szerencsémre nem telt bele sok időbe megtalálni, mondhatni semennyibe. Épp be akartam csukni a birtok kapuit, amikor észrevettem a sebesen felém szaladó szőkeséget.

- Azonnal menjünk be! - szólít fel, és megkerülve engem rohan tovább befelé. - Te... Mit tettél vele? - kérdezi, miközben a karjai közé fogja.

- Bántottam... - mondom el a tényt, mi kimondva szinte felemészt.

- Miért? Mit tett veled, amiért folyton folyvást szenvednie kell?! - teszi le gyengéden, majd elém trappol. - Mindenét neked adta! Mindig téged helyezett előre, és mindig a saját maga kárára! Mélyen megvetem magam, amiért anno gyerek fejjel képes voltam egy olyan emberre felnézni, mint te. Minek kell történnie ahhoz hogy felfogd, mennyire káros hatást gyakorolsz rá?! Mindegy. Te okoztad, te is hozod helyre! - bök meg a mutatóujjával.

- Én...megpróbáltam. Nem tudok életet lehelni belé! Ezért is akartalak téged...segítségül hívni. - sütöttem le szégyen szemre a tekintetem.

Naruto sóhajt egyet alig észrevehetően, majd megfogva a kezem vezet a kanapén fekvőhöz.

- Mit látsz rajta? - kérdezi, mereven őt nézve. Nehezen, de újra a szerettemre vezetem ónixaimat.

- Azt, hogy ő is meghalt, úgy, mint Shisui. De az ő...az ő távozására nincsenek szavak. - guggolok le, és a fejemet a hasára hajtom.

- Tudod, hogy én mit látok? - kérdezi halkan, és a vállamra teszi a kezét. - Ő most látszatra békére lelt, de ez sajnos nem így van. - a hallottakra összeszedem magam, és felállok. - Itachi, mennyit tudsz rólunk?

- Őszintén? Szinte semmit. Nyilván annyival tisztában vagyok, hogy nagy hatalomra tettetek szert, ahogy azzal is, ti vagytok azok a bizonyos kiválasztottak, kiknek kilétéről az első Homokrejteki utunk alatt szó volt.

- Nem is tudom, hogyan mondhatnám el röviden és tömören, úgy, hogy értsd.

- Naruto... Attól, hogy erőben és talán tudásban is fölöttem állsz immáron, ne hidd azt, hogy teljesen sík hülye vagyok! Fel tudom fogni és feldolgozni a dolgokat, főleg ha ez segít rajta. - vetek újra egy pillantást a mozdulatlan szerelmemre.

- Ezért bántottad őt? Mert annyira képes lennél hidegfejjel és tisztán gondolkozni? - a kérdéseire ökölbe szorultak a kezeim, de mivel be kell látnom, igaza van, nem szóltam. - Sasuke és én testvérek vagyunk. Persze nem úgy ahogyan te és ő. Minket nem vérkötelék fűz össze, hanem, mondhatni Univerzumi. A feladatunk, elpusztítani a megszökött bukott angyalokat, kik már bolygók millióit tették tönkre, és most a miénkre fáj a foguk. Ahhoz, hogy a jelenlegi szintünket elérjük, rengeteg munkánkba és áldozatainkba kerültek, főleg Sasukénak. - simít rá a fekete szépségem homlokára. - Azzal, hogy jobban szeretett téged, mint saját magát, rendkívül veszélyes folyamat kezdett el végbe menni a lényében. Azon kívül, hogy Senju-Uchiha, angyali mivolta is csörgedezik benne. - Senju-Uchiha? Angyal vér? Kezdem elveszíteni a fonalat. - A lelke kapcsolatba került a pokoli túlvilággal, melyben te játszod a legnagyobb szerepet. Hogy rövidre fogjam a beszélőkémet... Vissza tudnám hozni őt, ha épp és egészséges lenne, de félő, mivel nem így van, már nem...nem biztos, hogy lehetséges. Nem érzem a jelenlétét a köreinkbe, mely kettő dolgot jelenthet. A lelke vagy a túlvilág kapujában barangol, vagy örökre elpárolgott. Ezt egy módon deríthetjük ki. A segítségemmel elutazol a tudatába, míg én vezérellek. - vezeti rám a tekintetét. - Tudom, nem mindent értesz, de ha most azt teszed amit mondok, talán tudunk rajta segíteni. Benne vagy? - a kérdésére bólintok, elfojtva magamba a több tucat kérdést.